
Nem úszik ár ellen. Feladta az államelnöki székért folyó harcot az extrém sportoló
Fotó: Avram Iancu Facebook-oldala
Visszalépett államelnöki jelölési szándékától Avram Iancu, a petrozsényi könyvtáros, aki arról híres, hogy átúszta a La Manche csatornát, illetve végigúszott az egész Duna hosszán.
2019. szeptember 16., 18:092019. szeptember 16., 18:09
2019. szeptember 16., 18:122019. szeptember 16., 18:12
Avram Iancu az Agerpres hírügynökségnek hétfőn hangsúlyozta, úgy gondolja, mindkét esetben megfelelően döntött: akkor is, amikor elhatározta, hogy indul a választásokon, és most is, amikor úgy döntött, visszalép. Utóbbi döntése az elmúlt időszakban érlelődött meg, miközben a jelölés benyújtásához szükséges aláírásokat gyűjtötte. Rájött, hogy
„Lemondtam azon szándékomról, hogy függetlenként induljak az államelnöki választáson. (...) Úgy hittem, éreztem, hogy valami jót tudok tenni a románok érdekében, de azt hiszem, tévedtem. Nem kudarcként élem meg ezt, hanem olyan tapasztalatként, amely szellemileg gazdagít, amelyen át kellett esnem, meg kellett értenem a valóságot. Fáj, hogy rá kellett jönnöm: a románok több mint a felét semmi nem érdekli már” – mondta Avram Iancu.
Megemlítette, 1247 aláírást sikerült összegyűjtenie a hét városban, ahová ellátogatott, hogy az emberekkel beszélgessen és önkéntesekkel találkozzon, akik segítséget ígértek neki.
Avram Iancu a sportteljesítményeiről ismert.
Legutóbbi sportteljesítményére idén márciusban került sor, amikor sikerült 3. helyen célba érnie a 6633 Arctic Ultra elnevezésű északi sarkköri ultramaratonon, a világ egyik legnehezebbnek tartott versenyén, amelyen 15 versenyző állt rajthoz.
Engedély nélkül működő autóbontókra csaptak le a rendőrök Maros megyében. Az országos rendőrségi akció keretében négy házkutatást tartottak, amelyek során mintegy 160 tonna, jórészt szétszerelt gépjárművekből származó hulladékot foglaltak le.
Befejeződött az egyik legfontosabb Kárpát-medencei Szűz Mária-kegyhely, a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása.
Személyeskedésig fajuló, heves szóváltás robbant ki hétfőn a román képviselőházban a háromszéki Bálványos üdülőtelep átnevezése miatt. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Bălvănișra változtatná a magyar eredetű elnevezést.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kórházba kellett szállítani egy hároméves kisgyermeket, akire vasárnap rádőlt egy síremlék a temesvári Sági úti temetőben.
A hegyimentők kimentettek három eltévedt ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül jutottak át az ukrán–román határon.
Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Beszterce-Naszód, Kovászna, Hargita és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
A halloweenes borzongás segíthet a félelmek leküzdésében, de meg is terhelheti a gyereket. Sulyok Kármen pszichológussal az ijesztgetés határairól, a halálról való őszinte beszélgetésről és a családi emlékezésbe való bevonásról beszélgettünk.
Miközben számos európai állam az elmúlt 10-15 évben gyökeresen átalakította a matematika és a természettudományok oktatását, Románia megrekedt az elméleti ismeretek puszta átadásánál.
szóljon hozzá!