
Nyaralás és szabadságvágy. A végtelenség érzése az, ami az embert a tengerpartra vonzza
Fotó: Pinti Attila
Javában „dübörög” a szabadságolások időszaka, ezért arra voltunk kíváncsiak, hogy mit szeretnek, várnak leginkább és mit nem szeretnek a szabadságolásban az általunk megszólaltatott erdélyiek. Változatos, érdekes válaszokat kaptunk pszichológustól, színésztől, néptáncoktatótól, történésztől, egyetemistától a nyaralási szempontokról.
2026. július 10., 19:222026. július 10., 19:22
A nyaralás sokak számára valódi lazítás és kikapcsolódás, de akadnak, akiknek a szabadnapjait is átszövi a munka – derült ki körkérdésünkből, amelyet erdélyieknek tettünk fel.
Megkérdeztük nyaralási preferenciáiról többek közt visszatérő interjúalanyunkat, Vitus-Bulbuk Emese kolozsvári pszichológust. „A nyaralásban legjobban azt szeretem, amikor lassan lecsendesedik bennem a hétköznapok zaja, és marad a fény, a víz, a reggeli kávé, meg az a ritka érzés, hogy nem kell sietni sehová, nem csörög az ébresztő” – válaszolta megkeresésünkre.
Egyesek esetében a munka beszüremkedik a nyaralás időszakába
Fotó: Pexels
Azt is elmondta, mit szeret kevésbé: a pihenést megelőző sűrűséget, vagyis
„És persze így is pont azt hagytuk otthon, ami a legjobban kellene, miközben a fél ház utazott velünk” – válaszolta Vitus-Bulbuk Emese.
A néptánctáborok is nyaralási opciót jelenthetnek
Fotó: Kalotaszegi Vándor Néptánctábor/Facebook
Laczkó Vass Róbertnek, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművészének is feltettük kérdéseinket. „Röghöz kötöttségünk miatt a nyaralás nagyjából egyenértékű az utazással. Országot, helyszínt választani csak részben sikerül intellektuális vagy spirituális kíváncsiság okán,
a tájékozódással – és bevallom, engem is egyre inkább meglep, hogy az utazásaim során egyáltalán meglep valami” – mondta el kérdésünkre Laczkó Vass Róbert.
A tengerparti nyaralásokkal az az érzés is együtt járhat, hogy el kell viselni a tömeget
Fotó: Pinti Attila
Persze arra is kíváncsiak voltunk, hogy mi az, amit nem szeret a nyaralásban. „Furcsa lesz, amit mondok, de abban a pillanatban, hogy hurrá, nyaralunk, én már látom a nyaralás végét, ha pedig épp lógatjuk a lábunkat valahol, időm is van ezen gondolkodni. Nagyon dolgozom azon, hogy aktívan nyaraljunk, mert ugyan giccseket is szívesen fotózok, ám a tengerparti naplementéket nem nekem találták ki. Valamit inkább vacsorázzunk akkor... ” – fogalmazott Laczkó Vass Róbert.

Júniusban a gyerekek számára elkezdődött a várva várt vakáció, a szülők számára viszont éppen ekkor kezdődik a nyár legnehezebb szervezési feladata, vagyis hogy mi legyen a gyerekkel. Anyagilag jutányos, érzelmileg biztonságos megoldásokat keres mindenki.
Sokan vannak, akik nyaralásában nem válik élesen szét a munka és a nyaralás. Ilyen például Kádár Elemér néptáncpedagógus, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCsMSz) hagyományőrző programjának módszertani referense. „Számomra a nyaralás és a munkám sok szempontból átfedésben vannak. A nyarat leginkább néptánctáborokban töltöm:
Mindkét tábortípus nagyon jó, nagyon szeretem, s fel sem merül, hogy esetleg »görögbe« vagy »törökbe« menjek ezek helyett” – mondta el Kádár Elemér. Hozzátette, van még pár név-, születés- és egyéb ünnepnap a nyárban, meg a szászfalusi búcsú, amelyek nagyon fontosak számára, ezeket nagyon várja és szívből ünnepli.
„Ezekkel aztán el is megy a nyár, jön az újabb vidám tanév!” – mondta a néptáncpedagógus. Megkérdeztük tőle azt is, hogy mi az, amit ki nem állhat a nyaralásokban. „Alapvetően nincs ilyen, de amit a nyaralásom idején sem szeretek és máskor sem, az a járulékos kellemetlenségként jelentkező buta tömeg buta lármája, amellyel néha együtt kell élni egy ideig, s ami után nagyon jól esik egy-egy elvonulás, a csendes magány, feltétlenül valami hűvös helyen, pl. a hegyekben – ebből az is kilátszik amúgy, hogy a nagy hőséget sem kedvelem.”
Csoma Nikol történész, a kincses városbeli János Zsigmond Unitárius Kollégium történelemtanára azt válaszolta: mivel egész évben rengeteget dolgozik, így a nyár az egyetlen olyan időszak, amikor kicsit hosszabb időre haza tud látogatni a családjához.
Javában tart a nyaralások időszaka. A tengerpart talán első helyen szerepel a szabadságolók célpontjai között
Fotó: Pinti Attila
„Mióta Kolozsváron élek, ennek komoly hagyománya van, ha eljön a nyár, néhány hetet szigorúan otthon töltök vidéken. Emellett persze a nyár a nyaralásról is szól, amit kifejezetten várok. Ilyenkor igyekszem tengerpartra is eljutni, mert bár úszni nem tudok, a vizet imádom, és lássuk be, a víz és az elektronikai eszközök nem állnak szoros barátságban egymással, de ez az egyetlen olyan helyszín, ahová sajnálom vinni a laptopom, így legalább addig tényleg pihenek egy keveset” – mondta Csoma Nikol. Azt is kifejtette kérdésünkre, hogy
„Igazából az jelent kellemetlenséget, hogy soha nem tudjuk pontosan, mikor lesz egy-két szabad hetünk arra, hogy elutazzunk, ez mindig függ az éves tanári vizsga eredményétől, annak függvényében megyünk posztot választani. Így a nyarak egy részét szigorúan országon belül kell eltölteni. Ilyenkor nehezebb a csúcsszezonban megfelelő szállást vagy bármit találni, ha mégis sikerülne a választás után elutazni. Talán ez az, ami plusz stresszt jelent minden nyáron” – emelte ki.
Sok családban rengeteg logisztika és szervezés előzi meg a nyaralást
Fotó: Orbán Orsolya
Természetesen kíváncsiak voltunk egy egyetemista véleményére is. Román Jánost, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári filmszakának másodéves hallgatóját is megkérdeztük a témában. „A nyár során mindig a tengerpartozás a legnagyobb öröm számomra, mert imádok a hullámok között úszni, labdázni a családdal, vagy barátokkal.
– mondta az egyetemista. Hozzátette: „nem szeretem a nyárban azokat a napokat, amikor a legtöbb barátom el van utazva, vagy éppen dolgozik és ezért egyedül vagyok. Ilyenkor úgy telnek el a napjaim, hogy észre sem veszem, nem is élvezem”.
Felhőtlen nyugalom vagy zsúfolt mindennapok? A tengerparti nyaralás nem mindig jelent vegytiszta lazítást
Fotó: Pinti Attila

Beindult a 2026-os nyaralási szezon, az elszálló árak miatt azonban nem mindenki örül. Miért versenyképesebb a külföldi tenger a román partoknál, és hol kapjuk a legtöbbet a pénzünkért? Nyári árkörkép.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!