
A küldöttséget kedden Klaus Johannis államfő is fogadta
Fotó: Presidency.ro
A szociálliberális román kormánytöbbség által kidolgozott igazságügyi törvénycsomagról és az ellene emelt szakmai és ellenzéki kifogásokról tájékozódott hétfőn és kedden Bukarestben a Velencei Bizottság küldöttsége.
2018. június 12., 13:402018. június 12., 13:40
2018. június 12., 13:432018. június 12., 13:43
Az Európa Tanács alkotmányjogi konzultatív testületétől az igazságszolgáltatás átszervezését bíráló Klaus Johannis jobboldali államfő kért szakvéleményt május elején, amikor – nem első alkalommal – a román alkotmánybíróságnál is kifogást emelt a törvénycsomag egyes rendelkezései ellen. Johannis szerint a törvénycsomag – amellyel szemben Románia nyugati partnerei is aggályaikat fejezték ki – gyengíti az ügyészek jogállását, aláássa függetlenségüket, a bírák és az ügyészek megfélemlítésére irányuló új, párhuzamos testületeket létesít.
Az RMDSZ támogatását is élvező kormánykoalíció egyebek mellett az ügyészségi visszaélésekre hivatkozva szorgalmazza az igazságszolgáltatás átszervezését, az ellenzéki pártok és az utcán tüntető civil szervezetek viszont azt mondják: a kormányoldal politikai pórázra akarja kötni az igazságszolgáltatást, hogy megmentse a börtöntől korrupt politikusait.
Miután az igazságszolgáltatás átszervezését célzó törvénycsomag hatályba lépését a jobbközép ellenzék és az államfő sorozatos – és első körben megalapozottnak bizonyult – alkotmányossági óvásokkal hátráltatta, a kormánykoalíció felvetette, hogy a büntetőjog és perrendtartás törvénykönyveit, amelyeket szintén módosítani akarnak, már nem parlamenti procedúrával, hanem sürgősségi kormányrendelettel léptessék hatályba.
Egy hete a román alkotmánybíróság is a Velencei Bizottsághoz fordult, de nem szakvéleményért: a taláros testületet az ellene irányuló ellenzéki támadásokra panaszkodott miatt. A román alkotmánybíróság szerint egyes köztisztségviselők és parlamenti pártok megpróbálták aláásni a testület fennhatóságát, és arra bíztatták az államfőt, hogy ne tartsa tiszteletben az igazságügyi miniszter és az államfő közötti intézményes konfliktust megállapító, az elnököt a korrupcióellenes főügyész leváltására kötelező alkotmánybírósági határozatot.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!