
Raed Arafat elmondása szerint most elsősorban az ellenőrzésekre összpontosítanak
Fotó: Maros Megye Prefektusi Hivatala
Korlátozásokat vezethetnek be a hatóságok azokon a romániai vidékeken, ahol magas a koronavírussal újonnan megfertőződöttek száma – erősítette meg Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős belügyi államtitkár.
2020. július 20., 11:312020. július 20., 11:31
A szakember a Digi 24 hírtelevízió vasárnap esti műsorában jelezte: a szakemberek és a hatóságok közösen elemzik ki a járványhelyzetet az egyes vidékeken olyan kontextusban, hogy kedden hatályba lép a karanténtörvény.
„Lehetnek korlátozások helyi, regionális szinteken ott, ahol sok a fertőzött. Ez előfordulhat. Normális, hogy erről nem egyetlen személy dönt, hanem az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) és a szakértők elemzései mentén születik döntés” – mondta Arafat, amikor a műsorvezető a hírcsatorna birtokába jutott, igen borúlátó prognózisról faggatta.
Az Avantera vállalat elemzése szerint ugyanis
Annak kapcsán, hogy szóba jöhetnek-e korlátozások olyan népszerű turisztikai célpontokon, mint például Vama Veche, ahol az elmúlt időszakban rendszeresen megsértették a maszkviselésre és fizikai távolságtartásra vonatkozó előírásokat, Arafat közölte, most elsősorban az ellenőrzésekre összpontosítanak.
Ezek visszaszoríthatják az emberek közötti érintkezést, és növelhetik a távolságot. Minden előfordulhat helyi szinten, akár a teraszok bezárása is annak érdekében, hogy elkerülhetővé válhasson a járvány terjedése” – hangsúlyozta az államtitkár.
Mint ismeretes, nem Raed Arafat az egyetlen bukaresti illetékes, aki a hétvégén meglebegtette a korlátozásokhoz való visszatérést, Nelu Tătaru egészségügyi miniszter is beismerte, hogy a koronavírus-esetek száma alakulásának függvényében sor kerülhet bizonyos korlátozásokra a vendéglők, kávézok és bárok teraszainak működése területén.

Nelu Tătaru egészségügyi miniszter beismerte, hogy a koronavírus-esetek száma alakulásának függvényében sor kerülhet bizonyos korlátozásokra a vendéglők, kávézok és bárok teraszainak működése területén.
Korábban Ludovic Orban miniszterelnök és Klaus Iohannis államfő sem zárta ki bizonyos korlátozások újbóli bevezetését. Ugyanakkor valahányszor szóba került a téma, azt hangsúlyozták, hogy azt szeretnék, ha az újabb szigor elkerülhető lenne, de mindez „a szabályok betartásán múlik”.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
1 hozzászólás