Hirdetés

A román alkotmánybíróság elismerte az azonos neműek jogát a családi élethez

•  Fotó: Ccr.ro

Fotó: Ccr.ro

Elismerte a román alkotmánybíróság az azonos nemű párok jogát a „családi élethez”. A testület egy korábban hozott határozatának indoklásában fejtette ki álláspontját a homoszexuális párok jogairól, amelyet pénteken ismertetett a bukaresti sajtó.

MTI

2018. szeptember 28., 14:152018. szeptember 28., 14:15

A román alkotmánybíróság két év halogatás után idén júliusban bírálta el azt az alkotmányossági óvást, amelyet egy Brüsszelben házasságra lépett román-amerikai azonos nemű pár emelt a melegházasság romániai elismerésének megtagadása ellen. Most ennek a precedens értékű döntésnek a több mint ötvenoldalas indoklását tették közzé.

Adrian Coman és Clai Hamilton a román polgári törvénykönyv (Ptk.) azon cikkelye ellen emelt alkotmányossági kifogást, amely szerint „az azonos neműek között külföldön kötött házasság Romániában érvénytelen”.

Hirdetés

Az alkotmánybíróság részben helyt adott az óvásnak, de nem a Ptk. kifogásolt rendelkezését törölte el, hanem olyan értelmezést fűzött hozzá, amellyel a felperesek számára hátrányos jogkövetkezményeket enyhítette.

Az ügy ugyanis azért került az egyik bukaresti bíróság, majd az alkotmánybíróság elé, mert az amerikai állampolgárságú Hamilton a román állampolgárságú Coman házastársaként igényelt tartózkodási és munkavállalási engedélyt a román hatóságoktól, ezt azonban megtagadták tőle. Miután az Európai Unió Bírósága júniusban kimondta, hogy az uniós állampolgárok házastársaira is alkalmazni kell a „házastárs” fogalmát a szabad tartózkodáshoz való jog tekintetében, a bukaresti alkotmánybíróság is úgy döntött: a román hatóságok nem tagadhatják meg a szabad mozgás és tartózkodás jogát egy uniós polgár azonos nemű házastársától.

A most közzétett indoklásból kiderült: az ügy elbírálásánál a román alkotmánybírság az Európai Unió alapjogi chartáját, az emberi jogok európai egyezményét és a román alaptörvényt figyelembe véve, számos uniós tagállam vonatkozó joggyakorlatát mérlegelve jutott arra a következtésre, hogy

az azonos nemű párok sem zárhatók ki a „családi élet” és „magánélet” fogalmából, így rájuk is érvényes ezek alkotmányos védelme.

A román alkotmánybíróság leszögezte: a tartós kapcsolatban élő azonos nemű pároknak is joguk van kapcsolatuk, valamint az ebből származó jogok és kötelezettségek (vagyonközösség, öröklés) törvényes elismerésére. Mivel egyetlen országot sem lehet a melegházasság legalizálására kötelezni, az azonos neműek esetében egy számukra is nyitott alternatív jogintézmény, az „élettársi szerződés” bevezetése lehet a megfelelő módszer a megkülönböztetés nélküli jogegyenlőség elvének érvényesítésére – ajánlotta a román alkotmánybírság.

A dokumentum szerint eddig 14 európai uniós állam tette lehetővé az azonos neműek házasságát, 8 másik pedig az élettársi szerződés valamilyen formáját intézményesítette.

Az Európai Unióban hat olyan ország van – Románia, Bulgária, Lettország, Litvánia, Lengyelország és Szlovákia –, amely semmilyen jogintézményt nem kínál az azonos nemű párok számára.

Romániában a „civil partnerség” bevezetéséről szóló eddigi törvénykezdeményezések elbuktak, jövő hét végén pedig a melegházasság – a Ptk.-ban már szereplő – tilalmának alkotmányos szintre emeléséről tartanak népszavazást. Az október 6-7-én megrendezendő referendum sikere esetén úgy pontosítják az alaptörvényt, hogy a család „egy férfi és egy nő házasságán” alapul, meggátolandó az azonos neműek házasságkötésének legalizálását. A hatályos román alkotmányban a „házastársak” fogalom szerepel.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

2026. szeptember 03., csütörtök

Csoma Botond visszaszólt a házbizottsági botrány kapcsán hirtelen magyarul is „megtanuló” USR-es politikusnak

Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.

Csoma Botond visszaszólt a házbizottsági botrány kapcsán hirtelen magyarul is „megtanuló” USR-es politikusnak
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

A Fritz-módosítás miatt Románia tényleg elbukhat az észak-erdélyi autópálya több szakaszára elegendő pénzt

Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.

A Fritz-módosítás miatt Románia tényleg elbukhat az észak-erdélyi autópálya több szakaszára elegendő pénzt
2026. szeptember 03., csütörtök

Bár kiderült, hogy a párt nyomást gyakorolt az RMDSZ-re, Tánczos szerint támogathatnak egy kisebbségi PSD-kormányt

Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.

Bár kiderült, hogy a párt nyomást gyakorolt az RMDSZ-re, Tánczos szerint támogathatnak egy kisebbségi PSD-kormányt
2026. szeptember 02., szerda

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását

A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását
2026. szeptember 02., szerda

Elégedetlenek az erdészek az átszervezéssel, a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz fordultak

A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.

Elégedetlenek az erdészek az átszervezéssel, a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz fordultak
2026. szeptember 02., szerda

100 ezer lejes bírság tömeges ételmérgezés gyanúja miatt a román tengerparton

Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.

100 ezer lejes bírság tömeges ételmérgezés gyanúja miatt a román tengerparton
Hirdetés
Hirdetés