
Fotó: Presidency.ro
Klaus Johannis államfő, Ludovic Orban miniszterelnök és kormányának több tagja részt vett vasárnap este Bukarestben azon a felvonuláson, amelyet az 1989-es forradalom több mint ezer áldozatának emlékére, az őket gyászoló családok melletti szolidaritás kifejezéseként rendeztek civil szervezetek.
2019. december 22., 20:392019. december 22., 20:39
2019. december 22., 20:442019. december 22., 20:44
Az egykori forradalmárokat tömörítő 1989 December 21. Egyesület és az utóbbi évek korrupcióellenes tüntetéseit szervező Facebook-csoportok felhívása szerint míg december 22-én az ország a forradalom győzelmét, a kommunista diktatúra bukását és a szabadságot ünnepli, addig gyászoló családok ezrei továbbra sem tudják, kik a felelősök szeretteik meggyilkolásáért. A harmincadik évfordulón rendezett megemlékezésen a résztvevők az egykori jelszavakat idéző – „Mi vagyunk a nép, le a diktátorral”, „Katonák, ti kit védtek?”, „Nem megyünk haza, a halottaink nem hagynak” feliratú – molinókat vittek a menet elején.
Az elnök Ludovic Orban miniszterelnökkel együtt a demonstrálók között, egy hatalmas kifeszített román zászló egyik hordozójaként vonult a Román Kommunista Párt egykori székháza (a mai belügyminisztérium) elé, ahol ő is mécsest gyújtott a forradalom emlékművénél. Az egykori pártszékház előtt – ahonnan 1989. december 22-én helikopterrel menekült el a több százezres tüntető tömeg láttán Nicolae Ceaușescu diktátor – a megemlékezés résztvevői felolvasták az 1989-es forradalom több mint 1100 áldozatának névsorát.
Az MTI szerint Johannis az őt megszólító résztvevők egyikének azzal magyarázta jelenlétét, hogy ő az első román elnök, aki nem volt kommunista. Az államfő a vasárnapi megemlékezésen nem szólalt fel, a hétfői parlamenti díszülésen mondott beszédében azonban ő is az igazság kiderítését és a bűnösök felelősségre vonását sürgette. A felvonulók menet közben nemcsak az egykori jelszavakat skandálták, hanem azt is, hogy „Iliescut ítéljék el a kiontott vér miatt”. Néhány héttel ezelőtt állították bíróság elé a hatalmat a diktátor menekülési kísérletekor magához ragadó Nemzeti Megmentési Front (FSN) elnökét – Románia első szabadon választott államfőjét –, mivel a katonai ügyészség azzal vádolja, hogy több bűntársával együtt 1989 decemberében csaknem ezer ember halálát okozó katonai diverziót szervezett hatalma legitimálása érdekében.
Fotó: Presidency.ro
Mint ismeretes, szombaton a 89-es forradalom perének egy másik vádlottja, Gelu Voican-Voiculescu egykori miniszterelnök-helyettes véres fejjel távozott egy másik Egyetem téri megemlékezésről, miután a forradalom sebesültjeinek egyike mankójával betörte a fejét.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
„Luxusbotrány” robbant ki a román belpolitikában, miután több ellenzéki politikus is azzal vádolta meg a kormányzó PSD politikusait, hogy „rázták a rongyot” Alfred Simonis, a Temes megyei közgyűlés elnöke fiának hétvégi keresztelőjén.
Luca Niculescu nem miniszterelnök, hanem inkább közvetítő a kormányban – vélte Valeriu Stoica volt nemzeti liberális (PNL) pártelnök, aki szerint a kabinet valódi politikai irányításában Sorin Grindeanunak, a PSD vezetőjének van meghatározó szerepe.
A korábbi megszorításokkal ellentétes intézkedést hagyott jóvá a kormány: tíz, helyi közszolgáltatásokat végző vállalatnál engedélyezte a bérek emelését, az üres álláshelyek betöltését, valamint új munkahelyek létrehozását a Niculescu-kabinet.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.
A belügyminisztérium 114 pedagógust részesített képzésben a veszélyes tárgyak jogosulatlan birtoklásával vagy használatával kapcsolatos esetek felismeréséről és jelentéséről – közölte vasárnap a tárca.
szóljon hozzá!