
Fotó: Gábos Albin
Alkotmánybírósághoz fordult az ombudsman az oktatási törvény azon cikkelye miatt, amely kimondja, hogy az érdemösztöndíjakat minden osztályban a diákok legalább 30 százalékának kell odaítélni, felhívva a figyelmet arra, hogy ez a rendelkezés zavart kelt az érdemösztöndíjak odaítélésének alapját képező értékeket illetően.
2024. január 24., 07:592024. január 24., 07:59
„A vitatott jogi rendelkezések sértik az előreláthatóság és a jogi szabályok egyértelműségének elvét (.... ), amivel összefüggésben úgy véljük, hogy
és nem felel meg a jogszabályokra jellemző kiszámíthatóság és hozzáférhetőség kritériumainak, ahogyan azokat mind az Emberi Jogok Európai Bíróságának, mind az Alkotmánybíróságnak az ítélkezési gyakorlatában kimondták” – hívja fel a figyelmet az ombudsman, hangsúlyozva, hogy
„Az érdemösztöndíj odaítélése közoktatási intézményben az egyes általános iskolai és gimnáziumi osztályok tanulóinak legalább 30 százaléka számára jogbizonytalansághoz vezet, ami az oktatáshoz való jog megsértését vonja maga után, abban a kontextusban, amelyben az egyszerű százalékos arányra való hivatkozás, az iskolai teljesítmény és a tanulmányi érdemek értékelésére vonatkozó kritérium hiányában, nélkülöz minden jogi logikát” – teszi hozzá az ombudsman.
A panasz szerint az ombudsman véleménye szerint
mivel az osztályzat az iskolai teljesítmény objektív kifejezője, és az általános iskolai és a gimnáziumi oktatási rendszer alapja.

Közel 8500 olyan diák kap érdemi ösztöndíjat, akiknek az átlaga nem éri el az átmenő 5-öst, közülük pedig majdnem 2500-nak még 4-esnél is alacsonyabb az átlaga – derül ki az oktatási minisztérium jelentéséből.

Eltörölné az oktatási minisztérium azt a gyakorlatot, hogy az iskolai ösztöndíjak esetében a tanulmányi átlag határozza meg, ki jogosult a támogatásra.
Hatósági támogatással válhat könnyebbé a közlekedés a régi ingatlanokban, miután a román államfő hétfőn kihirdette a Lift az életért elnevezésű országos lakás-akadálymentesítési programról szóló törvényt.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) szerdán ismét figyelmeztetett, hogy továbbra is terjednek olyan SMS-ek, amelyekben csalók állítólagos bírságok vagy elmaradt befizetések rendezésére szólítják fel a címzetteket.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) semmiféle politikai megállapodást nem köt a Szociáldemokrata Párttal (PSD) mindaddig, amíg Sorin Grindeanu vezeti a pártot, mivel az visszataszítónak tartja az AUR 90 képviselőjét.
A helyzet jobbnak tűnik, mint 2–3 héttel ezelőtt – jelentette ki Sorin Grindeanu, az Ilie Bolojan vezette koalíciós kormányt az AUR segítségével bizalmatlansági indítvánnyal megbuktató Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a belpolitikai válság kapcsá.
Elérte a 30 százalékot a munkálatok készültségi szintje a Nagyszeben-Pitești autópálya (A1) Bojca 1. alagútjánál – közölte hétfőn a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
Kevesebb mint egy óra alatt „mérgezte meg” a TikTok algoritmusa egy 12 éves gyerek kitalált profilját. Az Országos Emberkereskedelem Elleni Ügynökség (ANITP) a kiskorúakra veszélyes tartalmakra hívta fel a figyelmet.
A már működő vízerőművek korszerűsítésére, és ne a kommunista időkből örökölt, vitatott megítélésű beruházások befejezésére fordítsa a Hidroelectrica fejlesztési forrásait – ezt követelik egy új petíció kezdeményezői az Ener
Hatalmas bírságokat szabtak ki a fogyasztóvédők csak pár nap leforgása alatt a román tengerparton.
Nem a környezetvédelem szükségességét, hanem a tervezett szabályozás pontatlanságait kifogásolja a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium (MADR) a környezeti bűncselekményekről szóló új törvénytervezettel kapcsolatban.
A Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) nem kell „újra felfedeznie” a liberális konzervativizmust, mert azt már rögzíti a 2025-ös kongresszuson elfogadott, Hagyományokra épülő modernizáció című programja – szögezte le hétfőn a Facebook-oldalán Dan Motreanu.
szóljon hozzá!