Atanasiu beadta a derekát, Frunzãverde a miniszter

Lemondott tisztségérõl tegnap Teodor Atanasiu felfüggesztett védelmi miniszter, a megüresedett tárca élére Cãlin Popescu-Tãriceanu Sorin Frunzãverdét, a PD alelnökét jelölte (alsó kép). Atanasiu a román hadsereg napján jelentette be lemondását, miután 44 nappal azelõtt Traian Bãsescu felfüggesztette tisztségébõl. A leköszönt tárcavezetõ hangsúlyozta, nem ért egyet a felfüggesztésérõl szóló döntéssel, távozását pedig azzal indokolja, hogy az elnök nem hajlandó visszahelyezni tisztségébe, noha „minden törvényes eszközt bevetett annak érdekében, hogy ártatlanságát bebizonyítsa”. A demokraták javaslatára az államfõ által máris kinevezett Sorin Frunzãverde védelmi miniszter lapunk érdeklõdésére magyarul jó napot kívánt, ám nem volt hajlandó nyilatkozni terveirõl. Mint ismeretes, Bãsescu szeptember 12-én függesztette fel tisztségébõl a védelmi minisztert, miután Adriana Sãftoiu elnöki tanácsos és Eugen Bejinariu hivatali visszaélés vádjával büntetõjogi feljelentést tett ellene. Atanasiu megfellebbezte felfüggesztését, amit a Legfelsõbb Ítélõ- és Semmítõszék elutasított. Habár október 6-án a katonai ügyészség arról döntött, hogy nem indít bûnügyi eljárást a miniszter ellen, Bãsescu mégsem vonta vissza a felfüggesztést, azzal indokolva döntését, hogy kivárja azt a húsznapos határidõt, amelyen belül megfellebbezhetõ a katonai ügyészség döntése.

Gazda Árpád

2006. október 26., 00:002006. október 26., 00:00

Sorin Frunzãverde, a sokoldalú miniszter
Sorin Frunzãverde PD-alelnök korábban már három miniszteri tisztséget is betöltött, többek között a védelmi tárca vezetését is rábízták. A Ciorbea-kabinet idején, 1997 decemberétõl 1998 februárjáig a környezetvédelmi tárcát vezette, Radu Vasile kormányzása alatt pedig turisztikai miniszter lett, tisztségét 1998 áprilisától 1999 decemberéig töltötte be. 2000 márciusában Victor Babiuc demokrata párti védelmi miniszter átigazolt a liberálisokhoz, ezt követõen a a tárcavezetõnek távoznia kellett, helyére pedig Frunzãverdét ültették a Védelmi Minisztérium bársonyszékébe. 2000 decemberében képviselõi mandátumot nyert, 2004 -tõl pedig a Krassó-Szörény Megyei Tanács elnöke.

-------

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.

Tovább nőtt az AUR népszerűsége
Tovább nőtt az AUR népszerűsége
2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

2025. szeptember 11., csütörtök

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött

A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött
2025. szeptember 11., csütörtök

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett

Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett
2025. szeptember 11., csütörtök

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt

A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt
2025. szeptember 10., szerda

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai

A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai
2025. szeptember 10., szerda

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást

Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást
2025. szeptember 10., szerda

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte

Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte
2025. szeptember 10., szerda

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén

Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén
2025. szeptember 10., szerda

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát

Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát