
Fotó: Veres Nándor
Országos viszonylatban jelen pillanatban 1498 ágy van a koronavírusos betegeket ellátó intenzív osztályokon, ezek közül 1335 foglalt – közölte csütörtök este az egészségügyi miniszter.
2021. március 26., 09:042021. március 26., 09:04
Vlad Voiculescu szerint csütörtök reggel Bukarestben 46 szabad intenzív terápiás ágy volt, a gyermekek számára fenntartott 13 ilyen ágyból pedig csak három volt szabad.
„Nagyon komoly a helyzet, ennek fényében kell kezelni az egészégügyi minisztérium és a kormány üzeneteit” – fogalmazott. A tárcavezető hozzátette,
Az intenzív terápiás ágyak kapcsán később Florin Cîţu miniszterelnök úgy nyilatkozott a Digi24 televízió műsorában, hogy ezek száma a következő időszakban eléri az 1600-at . A kormányfő hozzátette, a kormány ellenőrzés alatt fogja tartani a járványt.
„Tavaly megfelelő erőforrások, maszkok, fertőtlenítőszer és vakcina hiányában is sikerült ellenőrzés alatt tartani a helyzetet és nyitva tartani a gazdaságot. Így lesz ez idén is” – nyomatékosította.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.
A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
szóljon hozzá!