
Valer Dorneanu, a román alkotmánybíróság elnöke
Részben alkotmánysértőnek minősítette kedden a bukaresti alkotmánybíróság az igazságszolgáltatás átszervezéséről szóló törvénycsomag harmadik törvényét is, amely a bírák és ügyészek szakmai szervezetének, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnak (CSM) a működését szabályozza.
2018. február 13., 16:012018. február 13., 16:01
2018. február 13., 16:062018. február 13., 16:06
Valer Dorneanu, az alkotmánybíróság elnöke szerint a tavaly decemberben megszavazott jogszabály öt rendelkezése, köztük a CSM vezetőinek megválasztásáról szóló cikkely sérti az alaptörvényt.
Egy másik, alkotmányellenesnek bizonyult rendelkezés előírta volna, hogy a titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottság ellenőrizze: igazat állítottak-e a CSM tagságra pályázó jelöltek, amikor arról nyilatkoztak, hogy nem voltak a politikai rendőrség tagjai vagy besúgói. Az előzetes normakontrollt a legfelsőbb bíróság, illetve az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) óvása nyomán végezte el az alkotmánybíróság, amely a kifogások közül csak néhányat talált megalapozottnak.
Romániában immár egy éve rendszeresen tüntetnek az ellenzéki szervezetek, amelyek szerint a kormánytöbbség a reform ürügyén politikai befolyása alá próbálja vonni az igazságszolgáltatást, hogy megmentse a korrupt politikusokat a felelősségre vonástól. Legutóbb január 20-án szerveztek országos demonstrációt, amelyen több tízezer ember vett részt.
Az igazságszolgáltatási törvénymódosítások miatt az Egyesült Államok és az Európai Unió is aggodalmát fejezte ki, mivel attól tart, hogy az új szabályozás visszaveti a korrupció elleni harcot. A szociálliberális kormánytöbbség szerint azonban a reformra azért van szükség, mert Románia ügyészállammá vált, ahol sérül az ártatlanság vélelmének alkotmányos elve.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!