Hirdetés

Az alkotmánybíróság elnöke szerint nincs apelláta, Fritz polgármesteri mandátuma megszűnik

alkotmánybíróság

Ennyi volt. Simina Tănăsescu szerint az alkotmánybíróság döntése nyomán alkalmazni kell majd a vitatott módosítást

Fotó: Angelo Brezoianu/Agerpres

A feddhetetlenségi törvény vonatkozó módosításának alkotmányossá nyilvánítása nyomán annak hatályba lépése azt jelenti, hogy az összeférhetetlenség miatt elmarasztalt tisztségviselők, így Dominic Fritz temesvári polgármester is, elveszítik mandátumukat – erősítette meg Simina Tănăsescu, az alkotmánybíróság elnöke.

Balogh Levente

2026. augusztus 18., 09:212026. augusztus 18., 09:21

Az alkotmánybíróság elnöke hétfőn este a Recorder oknyomozó portálnak beszélt a vitatott módosításról.

Mint arról beszámoltunk, a taláros testület szavazattöbbséggel, 5-3 arányban nyilvánította alkotmányosnak a Fritzet – aki egyben a kormánykoalíciós tag Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke – érintő módosítást, amelyet a Szociáldemokrata Párt (PSD) terjesztett be a közhivatalt viselő személyek vagyonosodását és összeférhetetlenségi ügyeit vizsgáló Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) működését szabályozó törvényhez, majd a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatásával el is fogadtatta a parlamentben.

Hirdetés

A módosítás értelmében 30 napon belül elveszíti posztját az a köztisztséget betöltő személy, aki esetében az illetékes bíróság jogerősen összeférhetetlenséget állapított meg.

A módosítást az USR és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) támadta meg az alkotmánybíróságon, arra hivatkozva, hogy az személyre szabott, és visszamenőleges hatályú.

Tănăsescu megerősítette, hogy az ANI-törvény – amennyiben jelenlegi formájában hirdetik ki – a törvény hatálybalépése előtt összeférhetetlenségben vagy érdekellentétben talált választott tisztségviselők mandátumának megszűnését vonja maga után.

A hétfői ülésen a bírák többségi szavazással megállapították, hogy az összeférhetetlenség szankcionálására irányuló intézkedések a parlament mérlegelési jogkörébe tartoznak, és ezen intézkedések időbeli alkalmazása az alkotmányt tiszteletben tartva történt a bíróság által később adott magyarázatok szerint.

korábban írtuk

Több mint 120 tisztségviselő kerülhet ki hivatalából
Több mint 120 tisztségviselő kerülhet ki hivatalából

Százhuszonkét tisztségviselőt érinthet a feddhetetlenségi törvény hétfőn alkotmányosnak ítélt módosítása, amely a megbízatás megszűnését írja elő az összeférhetetlenség vagy érdekellentét miatt elmarasztalt személyek esetében.

„A jelenlegi törvény rendelkezésére vonatkozó jogi hatások azok lesznek, amelyeket az alkotmánybíróság megvizsgált, és többségi szavazással alkotmányosnak találta, nevezetesen azok, miszerint egy már lezárult jogviszonyhoz kapcsolódó szankció – amelyet ez a törvény vezet be – a törvény hatálybalépésétől számított 30 napon belül kifejti joghatását” – nyilatkozta az alkotmánybíróság elnöke.

Idézet
A törvény szövegezése, az adott jogi rendelkezés megfogalmazása azt jelenti, hogy a mandátumok – legyenek azok választott tisztségek, közhivatalnoki tisztségek vagy köztisztviselői tisztségek – megszűnnek abban az esetben, ha jogerős megállapítás született az összeférhetetlenségről, a törvény hatálybalépésétől számított 30 nap elteltével. Így van jelenleg megfogalmazva a törvény”

– fejtette ki Tănăsescu arra a kérdésre válaszolva, hogy jól értelmezte-e az ítéletet Dominic Fritz, amikor arról beszélt: annak nyomán elveszíti mandátumát.

Mint megírtuk, Fritz közölte: az általa visszaélésnek tekintett ítélet nyomán az Emberi Jogok Európai Bírósághoz fordult.

korábban írtuk

Fritz búcsúzhat a polgármesteri széktől, alkotmányosnak találta az alkotmánybíróság a személyére szabott törvénymódosítást
Fritz búcsúzhat a polgármesteri széktől, alkotmányosnak találta az alkotmánybíróság a személyére szabott törvénymódosítást

Elveszítheti a polgármesteri tisztségét Dominic Fritz, Temesvár elöljárója, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, miután az alkotmánybíróság hétfőn alkotmányosnak minősítette a feddhetetlenségi törvény módosítását.

