
Utoljára 2017-ben I. Mihály királynak rendeztek állami temetést.
Fotó: Observatorul Prahovean
Romániában kormánybizottság alakul a tisztségben lévő vagy volt államfőket megillető állami temetések megszervezésére, az állami szertartások törvényének erre vonatkozó előírásait egy csütörtökön elfogadott rendelettel módosította a bukaresti kormány.
2024. január 11., 21:252024. január 11., 21:25
Mihai Constantin kormányszóvivő a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón elmondta: a testület összetételét és működési szabályzatát egy későbbi kormányhatározat fogja pontosítani. Hozzátette: az állami temetés a legmagasabb szintű elismerés, amit egy életét a hazája szolgálatába állító volt román állampolgár kaphat, és ezt a megtiszteltetést az egykori államfőknek tartják fenn. A volt házelnököket és miniszterelnököket katonai tiszteletadással temetik, a törvénynek ez a része nem módosul – magyarázta újságírói kérdésre válaszolva a kormányszóvivő.
Emil Constantinescu, aki 1996-től 2000-ig volt Románia elnöke, jelenleg 84 éves. A 72 éves Traian Băsescu volt államfőt (2004-2014) 2022-ben a legfelsőbb bíróság megfosztotta államfői előjogaitól, miután kiderült, hogy a kommunizmus idején besúgó volt.
A volt államfőknek járó állami temetés kérdése a napokban egy kormánypárti képviselő ezzel kapcsolatos törvénykezdeményezése kapcsán is sajtónyilvánosságot kapott. Florin Roman liberális frakcióvezető-helyettes egy olyan módosító indítványt terjesztett a parlament elé, amely megfosztaná az állami, illetve a katonai tiszteletadással rendezett temetéstől azokat a volt államfőket, házelnököket és miniszterelnököket, akik a rendszerváltás előtt vezető tisztséget töltöttek be a Román Kommunista Pártban, vagy a hírhedt Securitate – a politikai rendőrségként működő volt kommunista titkosszolgálat – alkalmazottai vagy besúgói voltak.
Romániában utoljára 2017-ben, a 96 évesen svájci rezidenciáján elhunyt volt uralkodónak, I. Mihály királynak rendeztek állami temetést.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
szóljon hozzá!