
A vándorló állatok nem juthatnak át Bulgáriába, amíg a járvány tart
Fotó: Farkas Attila
Bulgária befejezte a kerítésépítést a bolgár-román határon. A 133 kilométeres kerítéssel azt próbálja megakadályozni, hogy a vándorló vadállatok Bulgáriába is átjuttassák a Romániát sújtó afrikai sertéspestis kórokozóját.
2018. augusztus 29., 18:392018. augusztus 29., 18:39
2018. augusztus 29., 18:442018. augusztus 29., 18:44
A kerítésépítésről az Agerpres közölt hírt a bolgár Novinite hírügynökségre hivatkozva. Janko Ivanov bolgár mezőgazdasági miniszterhelyettes közölte: a kerítést négy hét alatt sikerült megépíteni.
– mondta a miniszterhelyettes.
Ivanov rendkívül aggasztónak vélte a romániai afrikai sertéspestisjárványt, különös tekintettel arra, hogy a legnagyobb romániai sertésfarm, melyet elért a fertőzés, alig ötven kilométerre van a bolgár határtól.
A román hatóságok szombaton jelentették be, hogy a kórokozó megjelent Románia legnagyobb farmján, a dél-keleti Braila megyében, ahol mintegy 140 ezer állatot kell megsemmisíteniük. Előtte már több mint 117 ezer sertést pusztítottak el egész Romániában, ahol tavaly júliusban mutatták ki először a kórokozót Szatmárnémetiben.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!