Hirdetés

Antonescu: én vagyok az ellenzék vezére

Saját magát nevezte az ellenzék vezérének Crin Antonescu, a szenátus és a kormánykoalícióban részt vevő Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.

Balogh Levente

2013. szeptember 09., 16:262013. szeptember 09., 16:26

A politikus – aki a korábbi megállapodás értelmében a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) színeiben indul majd jövőre harcba az államfői tisztségért – a Digi 24 hírcsatornának nyilatkozva vasárnap este kifejtette: a PNL ugyan kormányon van, mint a koalíció tagja, „de nincs hatalmon.\" Hétfőn kifejtette: addig nem jelenthető ki, hogy hatalmon vannak, amíg a DNA és az ANI leválthatja a minisztereket, vagy amíg az alkotmánybíróság törvények alkalmazását halaszthatja.

Antonescu kijelentését egyrészt az indokolhatja, hogy az USL tagpártjai megegyeztek: önállóan indulnak a jövőre esedékes európai parlamenti választásokon, ráadásul a PNL és a nagyobbik koalíciós partner, a Szociáldemokrata Párt (PSD) között már eddig is számos esetben robbant ki vita, a PNL-s miniszterek egy része ugyanis úgy értékelte, hogy az általuk vezetett tárcák a paritás kedvéért PSD-s irányítással létrehozott „tükörminisztériumai\" miatt hatáskörük jelentősen csorbult.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 22., szerda

Képességvizsga: majdnem minden diák bekerült valamelyik középiskolába

Közzétette szerdán az oktatási minisztérium az országos képességfelmérőn részt vett nyolcadikos diákok középiskolai számítógépes elosztásának eredményeit.

Képességvizsga: majdnem minden diák bekerült valamelyik középiskolába
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Lift az életért: törvény biztosítja, hogy a hatóságok finanszírozzák a felvonók beszerelését a régi lakóházakba

Hatósági támogatással válhat könnyebbé a közlekedés a régi ingatlanokban, miután a román államfő hétfőn kihirdette a Lift az életért elnevezésű országos lakás-akadálymentesítési programról szóló törvényt.

Lift az életért: törvény biztosítja, hogy a hatóságok finanszírozzák a felvonók beszerelését a régi lakóházakba
2026. július 21., kedd

SMS-t kapott bírságról vagy elmaradt befizetésről? Vigyázzon, lehet, hogy csalók akarják átverni!

Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) szerdán ismét figyelmeztetett, hogy továbbra is terjednek olyan SMS-ek, amelyekben csalók állítólagos bírságok vagy elmaradt befizetések rendezésére szólítják fel a címzetteket.

SMS-t kapott bírságról vagy elmaradt befizetésről? Vigyázzon, lehet, hogy csalók akarják átverni!
2026. július 21., kedd

AUR-politikus: amíg Grindeanu a PSD elnöke, nem működünk együtt a szociáldemokratákkal

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) semmiféle politikai megállapodást nem köt a Szociáldemokrata Párttal (PSD) mindaddig, amíg Sorin Grindeanu vezeti a pártot, mivel az visszataszítónak tartja az AUR 90 képviselőjét.

AUR-politikus: amíg Grindeanu a PSD elnöke, nem működünk együtt a szociáldemokratákkal
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Grindeanu a kormányalakításról: jobban állnak a dolgok, mint néhány hete

A helyzet jobbnak tűnik, mint 2–3 héttel ezelőtt – jelentette ki Sorin Grindeanu, az Ilie Bolojan vezette koalíciós kormányt az AUR segítségével bizalmatlansági indítvánnyal megbuktató Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a belpolitikai válság kapcsá.

Grindeanu a kormányalakításról: jobban állnak a dolgok, mint néhány hete
2026. július 20., hétfő

Áttörték az Erdélyt is érintő autópálya alagútjának első járatát

Elérte a 30 százalékot a munkálatok készültségi szintje a Nagyszeben-Pitești autópálya (A1) Bojca 1. alagútjánál – közölte hétfőn a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.

Áttörték az Erdélyt is érintő autópálya alagútjának első járatát
2026. július 20., hétfő

Kiskorúakat érintő fokozott veszélyeket rejt a TikTok algoritmusa

Kevesebb mint egy óra alatt „mérgezte meg” a TikTok algoritmusa egy 12 éves gyerek kitalált profilját. Az Országos Emberkereskedelem Elleni Ügynökség (ANITP) a kiskorúakra veszélyes tartalmakra hívta fel a figyelmet.

Kiskorúakat érintő fokozott veszélyeket rejt a TikTok algoritmusa
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Romániában a legdrágább a villamos energia: petíció indult a vízerőművek korszerűsítéséért

A már működő vízerőművek korszerűsítésére, és ne a kommunista időkből örökölt, vitatott megítélésű beruházások befejezésére fordítsa a Hidroelectrica fejlesztési forrásait – ezt követelik egy új petíció kezdeményezői az Ener

Romániában a legdrágább a villamos energia: petíció indult a vízerőművek korszerűsítéséért
2026. július 20., hétfő

Keményen bírságolt a fogyasztóvédelem a román tengerparton

Hatalmas bírságokat szabtak ki a fogyasztóvédők csak pár nap leforgása alatt a román tengerparton.

Keményen bírságolt a fogyasztóvédelem a román tengerparton
2026. július 20., hétfő

Börtön is fenyegetheti a gazdákat? Vitát kavart az új környezetvédelmi törvénytervezet

Nem a környezetvédelem szükségességét, hanem a tervezett szabályozás pontatlanságait kifogásolja a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium (MADR) a környezeti bűncselekményekről szóló új törvénytervezettel kapcsolatban.

Börtön is fenyegetheti a gazdákat? Vitát kavart az új környezetvédelmi törvénytervezet
Hirdetés
Hirdetés