A magyar kártyát játszotta ki Geoanã

Szili Katalin nem kívánt nyomást gyakorolni Romániára

2006. január 25., 00:002006. január 25., 00:00

Visszautasította tegnap Szili Katalin országgyűlési elnök Mircea Geoanã szociáldemokrata párti (PSD) elnök nyilatkozatát, miszerint hétvégi marosvásárhelyi látogatása során „nyomást gyakorolt” volna Romániára a kisebbségi törvény kapcsán. A házelnök tegnapi közleményében leszögezte, meglepetéssel értesült Geoanã kijelentéséről, és megítélése szerint az abban foglaltak félretájékoztatáson alapulnak, tartalmát ezzel együtt visszautasítja.
Amint arról lapunkban beszámoltunk, a PSD-s pártelnök hétfői sepsiszentgyörgyi sajtóértekezletén arról beszélt, hogy Szili Katalin nyomást gyakorolt Romániára, majd felháborodásának adva hangot, kifejtette: eljött a pillanat, hogy Románia kilépjen végre abból a kisebbrendű partneri szerepkörből, amely a Magyarországhoz fűződő viszonyban jutott neki.
Szili szerint „sajnálatos, hogy az EU-csatlakozás előtt álló Romániában a volt külügyminiszter alkotmányellenesnek tartja a kulturális autonómia felvetésének, törvényi rendezésének kérdését. Ez az alapállás megnehezíti az érdemi viták konstruktív megoldását” – áll a közleményben. A házelnök ugyanakkor azt is kiemelte: a két szomszédos ország kapcsolatában fontos szerepet játszanak a kisebbségek, és utalt arra is, hogy Magyarország az EU gyakorlatában létező autonómiamegoldásokat támogatja, de figyelembe veszi a romániai magyarság igényeit.
Markó Béla RMDSZ-elnök szerint várható volt, hogy „a PSD a magyar kártya ismételt kijátszásával próbál kitörni abból a bűvös körből, amelybe a korrupció kapcsán az utóbbi hetekben beszorították”. Markó az MTI kérdésére válaszolva felelőtlennek és éretlennek minősítette a szociáldemokrata pártvezető magatartását. Szerinte a Szociáldemokrata Párt ezzel a viselkedésével veszélybe sodorja az Európában róla kialakult képet. „Ez az alakulat ugyanis 2000–2004 között joggal tett szert olyan hírnévre, amely szerint az etnikumközi feszültségek enyhítéséért dolgozik” – emlékeztetett a politikus, aki szerint ennél is aggasztóbb, hogy ez a fajta magatartás a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt népszerűségét növeli, rontja a kisebbségi törvény elfogadásának az esélyeit, zavart kelt a nem túlságosan határozott kormánypárti koalíción belül.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint az oktatásban fizetett bérek nem elégségesek, de ennyit képes Románia jelenleg biztosítani, a béremelés pedig csak 2026 után kerülhet szóba.

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni
2025. szeptember 08., hétfő

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben

A hét középétől a sokéves átlagnak megfelelő hőmérséklet és csapadékos időjárás várható Romániában – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szeptember 8–21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben
2025. szeptember 08., hétfő

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen

Hazaárulás miatt nyomoz a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) egyik volt vezető beosztású tisztje ellen.

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen
2025. szeptember 08., hétfő

Nemzetközi befektetői küldöttség „puhatolózott” a román miniszterelnöknél

Románia költségvetési helyzetéről és a gazdaságot stabilizáló intézkedésekről tárgyalt hétfőn Ilie Bolojan miniszterelnök egy nemzetközi befektetői küldöttséggel.

Nemzetközi befektetői küldöttség „puhatolózott” a román miniszterelnöknél
2025. szeptember 08., hétfő

Oktatás: sztrájkot emlegetett a szakszervezeti vezető az államfővel folytatott megbeszélést követően

Daniel David oktatási miniszter lemondását és az oktatást érintő kormányintézkedések visszavonását kérték a Nicușor Dan államfővel folytatott hétfői megbeszélésükön a tanügyi szakszervezeti szövetségek vezetői.

Oktatás: sztrájkot emlegetett a szakszervezeti vezető az államfővel folytatott megbeszélést követően
2025. szeptember 08., hétfő

Menesztik a katonai hírszerzés azon vezetőit, akik tudtak arról, hogy román katonák Kongóban harcolnak zsoldosként

A Katonai Hírszerzési Főigazgatóság (DGIA) azon tagjait, akik tudtak olyan műveletekről, amelyekben román katonák zsoldosként szerepeltek Kongóban, vagy részt vettek bennük, elbocsátják – jelentette be Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.

Menesztik a katonai hírszerzés azon vezetőit, akik tudtak arról, hogy román katonák Kongóban harcolnak zsoldosként
2025. szeptember 08., hétfő

Grindeanu a koalícióról: ragaszkodunk a pártunkat meghatározó elvekhez

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem az egyhangúság, hanem a párbeszéd híve, és egy jobboldali koalíció tagjaként ragaszkodik az elveihez – jelentette ki hétfőn Sorin Grindeanu ügyvivő pártelnök.

Grindeanu a koalícióról: ragaszkodunk a pártunkat meghatározó elvekhez
2025. szeptember 08., hétfő

Felmérés: a többség szerint Románia EU-tagsága nem korlátozza túlságosan a függetlenséget

A többség szerint Románia függetlenségét nem korlátozza túlzott mértékben az a tény, hogy az ország az Európai Unió tagja.

Felmérés: a többség szerint Románia EU-tagsága nem korlátozza túlságosan a függetlenséget
2025. szeptember 08., hétfő

A legfelsőbb bíróság is az alkotmánybíróságon támadhatja meg a kormány négy újabb deficitcsökkentő törvénycsomagját

A legfelsőbb bíróság hétfőn megvizsgálja annak lehetőségét, hogy az alkotmánybírósághoz forduljon a kormány által felelősségvállalással elfogadott megszorító törvénycsomagok miatt.

A legfelsőbb bíróság is az alkotmánybíróságon támadhatja meg a kormány négy újabb deficitcsökkentő törvénycsomagját
2025. szeptember 08., hétfő

Pedagógusok ezrei tüntetnek Bukarestben a kormány megszorító intézkedései ellen

Több ezer, az ország számos megyéjéből Bukarestbe érkezett pedagógus tüntet hétfőn a román fővárosban a kormánypalota előtt a kormány által az oktatási rendszerrel kapcsolatosan elfogadott intézkedések ellen.

Pedagógusok ezrei tüntetnek Bukarestben a kormány megszorító intézkedései ellen