Ugyancsak hétfőn az alkotmánybíróság többségi szavazással úgy döntött, hogy alkotmányellenes, ha a tisztségviselők közzéteszik pénzügyi érdekeltségi nyilatkozataikat.

„Erről a kérdésről az alkotmánybíróság 2025-ben hozott döntést, és ennek fényében

Idézet
a törvényhozónak olyan megoldást kell találnia az adatok közzétételére, amely nem sérti a magánélethez való jogot, ugyanakkor biztosítja az átláthatóságot is.

A törvényhozó által most kidolgozott és a bíróság elé terjesztett megoldás nem felelt meg az alkotmányossági követelményeknek. Ezért más megoldást kell találnia” – nyilatkozta Asztalos Csaba, az alkotmánybíróság tagja a Recordernek.

Ugyanakkor alkotmányellenesnek nyilvánították az AUR-módosítást is, amely szerint a tisztségviselők élettársainak is kötelességük lett volna vagyon- és érdekeltségi nyilatkozatot benyújtani, mivel érvénytelenítették a „házastársakhoz hasonló kapcsolatban élő személy” kifejezést.

„Úgy gondolom, hogy a törvényhozó képes jogalkotási megoldásokat találni. A parlament az a törvényhozó szerv, amely törvényeket fogadhat el, és olyan szabályozásokat dolgozhat ki, amelyek megfelelnek a követelményeknek” – tette hozzá Asztalos Csaba.

Hogyan szavaztak a bírák?
Mint megírtuk, az alkotmánybíróság többségi szavazással, 5-3 arányban döntött úgy, hogy alkotmányos a visszamenőleges hatályú, Dominic Fritz személyére szabott módosítás.
Az Adevărul saját értesülésekre hivatkozva megírta, hogy melyik taláros hogyan szavazott.

Kik szavazták meg a módosítást:
1. Cristian Deliorga – a PSD jelölte a Dragnea-korszakban
2. Giani Stan – a PSD jelölte a Dragnea-korszakban
3. Mihaela Ciochină – Klaus Iohannis volt elnök jelölte
4. Asztalos Csaba – az RMDSZ jelölte
5. Mihai Busuioc – a PSD jelölte a Grindeanu-korszakban
Kik szavaztak ellene:
1. Simina Tănăsescu – az Alkotmánybíróság elnöke, akit Klaus Iohannis jelölte
2. Iulia Scântei – a PNL jelölte
3. Dacian Dragoș – Nicușor Dan elnök jelölte
Kik voltak távol:
1. Bogdan Licu – a PSD jelölte a Ciolacu-korszakban

Alkotmánybíróság: a parlament joga eldönteni, hogyan szankcionálja az érdekellentét miatt elmarasztalt köztisztségviselőket
A parlament joga eldönteni, hogyan szankcionálja az érdekellentét miatt elmarasztalt köztisztségviselőket – indokolta hétfőn az alkotmánybíróság a feddhetetlenségi törvénnyel kapcsolatos határozatát.
A testület közleménye szerint az alkotmánybírák többségi szavazattal megállapították, hogy alkotmányosak a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) beadványában kifogásolt rendelkezések.
Az egyik kifogásolt előírás szerint a törvény hatálybalépésétől számított 30 napon belül automatikusan megszűnik a tisztségük vagy mandátumuk azoknak, akiknél a jogszabály hatálybalépése előtt jogerősen összeférhetetlenséget vagy érdekellentétet állapítottak meg, és a végleges döntéstől még nem telt el három év.
A másik rendelkezés szerint a jogerős bírósági döntés napján vagy a feddhetetlenségi ügynökség (ANI) jelentésének jogerőre emelkedésekor megszűnik a tisztségük vagy mandátumuk azoknak, akiknél a törvény hatálybalépése után állapítanak meg összeférhetetlenséget vagy érdekellentétet.
Az alkotmánybíróság indoklása szerint az érdekellentétek szankcionálása a parlament mérlegelési jogkörébe tartozik, és a szabályok időbeli alkalmazása az elfogadott átmeneti rendelkezéseken keresztül nem sérti az alkotmány 15. cikkének 2. bekezdését, amely tiltja a törvények visszamenőleges hatályát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 09., szerda

Ismét elővették a parlament létszámcsökkentésének tervét

A képviselőház házbizottsága szerdán tudomásul vette a jogi bizottság javaslatát egy 15 tagú munkacsoport létrehozásáról, amely a parlament létszámának csökkentéséről szóló törvénytervezeteket hivatott megvizsgálni.

