
Az alkotmánybíróság a jogszabály egészét alkotmányellenesnek nyilvánította
Az alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a román alkotmánybíróság kedden az alternatív büntetés-végrehajtási formákról elfogadott törvényt, amelyet Klaus Johannis államfő támadott meg a testületnél.
2018. szeptember 18., 20:172018. szeptember 18., 20:17
A román képviselőház ügydöntő házként áprilisban szavazta meg a jogszabályt, amely arra hivatott, hogy csökkentse a romániai börtönök túlzsúfoltságát.
Az alkotmánybíróság a jogszabály egészét alkotmányellenesnek nyilvánította amiatt, hogy a képviselőház jelentősen módosította, és olyan új rendelkezéseket vezetett be, amelyeket a szenátus első házként nem vitatott meg. A taláros testület szerint ezzel sérült a kétkamarás törvényalkotás elve.
Az alkotmánybírák szerint a törvényt beterjesztő eredeti célja az volt, hogy lehetővé tegye a fogva tartott személynek családtagja temetésén való részvételét, ha ez pont abban az időszakban történik, amikor az illető börtönbüntetését tölti. Ehhez képest – állapították meg – a képviselőház sokkal szélesebbre kiterjesztette a jogszabályt azzal, hogy különböző alternatív büntetés-végrehajtási lehetőségeket vezetett be.
A román ellenzék azzal vádolta áprilisban a kormánykoalíciót, hogy ezzel a jogszabállyal is a korrupt politikusainak akar kedvezni.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!