
Fotó: Boda L. Gergely
Hallgatólagosan elfogadta szerdán a szenátus azt a törvénytervezetet, amely hivatalos munkaszüneti nappá nyilvánítaná Romániában január 6-át és 7-ét, azaz vízkereszt napját és a keleti kereszténység karácsonyát.
2022. december 07., 18:052022. december 07., 18:05
A jogszabályjavaslat felsőházi elfogadásának határideje november 30-án lejárt, és mivel addig nem bocsátották szavazásra, hallgatólagosan elfogadottnak minősül. A tervezet indoklásában a kezdeményezők többek között azzal érvelnek, hogy vallási jelentősége miatt számos ország, köztük Ausztria, Ciprus, Horvátország, Finnország, Görögország, Olaszország, Lengyelország, Oroszország, Spanyolország, Svédország, Szlovákia és Svédország is hivatalos ünnepnappá nyilvánította vízkereszt napját.
Ezért a keleti keresztény hagyományú országokban (Fehéroroszország, Görögország, Grúzia, Moldova, Oroszország, Ukrajna, Ciprus) január 7-e hivatalos ünnepnap – tették hozzá az indoklásban. A tervezetről a képviselőház szavaz döntő házként.
Călin Georgescu kedden felszólította a parlament „hazaszerető tagjait”, hogy kezdeményezzék Nicușor Dan államfő hivatalából való felfüggesztését, aki szerinte „önkényesen és kihívóan” bízta meg Eugen Tomacot kormányalakítással.
Japánsztrájkba kezdtek kedden az egészségügyi alkalmazottakat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség tagjai – elégedetlenségük oka a készülő bértörvény.
Az RMDSZ nem ígérheti, hogy bizalmat szavaz az Eugen Tomac által tető alá hozott kormánynak a parlamentben – jelentette ki kedden Kelemen Hunor szövetségi elnök.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke fel kívánja mérni, mekkora támogatottságot élvezne egy, Nicușor Dan államfőnek az államfői tisztségből való felfüggesztését célzó kezdeményezés.
Az, ahogyan Nicușor Dan Eugen Tomacot felkérte egy szakértői kormány megalakítására, az elnöki köztársasági gyakorlatot idézi, és egyenértékű a választások eredményének érvénytelenítésével – jelentette ki Victor Ponta korábbi miniszterelnök.
Bár a pártokkal folytatott hétfői egyeztetések után nem tűnik biztosnak Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szakértői kormányának parlamenti támogatása, a politikus ismertette tervezett kabinetje néhány tagjának kilétét.
Az új kormánynak alapjaiban kell szakítania a Bolojan-féle megszorító politikával – jelentette ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnökkel folytatott hétfői egyeztetés után.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök az USR vezetőivel folytatott hétfői egyeztetés után úgy nyilatkozott, bízik abban, hogy a párt bizalmat szavaz majd kormányának a parlamentben. Dominic Fritz pártelnök ezt valószínűtlennek nevezte.
A bukaresti táblabíróság hétfőn elutasította Gheorghiţă Vlad tábornok, a román hadsereg vezérkari főnöke kérelmét, hogy a DNA adja vissza mobiltelefonját.
Egy olyan kormány, amely nem támaszkodik kifejezett politikai támogatásra, nem jelent megoldást Románia számára – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnökkel folytatott hétfői megbeszélés után.
szóljon hozzá!