
Fotó: Ccr.ro
Alkotmánybíróságon támadja meg a Büntető törvénykönyv (Btk. és a büntető perrendtartás múlt héten a parlament által elfogadott módosításait – jelentette be az intézmény.
2023. április 12., 10:272023. április 12., 10:27
A kedd este kiadott közlemény értelmében a Btk. esetében
azt kifogásolják, hogy a törvényhozás végül nem állapított meg olyan alsó összeghatárt, amely alatt a hivatali visszaélés nem számít bűncselekménynek,
Alkotmányossági kifogást emelnek a büntető perrendtartás azon módosítása ellen is, amely lehetővé teszi, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által folytatott lehallgatások származó felvételek bizonyítékként felhasználhatóak legyenek a büntetőeljárásban, ha azok bűncselekmény előkészítésére vagy elkövetésére vonatkozó adatokat vagy információkat tartalmaznak.
Problémásnak tartják azt a módosítást is, amely értelmében amennyiben a bizonyítékok között minősített információk is vannak,
hogy a védők és a vádlott is megismerhesse őket, ha rendelkezik jogosultsággall az ilyen adatok megtekintésére.
Ha nem rendelkeznek, és az érintettek nem kérik új védők kinevezését, akkor a bíró kérheti olyan védők delegálását, akik jogosultak a minősített információk kezelésére.
Mint arról beszámoltunk, a szenátus múlt kedden módosító javaslatot fogadott el a kormány által a Btk. módosítására javasolt szöveghez, amely értelmében 250 000 lejben állapította meg az összeghatárt, amely alatt nem minősül bűncselekménynek a hivatali visszaélés.
Az általános felháborodás miatt azonban Cătălin Prediou igazságügyi miniszter még aznap újabb, a képviselőházban benyújtandó módosító javaslattal állt elő, amely lényegesen kisebb összegben, 9000 lejben állapította volna meg a küszöbértéket.
Bár ezt a koalíciós pártok vezetői támogatásukról biztosították, és az eheti, keddi koalíciós ülésről is olyan hírek szivárogtak ki, hogy a kormányoldal a 9000 lejes összeghatárt támogatja, a képviselőház jogi bizottságának kedd esti ülésén általános meglepetésre leszavazták a módostó javaslatokat,
Mint megírtuk a bizottsági ülésen visszavont módosító indítványok között szerepelt az is, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által végzett lehallgatások nem használhatók fel bizonyítékként a korrupciós bűncselekmények feltárásakor.
Puskás Bálint volt alkotmánybíró na Krónikának csütörtökön elmondta: elbukna az alkotmánybíróságon a Btk. összeghatár nélküli módosítása, és arra is felhívta a figyelmet, hogy a hírszerzés bevonása a nyomozati eljárásba szintén problémás.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
Nem mindegyik önkormányzat alkalmazza azt a jogszabályt, amely – a többlépcsős procedúrát egyszerűsítve – lehetővé teszi a településekre bejáró veszélyes medvék azonnali kilövését – jelentette ki kedden Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Călin Georgescu kedden felszólította a parlament „hazaszerető tagjait”, hogy kezdeményezzék Nicușor Dan államfő hivatalából való felfüggesztését, aki szerinte „önkényesen és kihívóan” bízta meg Eugen Tomacot kormányalakítással.
Japánsztrájkba kezdtek kedden az egészségügyi alkalmazottakat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség tagjai – elégedetlenségük oka a készülő bértörvény.
Az RMDSZ nem ígérheti, hogy bizalmat szavaz az Eugen Tomac által tető alá hozott kormánynak a parlamentben – jelentette ki kedden Kelemen Hunor szövetségi elnök.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke fel kívánja mérni, mekkora támogatottságot élvezne egy, Nicușor Dan államfőnek az államfői tisztségből való felfüggesztését célzó kezdeményezés.
Az, ahogyan Nicușor Dan Eugen Tomacot felkérte egy szakértői kormány megalakítására, az elnöki köztársasági gyakorlatot idézi, és egyenértékű a választások eredményének érvénytelenítésével – jelentette ki Victor Ponta korábbi miniszterelnök.
Bár a pártokkal folytatott hétfői egyeztetések után nem tűnik biztosnak Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szakértői kormányának parlamenti támogatása, a politikus ismertette tervezett kabinetje néhány tagjának kilétét.
Az új kormánynak alapjaiban kell szakítania a Bolojan-féle megszorító politikával – jelentette ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnökkel folytatott hétfői egyeztetés után.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök az USR vezetőivel folytatott hétfői egyeztetés után úgy nyilatkozott, bízik abban, hogy a párt bizalmat szavaz majd kormányának a parlamentben. Dominic Fritz pártelnök ezt valószínűtlennek nevezte.
szóljon hozzá!