
Fotó: Pál Árpád
Több órát késnek egyes vonatok és repülőjáratok, a csúszós országutakon pedig akadozik a közlekedés Romániában hétfőn is a téliesre fordult időjárás – havazás, ónos eső és erős szél – miatt.
2018. március 19., 12:042018. március 19., 12:04
2018. március 19., 13:302018. március 19., 13:30
Főleg a Bukarest és a Fekete-tenger partvidéke, illetve a főváros és Moldva között közlekedő vonatok halmoztak fel késéseket, több Bukarest–Konstanca-járatot pedig törölt is a román állami vasúttársaság (CFR).
A CFR – ahol lehetett – dízel meghajtásúakra cserélte a villanymozdonyokat, de erre nem mindenütt volt lehetőség, és a csere is jelentős késéseket okozott – számolt be az MTI.
Ugyancsak a jegesedés, illetve a jegesedésgátlók igénybevételére fordított többletidő okoz késéseket a bukaresti nemzetközi repülőtéren, ahol a Lufthansa frankfurti vagy a Tarom prágai járata több mint egyórás késéssel indult hétfőn.
Vasárnap éjszaka a fővárost a tengerparttal összekötő A2-es autópálya egy több mint száz kilométeres szakaszát zárva tartották az ónos eső miatt előállt fokozott balesetveszély miatt. Hétfő reggel már egyetlen főútvonal sem volt lezárva, de az ország déli felén az országutak továbbra is csúszósak, és sokhelyütt csak lépésben lehet haladni.
Bár alig néhány centiméternyi a hóréteg vastagsága, az erős szél, a fagypont alatti hőmérséklet és a folyamatos havazás miatt a bukaresti utcák havasak, jegesek, hókásásak maradtak, hétfő délelőttig csak a forgalmasabb főutakról sikerült eltakarítani a havat. A mentősök hétfőre virradó éjszaka 29 hajléktalant vittek be az utcákról a melegedőhelyekre, 33 embert pedig ficammal vagy töréssel szállítottak kórházba.
Az ország déli megyéire és a fővárosra sárga (elsőfokú), a Fekete-tenger partján található Konstanca megyére pedig narancssárga (másodfokú) jegesedésriasztást adott ki hétfő délután 2 óráig a meteorológiai szolgálat. Az úttesten kialakuló jégréteg mellett a vezetékekre és faágakra ráfagyott csapadék is balesetveszélyes, mert leszakíthatja a vezetékeket, letörheti az ágakat.
Árvízveszély bánsági, partiumi és erdélyi folyóvizeken
Az Országos Meteorológiai Szolgálat csapadékos, szeles időjárásra figyelmeztet, az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet pedig narancssárga jelzésű árvízriasztást adott ki az ország több régiójára – közölte az Agerpres. Hétfőn vegyes csapadékra és szélre vonatkozó elsőfokú figyelmeztetést adott ki az ANM a Bánságra és Dobrudzsára. A meteorológusok szerint Dobrudzsában enyhe ónos eső, valamint talajmenti jégképződés valószínű. Hétfőn délutánig Krassó-Szörény megyében, főleg az 1800 méternél magasabb hegyekben felerősödik a légmozgás, a szél sebessége elérheti a 70-80 kilométeres óránkénti sebességet.
Narancssárga jelzésű árvízveszély van a Kraszna folyón, sárga jelzésű árvízveszély pedig Konstanca megye vízgyűjtő medencéiben. A Kraszna alsó folyásán, Szatmár megyében kedden 16 óráig lesz érvényben a másodfokú árvízriasztás. Szintén kedden 16 óráig áradásra vonatkozó elsőfokú figyelmeztetés lesz a Túr (Máramaros megye), a Berettyó (Bihar megye), a Néra (Krassó-Szörény megye), valamint az Olt folyón (Brassó, Szeben, Vâlcea és Olt megye). Ugyanebben az időszakban Konstanca megye folyóvizeinek mentén is sárga jelzésű árvízriasztás van érvényben.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
szóljon hozzá!