Hirdetés

Az élettársi szerződések legalizálásáért tüntettek Bukarestben

Archív

Archív

Az élettársi kapcsolatok legalizálásáért tüntettek az LMBT-közösség tagjai szombaton Bukarestben.

MTI

2017. október 22., 12:392017. október 22., 12:39

A MozaiQ nevű Facebook-csoport a főváros központjában tartott demonstrációval annak a - szenátusában már elvetett - törvénytervezetnek az elfogadását sürgette, amely lehetővé tenné az azonos vagy különböző nemű párok számára, hogy „érzelmi indíttatásból vállalt, jogegyenlőségen alapuló vagyonközösségüket” hivatalosan is bejegyezzék.

Az élettársi szerződés egyebek mellett feljogosítaná a feleket, hogy bankhitel igénylése esetén mindkettejük jövedelmének figyelembevételét igényeljék a hitelezőtől,

Hirdetés

kórházi ápolásuk idején hozzátartozói jogokat gyakoroljanak, halálozás esetén pedig egymás örökösei legyenek.

Idézet
Mi is adófizető polgárok vagyunk, itt az ideje, hogy a politikusok ránk is tisztelettel tekintsenek”

- idézte az Agerpres hírügynökség a demonstrációt meghirdető MozaiQ vezetőjét, Vlad Viskit.

A főszervező hozzátette: nemcsak az azonos neműek jogaiért emelnek szót, hiszen az utolsó népszámlálás szerint Romániában mintegy 400 ezer olyan heteroszexuális párkapcsolat létezik, amelyben az együtt élő férfi és nő nem lépett házasságra, és az ő, életközösségükből fakadó jogaikat sem védi semmilyen törvény.

A demonstráció szervezői jelképes „élettársi bizonylatokat” állítottak ki a helyszínen azoknak az azonos nemű pároknak, akik ezt igényelték, hogy aztán ezeket az iratokat megküldjék a bukaresti törvényhozóknak.

Romániában tavaly több mint hárommillióan írták alá a melegházasság későbbi legalizálásának ellehetetlenítését célzó, alkotmánymódosító polgári kezdeményezést,

amely „egy férfi és egy nő” házasságaként határozná meg a családot a jelenlegi alaptörvényben szereplő „házastársak” kifejezés helyett.

A leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű embereket képviselő LMBT-közösség szombati bukaresti tüntetésén ezzel szemben a Mediafax hírügynökség becslése szerint alig néhány tucatnyian vettek részt.

Románia 2001-ben törölte a büntető törvénykönyvből azt a cikket, amely öt évig terjedő börtönnel sújtotta a „nyilvánosság előtt mutatkozó, botrányt okozó homoszexuális kapcsolatokat”.

A 2011-ben elfogadott polgári törvénykönyv tiltja az azonos neműek házasságát, és nem ismeri el a román vagy más állampolgárok külföldön kötött élettársi szerződéseit sem, függetlenül attól, hogy azokat azonos vagy különböző nemű személyek jegyezték-e be.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

Hirdetés
Hirdetés