
Klaus Iohannis
Fotó: Presidency.ro
A Szociáldemokrata Párt (PSD) által benyújtott bizalmatlansági indítvány „előrelátható és siralmas” véget ért – jelentette ki szerdán Klaus Iohannis, aki abban bízik, hogy a PSD megérti végre, hogy nem lehet kizárólag „kicsinyes pártérdekek” mentén politizálni.
2020. szeptember 02., 20:022020. szeptember 02., 20:02
A Cotroceni-palotában adott nyilatkozatában az államfő azt mondta: miközben a hatóságok mindent megtesznek, hogy megfelelő válaszokat adjanak a járványhelyzet kihívásaira, a PSD ezt a tevékenységet „szabotálja és akadályozza”.
Ami a bizalmatlansági indítvány vitáját illeti, hétfőn – az államfő véleménye szerint – a „nevetségesség határát súroló” jelentekre került sor a parlamentben. Ezek közé tartozott, hogy
Iohannis „cinikusnak és felelőtlennek” minősítette az akciót, és köszönetet mondott minden olyan parlamenti pártnak, amely „megértette a helyzet súlyosságát”, és megakadályozta annak sikerét.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
szóljon hozzá!