Adrian Nãstasénak „kuss” a neve

Továbbra is pártkollégái támadásainak célpontja Adrian Nãstase volt szociáldemokrata ügyvezető elnök.

2006. március 28., 00:002006. március 28., 00:00

Mircea Geoanã, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke tegnap az alakulat állandó bizottságának ülése után ultimátumot adott a Nãstase körüli csoport tagjainak. A felszólításban az áll, hogy az alakulat május végén esedékes országos tanácsának üléséig döntsék el, hogy továbbra is a pártban akarnak-e maradni, vagy távozni készülnek. Úgy tűnik, a párt vezetőinek tetszését nem nyerte el volt ügyvezető elnökük azon kezdeményezése, hogy szociálliberális platformot hozzanak létre a párton belül: Geoanã szerint ugyanis ez az alakulaton belüli széthúzást erősítené. „A PSD-n belül többé nem toleráljuk a párt irányvonalával ellentétes álláspontokat” – szögezte le Geoanã. Hasonlóan vélekedik Ion Iliescu szenátor, a párt alapító tagja, aki szerint Nãstase már nem képes hiteles üzenetet közvetíteni a választópolgároknak. Iliescu szerint Nãstasénak legalább egy évig árnyékban kellene maradnia. Nãstase viszont az ellene felhozott vádak mögött kollégáinak bosszúvágyát látja.
Eközben Marin Diaconescu személyében újabb politikus távozott a PSD-ből, miután az alakulat Olt megyei szervezete megvonta tőle bizalmát. Victor Ponta képviselő, a PSD ifjúsági szervezetének elnöke régi és volt vezetők ellen egyaránt kikelt: véleménye szerint a párt csak úgy újulhat meg, hogy az olyan politikusok, mint Viorel Hrebenciuc, Adrian Nãstase, Miron Mitrea és Ion Iliescu többé nem vállalnak vezető tisztséget az alakulatban.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben

A hét középétől a sokéves átlagnak megfelelő hőmérséklet és csapadékos időjárás várható Romániában – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szeptember 8–21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben
2025. szeptember 08., hétfő

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen

Hazaárulás miatt nyomoz a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) egyik volt vezető beosztású tisztje ellen.

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen
2025. szeptember 08., hétfő

Nemzetközi befektetői küldöttség „puhatolózott” a román miniszterelnöknél

Románia költségvetési helyzetéről és a gazdaságot stabilizáló intézkedésekről tárgyalt hétfőn Ilie Bolojan miniszterelnök egy nemzetközi befektetői küldöttséggel.

Nemzetközi befektetői küldöttség „puhatolózott” a román miniszterelnöknél
2025. szeptember 08., hétfő

Oktatás: sztrájkot emlegetett a szakszervezeti vezető az államfővel folytatott megbeszélést követően

Daniel David oktatási miniszter lemondását és az oktatást érintő kormányintézkedések visszavonását kérték a Nicușor Dan államfővel folytatott hétfői megbeszélésükön a tanügyi szakszervezeti szövetségek vezetői.

Oktatás: sztrájkot emlegetett a szakszervezeti vezető az államfővel folytatott megbeszélést követően
2025. szeptember 08., hétfő

Menesztik a katonai hírszerzés azon vezetőit, akik tudtak arról, hogy román katonák Kongóban harcolnak zsoldosként

A Katonai Hírszerzési Főigazgatóság (DGIA) azon tagjait, akik tudtak olyan műveletekről, amelyekben román katonák zsoldosként szerepeltek Kongóban, vagy részt vettek bennük, elbocsátják – jelentette be Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.

Menesztik a katonai hírszerzés azon vezetőit, akik tudtak arról, hogy román katonák Kongóban harcolnak zsoldosként
2025. szeptember 08., hétfő

Grindeanu a koalícióról: ragaszkodunk a pártunkat meghatározó elvekhez

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem az egyhangúság, hanem a párbeszéd híve, és egy jobboldali koalíció tagjaként ragaszkodik az elveihez – jelentette ki hétfőn Sorin Grindeanu ügyvivő pártelnök.

Grindeanu a koalícióról: ragaszkodunk a pártunkat meghatározó elvekhez
2025. szeptember 08., hétfő

Felmérés: a többség szerint Románia EU-tagsága nem korlátozza túlságosan a függetlenséget

A többség szerint Románia függetlenségét nem korlátozza túlzott mértékben az a tény, hogy az ország az Európai Unió tagja.

Felmérés: a többség szerint Románia EU-tagsága nem korlátozza túlságosan a függetlenséget
2025. szeptember 08., hétfő

A legfelsőbb bíróság is az alkotmánybíróságon támadhatja meg a kormány négy újabb deficitcsökkentő törvénycsomagját

A legfelsőbb bíróság hétfőn megvizsgálja annak lehetőségét, hogy az alkotmánybírósághoz forduljon a kormány által felelősségvállalással elfogadott megszorító törvénycsomagok miatt.

A legfelsőbb bíróság is az alkotmánybíróságon támadhatja meg a kormány négy újabb deficitcsökkentő törvénycsomagját
2025. szeptember 08., hétfő

Pedagógusok ezrei tüntetnek Bukarestben a kormány megszorító intézkedései ellen

Több ezer, az ország számos megyéjéből Bukarestbe érkezett pedagógus tüntet hétfőn a román fővárosban a kormánypalota előtt a kormány által az oktatási rendszerrel kapcsolatosan elfogadott intézkedések ellen.

Pedagógusok ezrei tüntetnek Bukarestben a kormány megszorító intézkedései ellen
2025. szeptember 08., hétfő

A diákszervezetek is csatlakoznak a pedagógustüntetéshez, és újabb tiltakozó akciókat hirdetnek

Az egyetemi diákszervezetek is részt vesznek hétfőn az oktatási szakszervezetek tüntetésein, és az új tanév kezdetével országszerte tömeges tüntetéseket és felvonulásokat hirdetnek meg.

A diákszervezetek is csatlakoznak a pedagógustüntetéshez, és újabb tiltakozó akciókat hirdetnek