Hirdetés

Atomerőmű-leállás: nagy a baj, a következő tíz napban nem lehet újraindítani a létesítményt az igazgató szerint

atomerőmű

Kényszerleállás. Az igazgató szerint a Duna vízállása nem teszi lehetővé, hogy a leállás után gyorsan újraindítsák a cernavodai atomerőművet

Fotó: Nuclearelectrica.ro

A cernavodai atomerőmű második reaktorát a következő 10 napban nem lehet újraindítani, mivel a hidrológiai előrejelzések a Duna vízhozamának és vízszintjének folyamatos csökkenését jelezik – jelentette ki Romeo Urjan, a létesítmény igazgatója.

Balogh Levente

2026. augusztus 12., 10:002026. augusztus 12., 10:00

Urjan az atomerőmű küszöbön álló teljes leállása kapcsán kedden este a Digi24-nek elmondta, hogy az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézettől kapott előrejelzés nem jelez olyan körülményeket a következő napkban, amelyek lehetővé tennék a reaktor üzemeltetésének újraindítását.

„Ma teljesen egyértelmű volt számunkra a helyzet. Megvolt a tervünk, láttuk az előrejelzéseket, a leállás határán álltunk, de miután megnéztük a csütörtökre vonatkozó előrejelzést,

Hirdetés
Idézet
úgy ítéltük meg, hogy a biztonságos üzemeltetés határán vagyunk, ezért úgy döntöttünk, hogy leállítjuk”

– mondta.

Mint kifejtette, a 2. reaktor jelenleg normál körülmények között működik, és a leállítást nem nukleáris biztonsági probléma vagy vészhelyzet okozza.

„Szeretném hangsúlyozni, hogy jelenleg a cernavodai 2. blokk normál üzemi körülmények között, problémamentesen működik, és a leállítás nem kapcsolódik nukleáris biztonsági problémákhoz vagy vészhelyzethez. Egyszerűen csak a szükséges hűtővíz mennyisége már nem elegendő ahhoz, hogy biztosítsuk azt a villamosenergia-termelést, amelyet normál esetben a hálózatba szállítunk” – magyarázta.

Ez az első alkalom az elmúlt 19 évben, amióta Románia két reaktort üzemeltet, hogy mindkét blokkot leállítják.

Az igazgató szerint a hidrológiai előrejelzések a Duna vízhozamának és vízszintjének folyamatos csökkenését jelezik a következő napokban.

„A következő tíz napra vonatkozó előrejelzés a Duna vízhozamának és vízszintjének folyamatos csökkenését mutatja. Tíz napot említek, mert ez az előrejelzés, amelyet az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézettől kapunk. Tíz napnál hosszabb időszakra nincs pontos előrejelzésünk, de visszatérve a témához: a következő tíz napban folyamatos csökkenés várható, nem számítunk arra, hogy ebben az időszakban újraindítsuk a második blokkot” – szögezte le Urjan.

korábban írtuk

Készülnek a cernavodai atomerőmű leállítására, egyre csökken a Duna vízszintje
Készülnek a cernavodai atomerőmű leállítására, egyre csökken a Duna vízszintje

A cernavodai atomerőműben a következő két napban elindítják a leállási eljárást, miután a környéken a vízszint elérte a kritikus küszöbértéket. – jelentette be kedden Sorin Rîndașu, a román vízügyi igazgatóság vezérigazgató-helyettese.

Kifejtette, hogy

a Bala térségében végzett munkálatok és műveletek lehetővé tették a reaktor működésének meghosszabbítását körülbelül egy héttel.

„Elvégeztük a saját számításainkat – minden nap mérjük a vízszintet, ahogyan azt el lehet képzelni, az atomerőműben (...) vannak a saját grafikonjaink. Láttuk a tendenciát, a reaktor működésére vonatkozó előrejelzést. Ha nem történt volna meg a három művelet a Bala-területen, vagyis a kotrás, a sziklaeltávolítás és az uszályok elsüllyesztése, akkor az előrejelzés szerint már közel hat nappal ezelőtt le kellett volna állítanunk a reaktort” – mondta Romeo Urjan.

Idézet
Ez a három művelet – azaz öt nap plusz még két nap csütörtökig, összesen 7 nap – egy hétnyi további üzemidőt eredményezett.

Mint tudják, az uszályok elsüllyesztése nagyon jó vízszint-emelkedést hozott, majd bekövetkezett egy jelenség, amelyet még mindig vizsgálnak. Miért vesztettük el olyan gyorsan azt a 8 cm-t, amit nyertünk? De az uszályok elsüllyesztése után reménykedtünk abban, hogy továbbra is működni fogunk” – tette hozzá az igazgató.

