
Nicușor Dan
A melegházasságot tiltó alkotmánymódosító kezdeményezés körül kialakult belviták miatt csütörtökön bejelentette lemondását az általa alapított párt éléről Nicușor Dan, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke.
2017. június 01., 15:482017. június 01., 15:48
2017. június 01., 16:442017. június 01., 16:44
A román parlament harmadik legerősebb frakciójával rendelkező, korrupcióellenes jelszavakat hangoztató USR országos irodája szerda este csekély szavazattöbbséggel úgy döntött, hogy az USR az egyéni szabadságjogok védelmezőjeként testületileg szembehelyezkedik azzal az alkotmánymódosító kezdeményezéssel, amely egy férfi és egy nő önkéntes házasságaként határozná meg a családot a jelenlegi „házastársak" kifejezés helyett.
Dan szerint ez a döntés sérti a párt konzervatív érzelmű híveinek meggyőződését, és megosztja a pártot, amit ő nem tud felvállalni. Dan közölte, hogy párttagságáról is lemond.
Rámutatott: az USR tagjai között a család alkotmányos meghatározásának módosítását támogató és ellenző emberek is megtalálhatók. Amikor politikai szerepvállalásra buzdította őket, ő azt ígérte nekik, hogy az USR-ben „progresszív és konzervatív" meggyőződésűeknek egyaránt helyük van, ha a közélet megtisztítását akarják – emlékeztetett Dan.
„Ezt az ígéretemet nem tudtam betartani, a pártvezetés döntése egyes kollégákat másodrendűnek minősít" – magyarázta távozásának okait a párt alapítója. A képviselőház május elején nagy szavazattöbbséggel támogatta a román ortodox egyházhoz közel álló Koalíció a családért nevű ernyőszervezet alkotmánymódosító javaslatát, amely – a többi keresztény egyház támogatásával – több mint hárommillió támogató aláírást gyűjtött össze polgári kezdeményezéséhez. A legtöbb ellenszavazat az USR-től származott, de egyik frakció sem szavazott egységesen.
Az alaptörvény módosításához a parlament mindkét házának kétharmados többséggel kell elfogadnia az alkotmánymódosító tervezetet, amelyről a parlamenti elfogadásától számított 30 napon belül népszavazást kell kiírni. A szenátusi szavazásra és a referendumra várhatóan ősszel kerül sor.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
szóljon hozzá!