Hirdetés

A román kormánykoalíció továbbra sem mondott le Klaus Johannis felfüggesztéséről

Liviu Dragnea szerint az államfő „régóta” nem tartja be az alkotmány előírásait •  Fotó: PSD

Liviu Dragnea szerint az államfő „régóta” nem tartja be az alkotmány előírásait

Fotó: PSD

A Szociáldemokrata Párton (PSD) és a koalíción belül is folytatódnak a tárgyalások Klaus Johannis államfő tisztségből való felfüggesztéséről – nyilatkozta hétfőn Liviu Dragnea.

Krónika

2018. július 09., 18:562018. július 09., 18:56

2018. július 09., 18:562018. július 09., 18:56

A szociáldemokrata pártelnök állítása szerint telefonon értesült az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyésze, Laura Codruţa Kövesi menesztéséről. Dragnea rámutatott, nem csak ennek a döntésnek a halogatása indokolná az elnök felfüggesztésének kezdeményezését, hanem „alkotmánysértéseinek összessége”.

„Hogy csak egy példát említsek: szokássá vált nála, hogy akadályoz és késleltet a parlament által hozott valamennyi törvényt és a kormány szinte minden kezdeményezését. A párton belül folytatjuk a tárgyalásokat a felfüggesztésről, és a koalícióban is egyeztetünk a témáról” – fogalmazott a PSD-elnök, hangsúlyozva, hogy „ez egy nagyon komoly kezdeményezés".

Hirdetés

Dragnea szerint Klaus Johannis „régóta” nem tartja be az alkotmányt, nem képes a „pártok fölött álló elnök” lenni, nem közvetít az államhatalmak között.

Az Agerpres hírügynökség által idézett PSD-elnök ama meggyőződésének is hangot adott, hogy ha a Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész menesztése „őszinte lépés” lenne Johannis részéről, nem halogatta volna harminc napig az erről szóló rendelet aláírását. Dragnea szerint különféle „személyes számítások, nyomásgyakorlások” késztették az elnököt arra, hogy végül mégis eleget tegyen az alkotmánybíróság döntésének. „Mivel nem akkor tette ezt meg, amikor meg kellett volna, azt jelenti, hogy valami történt közben” – nyilatkozta a képviselőház elnöki tisztségét is betöltő Dragnea.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
Hirdetés
Hirdetés