Ismét elővették a parlament létszámcsökkentésének tervét
Hirdetés
2026. szeptember 09., szerda

Cáfolja a rémhíreket az elnöki hivatal: Románia nem küld katonákat az ukrajnai háborúba

Románia nem küld harcoló alakulatokat Ukrajnába és nem vezényel katonákat a frontvonalra – szögezte le szerdán a román elnöki hivatal.

Cáfolja a rémhíreket az elnöki hivatal: Románia nem küld katonákat az ukrajnai háborúba
2026. szeptember 09., szerda

Hanyagság? A hírszerzés öt éve figyelmeztette a kataszteri hivatalt a kibervédelem hiányosságaira, de nem tettek semmit

A Román Hírszerző Szolgálat keretében működő Országos Cyberint Központ már 2021-ben figyelmeztette az Országos Kataszteri Hivatalt az informatikai rendszereiben azonosított biztonsági résekről, azonban az intézmény nem válaszolt hivatalosan a jelzésre.

Hanyagság? A hírszerzés öt éve figyelmeztette a kataszteri hivatalt a kibervédelem hiányosságaira, de nem tettek semmit
2026. szeptember 09., szerda

Halasztással kezdődött Călin Georgescu pere

Szeptember 28-ra halasztotta szerdán a Bukaresti Ítélőtábla annak a büntetőpernek a tárgyalását, amelyben Călin Georgescu volt államfőjelöltet és Horațiu Potra zsoldosvezért is az alkotmányos rend megdöntésére irányuló kísérlettel vádolják.

Halasztással kezdődött Călin Georgescu pere
Hirdetés
2026. szeptember 09., szerda

Megcsókoltatná a román zászlót az AUR, és bírságolná azt, aki megtagadja

A román zászló megcsókolásának elutasítása tetemes bírságot vonna maga után, és a trikolórról elnevezett tér kialakítását is kötelezővé tenné egy, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által kezdeményezett törvénytervezet.

Megcsókoltatná a román zászlót az AUR, és bírságolná azt, aki megtagadja
2026. szeptember 09., szerda

Magángép-botrány: magyarázkodik az egyik RMDSZ-es szenátort is érintő görögországi utazás miatt a kereskedelmi kamara

Közleményt adott ki szerdán a Kereskedelmi és Iparkamara, miután botrány tört ki egy oknyomozó cikk nyomán, amelyből kiderült: júliusban több politikust, egy alkotmánybírót és vitatott üzletembereket is a görög Míkonosz szigetére utaztattak.

Magángép-botrány: magyarázkodik az egyik RMDSZ-es szenátort is érintő görögországi utazás miatt a kereskedelmi kamara
2026. szeptember 09., szerda

Előre hozott választásokat akar az egyik kormánypárt elnöke

Az előre hozott választásokban látja a teljes jogkörű kormány megalakítását akadályozó politikai patthelyzet feloldásáak egyetlen megoldását Dominic Fritz, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke.

Előre hozott választásokat akar az egyik kormánypárt elnöke
Hirdetés
2026. szeptember 09., szerda

Drogtesztet, térfigyelő kamerákat és egyenruhát akar az iskolákban az emberek többsége

Az osztálytermek állandó megfigyelését, drogteszteket és az egyenruha kötelező bevezetését szeretné a válaszadók többsége az iskolákban egy friss közvélemény-kutatás eredménye szerint.

Drogtesztet, térfigyelő kamerákat és egyenruhát akar az iskolákban az emberek többsége
2026. szeptember 08., kedd

Kelemen Hunor: Grindeanu azt mondta, nem alakítana közös kormányt az AUR-ral

A Sorin Grindeanuval tartott keddi találkozója után Kelemen Hunor kijelentette, hogy „a lehetséges és lehetetlen” parlamenti többségekről tárgyalt a képviselőház elnökével.

Kelemen Hunor: Grindeanu azt mondta, nem alakítana közös kormányt az AUR-ral
2026. szeptember 08., kedd

Megállapodott a PSD és az AUR a közmédia ideiglenes vezetőiről, a PNL politikai alkut emleget

Răzvan Dincăt bízták meg a Román Rádiótársaság, Sorina Matei újságírót pedig a Román Televíziótársaság ideiglenes vezetésével.

Megállapodott a PSD és az AUR a közmédia ideiglenes vezetőiről, a PNL politikai alkut emleget
Hirdetés
Hirdetés