Mint arról beszámoltunk, a hatóságok a Duna alsó folyásánál felrobbantottak egy sziklát, majd elsüllyesztettek négy, kövekkel megrakott uszályt, hogy ezzel a Bala-ágból a cernavodai atomerőmű számára a hűtővizet biztosító Öreg-Dunába tereljék át a vizet, ellensúlyozandó a vízszint aszály miatti apadását.

Az erőmű két blokkja közül az elsőt már leállították az alacsony vízszint miatt.

korábban írtuk

Ha az atomerőmű működését nem is tudták segíteni, a fémtolvajoknak azért még jók a Dunába süllyesztett uszályok
Ha az atomerőmű működését nem is tudták segíteni, a fémtolvajoknak azért még jók a Dunába süllyesztett uszályok

A Konstanca megyei rendőrség büntetőeljárást indított, miután két, motorcsónakban tartózkodó személy a gyanú szerint megpróbált alkatrészeket ellopni a Dunába süllyedt uszályokról.

Romeo Urjan úgy véli, hogy

Romániának további beruházásokat kell fontolóra vennie az erőmű működésének biztosítása érdekében, tekintettel a klímaváltozásra és az egyre gyakrabban előforduló aszályos időszakokra.

„Ez egy nagyon más valóság. Az erőművet az 1980-as években építették, és akkor, az 1980-as években azt a 30 évente egyszer előforduló alacsony vízhozamot vették figyelembe. 30 évente egyszer valószínűleg megengedhető, hogy egy vállalat áramveszteséget szenvedjen el a termelés kiesése miatt. De egy változó világban élünk, ezek a klímaváltozások egyre gyakrabban fordulnak elő, és arra kell számítanunk, hogy a vízhozam-csökkenés egyre gyakrabban fog bekövetkezni” – figyelmeztetett Urjan.

„Ezért a gazdasági életképesség érdekében további intézkedéseket kell hoznunk, kiegészítő beruházásokra van szükség, hogy biztosítsuk a villamosenergia-termelést anélkül, hogy ilyen jelentős vízszint-csökkenések lépnének fel. Mi áll rendelkezésre? Vannak szakembereink az országban, akik képesek megvalósítani ezeket a vízépítési beruházásokat?” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy a Duna alacsony vízállása által okozott problémák fényében még mindig célszerű-e a cernavodai 3. és 4. reaktorok fejlesztése, Romeo Urjan a balai vízépítési projektet jelölte meg lehetséges megoldásként.

Idézet
A 3. és 4. reaktor, valamint a Balán tervezett beruházás, a balai gát – igen, életképes megoldást jelent a cernavodai atomerőmű négy blokkjának számára. Ez biztosítja az optimális működési feltételeket”

– mondta az igazgató.

Mint arról beszámoltunk, kedden dőlt el, hogy a rekordalacsony vízállás miatt, amely nem képes elegendő vizet biztosítani az atomerőmű még működő blokkjának hűtésére, csütörtöktől leállítják a létesítményt.

Románia felmentést kért az Európai Bizottságtól a szénerőművek üzemben tartására
Románia tájékoztatta az Európai Bizottságot, hogy válsághelyzettel szembesül az energiaellátásban és felmentést kért széntüzelésű hőerőművei üzemben tartására – közölte kedden Cristian Bușoi energetikai államtitkár.
A Hotnews.ro hírportál által idézett politikus szerint a Duna vízszintjének további csökkenése miatt elkerülhetetlenné vált a cernavodai atomerőmű még működő, a hazai energiaszükséglet 10 százalékát fedező kettes blokkjának leállítása.
Az erőművet működtető Nuclearelectrica vállalat kedden bejelentette: csütörtök reggel várhatóan leválasztják az országos villamosenergia-hálózatról és leállítják a 2-es reaktort is, mivel a Duna alacsony vízszintje nem teszi lehetővé az erőmű hűtését.
A cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát július 28-án már leállították és leválasztották az országos energiarendszerről.
Kedden az előző napinál két centiméterrel alacsonyabb, mínusz 229 centiméteres vízállást mértek Cernavodánál, és az előrejelzés szerint a következő napban további apadásra lehet számítani. Korábban a román hatóságok azt közölték, hogy amennyiben a vízállás eléri a mínusz 233 centiméteres szintet, az atomerőművet le kell állítani.
Az államtitkár szerint bármikor is következne be az atomerőmű teljes leállása, Románia jelentős energiaimportra szorul az esti órákban, olyan körülmények között, amikor az egész térségben energiaellátási gondot okoz a rendkívüli szárazság és a folyók alacsony vízszintje.
Románia az EB-től és a Villamosenergia-piaci Átvitelirendszer-üzemeltetők Európai Hálózatától kért (ENTSO-E) tájékoztatást arról, hogy a környező országoktól milyen mennyiségű energiaimportra számíthat.
Románia számára „rendkívül problematikus” ebben a helyzetben lemondania a széntüzelésű erőművei által termelt villamos energiáról, annak ellenére, hogy üzemben tartásuk miatt európai támogatásoktól eshet el – magyarázta az államtitkár.
Románia a nemzeti helyreállítási tervben (PNRR) vállalt kötelezettséget arra, hogy a szénerőműveit augusztus 31-ig bezárja, most azonban haladékot kért Brüsszeltől az energiaválság végéig, mivel nem áll rendelkezésére elegendő megújuló energiaforrás.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Orosz drónokat semmisített meg a román haderő a Neptun Deep gázmező közelében

