Hirdetés

Az Európai Bizottság és Johannis is bírálja a bukaresti kormány perújítási rendeletének tervét

Nem „tiszta” a szándék. Bár az igazságügyminiszter megindokolta a rendelet szükségességét, az Európai Bizottság és az államfő is kételkedik

Nem „tiszta” a szándék. Bár az igazságügyminiszter megindokolta a rendelet szükségességét, az Európai Bizottság és az államfő is kételkedik

Az Európai Bizottság (EB) és Klaus Johannis államfő is bírálta kedden a román kormányt, amiért sürgősségi rendelettel akar jogalapot teremteni a legfelsőbb bíróság öttagú tanácsai által az utóbbi öt évben lezárt perek újratárgyalására.

MTI

2019. január 22., 19:392019. január 22., 19:39

„Rendkívül fontos, hogy Románia visszatérjen a jó útra a korrupció elleni harc tekintetében, biztosítsa az igazságszolgáltatás függetlenségét, és kerülje el a további visszalépéseket” – idézte a bukaresti igazságügyi miniszter bejelentésére reagáló Margarítisz Szkínászt, az EB szóvivőjét az Agerpres hírügynökség.

A szóvivő emlékeztetett, hogy az EB Romániáról szóló legutóbbi igazságügyi országjelentésében már foglalkozott az öttagú bírói tanácsok megalakítását szabálytalannak minősítő alkotmánybírósági döntéssel, Jean-Claude Juncker, az EB elnöke pedig a román uniós elnökség múlt heti nyitórendezvényén világossá tette (elutasító) álláspontját a román kormány amnesztiaterveivel kapcsolatban.

Hirdetés

Keddi Twitter-bejegyzésében Jyrki Katainen, az Európai Bizottság alelnöke hihetetlennek nevezte a román kormány perújítási rendelettervezetéről szóló híreket, amivel szerinte

a legmagasabb rangú román politikusok korrupciós ítéleteinek százait érvényteleníthetik.

„A román nép megérdemli a jogállamot” – írta közösségi oldalán az EB alelnöke.

A kormányzó szociáldemokratákkal folyamatos konfliktusban álló, jobboldali Klaus Johannis  államfő azt állította: a kormány csak a korrupt politikusok érdekeit követi, a perújítási rendelet kiadása pedig „durva alkotmánysértés” lenne. Az elnök szerint a jogerős ítéleteket megkérdőjelező rendelet azt az alkotmányban is rögzített jogelvet sértené, hogy a jogszabályok csak a jövőre vonatkozhatnak, nem lehet visszamenőleges hatályuk.

Tudorel Toader igazságügyi miniszter egy vasárnap esti televíziós műsorban jelentette be, hogy a bukaresti kormány

sürgősségi rendelettel akar jogorvoslati lehetőséget teremteni a „törvénytelenül” létrehozott öttagú bírói tanácsok által elítélt vádlottaknak.

A miniszter kifejtette: minden vádlottnak joga van a tisztességes eljáráshoz és ahhoz, hogy ügyében törvényesen létrehozott bíróság ítélkezzék.

A bukaresti kormány panaszának helyt adva tavaly az alkotmánybíróság november elején megállapította: a legfelsőbb bíróságnál 2014 óta szabálytalanul alakították meg az öttagú bírói tanácsokat, tehát a miniszter szerint így minden azóta hozott jogerős ítélet megkérdőjelezhető.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

2026. szeptember 03., csütörtök

Csoma Botond visszaszólt a házbizottsági botrány kapcsán hirtelen magyarul is „megtanuló” USR-es politikusnak

Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.

Csoma Botond visszaszólt a házbizottsági botrány kapcsán hirtelen magyarul is „megtanuló” USR-es politikusnak
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

A Fritz-módosítás miatt Románia tényleg elbukhat az észak-erdélyi autópálya több szakaszára elegendő pénzt

Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.

A Fritz-módosítás miatt Románia tényleg elbukhat az észak-erdélyi autópálya több szakaszára elegendő pénzt
2026. szeptember 03., csütörtök

Bár kiderült, hogy a párt nyomást gyakorolt az RMDSZ-re, Tánczos szerint támogathatnak egy kisebbségi PSD-kormányt

Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.

Bár kiderült, hogy a párt nyomást gyakorolt az RMDSZ-re, Tánczos szerint támogathatnak egy kisebbségi PSD-kormányt
2026. szeptember 02., szerda

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását

A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását
2026. szeptember 02., szerda

Elégedetlenek az erdészek az átszervezéssel, a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz fordultak

A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.

Elégedetlenek az erdészek az átszervezéssel, a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz fordultak
2026. szeptember 02., szerda

100 ezer lejes bírság tömeges ételmérgezés gyanúja miatt a román tengerparton

Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.

100 ezer lejes bírság tömeges ételmérgezés gyanúja miatt a román tengerparton
Hirdetés
Hirdetés