
Nem alkotmányellenes a kötelező kórházi beutalás
Fotó: Rostás Szabolcs
Elutasította kedden az alkotmánybíróság a Nép Ügyvédje által a karanténtörvény két cikkelye ellen benyújtott alkotmányossági kifogást.
2020. október 20., 17:342020. október 20., 17:34
2020. október 20., 17:412020. október 20., 17:41
A taláros testület egyöntetű döntéssel utasította el az ombudsman beadványát a járványhelyzetben és biológiai veszély esetén elrendelhető intézkedéseket tartalmazó jogszabállyal kapcsolatban, számolt be az Agerpres.
ezért – vélte – ezt nem elsődleges, hanem csak végső megoldásként kell alkalmazni.
Az ombudsman ugyanakkor az egészségügyi dolgozók veszélyhelyzet idején elrendelhető áthelyezésével kapcsolatos előírásokat is kifogásolta, azt állítva, hogy ezek hiányosak, csak az áthelyezés lehetőségét szabályozzák, a konkrét eljárást nem rögzítik.
Mint ismeretes, az alapjogi biztos által kért utólagos normakontrollt azért övezte fokozott médiaérdeklődés, mert az ő korábbi alkotmányossági óvása miatt kényszerült a parlament nyári rendkívüli ülésszakán új karanténtörvényt elfogadni, miután július első három hetében a korábbi karanténintézkedések jogalapját megszüntető alkotmánybírósági határozat hátráltatta a koronavírus-járvány elleni védekezést. Múlt héten
A miniszterelnök egyebek között azt az alkotmánybírósági döntést kifogásolta, amely miatt a kormánynak három hétig nem voltak eszközei arra, hogy a fertőzötteket elkülönítse, a velük érintkezésbe került embereket pedig karanténban tartsa.
A taláros testület júniusban az ombudsman óvásának helyt adva megállapította: a karanténba helyezés, vagy kórházba utalás jogi keretét a parlamentnek kell szabályoznia, az alkotmányos szabadságjogok ideiglenes korlátozásáról nem lehet miniszteri rendelet szintjén intézkedni.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
szóljon hozzá!