Két Gerbera típusú drónt semmisítettek meg kedden délután a román hadsereg tűzszerész búvárai a kizárólagos gazdasági övezetben, Konstancától körülbelül 90 tengeri mérföldre (kb. 165 kilométerre), a Neptun Deep gázmező kitermelési területén.

Orosz drónokat semmisített meg a román haderő a Neptun Deep gázmező közelében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

A kommunista ipar mítosza: eladhatatlan termékek, hamis jelentések és energiahiány

A kommunista ipar koránt sem volt annyira hatékony, mint ahogyan azt állítják; számos gyár veszteségeket könyvelt el, problémákkal és hiányokkal küzdött, a valóságot pedig hamis jelentésekkel palástolták.

A kommunista ipar mítosza: eladhatatlan termékek, hamis jelentések és energiahiány
2026. augusztus 11., kedd

Ha az atomerőmű működését nem is tudták segíteni, a fémtolvajoknak azért még jók a Dunába süllyesztett uszályok

A Konstanca megyei rendőrség büntetőeljárást indított, miután két, motorcsónakban tartózkodó személy a gyanú szerint megpróbált alkatrészeket ellopni a Dunába süllyedt uszályokról.

Ha az atomerőmű működését nem is tudták segíteni, a fémtolvajoknak azért még jók a Dunába süllyesztett uszályok
2026. augusztus 11., kedd

Kelemen Hunor a bértörvényről: egyelőre több kérdésem van, mint válaszom

A közalkalmazotti bértörvény tervezetét előzetes politikai megállapodás alapján kellene megvitatni és megszavazni a parlamentben – jelentette ki kedden az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor.

Kelemen Hunor a bértörvényről: egyelőre több kérdésem van, mint válaszom
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Készülnek a cernavodai atomerőmű leállítására, egyre csökken a Duna vízszintje

A cernavodai atomerőműben a következő két napban elindítják a leállási eljárást, miután a környéken a vízszint elérte a kritikus küszöbértéket. – jelentette be kedden Sorin Rîndașu, a román vízügyi igazgatóság vezérigazgató-helyettese.

Készülnek a cernavodai atomerőmű leállítására, egyre csökken a Duna vízszintje
2026. augusztus 11., kedd

Az eMAG megmutatja, hogyan segít a foci az apáknak az érzésekről beszélni gyermekeikkel (videó)

Az eMAG „Divat a szerelem” kampánya megmutatja, hogy a futball több egyszerű szenvedélynél: közös nyelv lehet apák és gyermekeik között, amely közelebb hozza őket egymáshoz és segít kimondani azt is, amit máskor nehéz.

Az eMAG megmutatja, hogyan segít a foci az apáknak az érzésekről beszélni gyermekeikkel (videó)
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Energiaválság: a környezetvédelmi miniszter szerint ma sokkal borúsabbak a kilátások az atomerőműben, mint egy napja

„Ma sokkal borúsabb a kilátás, mint tegnap volt” – jelentette ki Diana Buzoianu üögyvivő környezetvédelmi miniszter, miután a crnavodai 2. blokkjának működésére vonatkozó becslést lefelé módosították a Duna rendkívül alacsony vízállása miatt.

Energiaválság: a környezetvédelmi miniszter szerint ma sokkal borúsabbak a kilátások az atomerőműben, mint egy napja
2026. augusztus 10., hétfő

Agresszív sofőrök réme a jól működő állampolgári bejelentés

Megvan az eredménye a rendőrség szemléletváltásának: immár csaknem 2000 agresszív sofőrt szankcionált a közlekedésrendészet a forgalomban részt vevő állampolgárok bejelentései nyomán.

Agresszív sofőrök réme a jól működő állampolgári bejelentés
2026. augusztus 10., hétfő

„Nyilvánvalóan kudarcot vallott”, ezért fontolóra kellene venni a TikTok betiltását egy liberális politikus szerint

Raluca Turcan képviselő hétfőn kezdeményezte, hogy indítsanak vitát a kínai TikTok közösségi felület esetleges betiltásáról Romániában, miután egy hamis információ elterjedése miatt ért támadás egy mentőautót Kolozs megyében. 

„Nyilvánvalóan kudarcot vallott”, ezért fontolóra kellene venni a TikTok betiltását egy liberális politikus szerint
Hirdetés
Hirdetés