Hirdetés

A PSD-s miniszterek nélkül kezdődött el a kormányülés

PSD

Kihagyták. A PSD-s tárcavezetők távol maradtak a kormányülésről, és a tervek szerint a csütörtöki nap folyamán hivatalosan is bejelentik lemondásukat

Fotó: Gov.ro

A kormánykoalíció pártjai közül a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) miniszterei nélkül kezdődött el csütörtökön 11 órától a kormányülés.

Balogh Levente

2026. április 23., 11:272026. április 23., 11:27

2026. április 23., 12:092026. április 23., 12:09

Oana Țoiu külügyminiszter (USR) közölte, hogy a PSD-s miniszterek államtitkáraikat küldték maguk helyett az ülésre.

Mindez előrevetíti az előzetesen kiszivárgott forgatókönyvet, amely szerint a PSD által a kormányba delegált tagok csütörtökön bejelentik lemondásukat, ezzel pedig hivatalossá válik, hogy a párt kilép a kormányból, amely ennek nyomán kisebbségi kabinetként folytatja tevékenységét.

Hirdetés

Az értesülések szerint a PSD-s miniszterek délután 2 órakor jelentik be távozásukat.

Ugyancsak értesülések szerint Ilie Bolojan kormányfő nem kíván halogatni, és még csütörtökön továbbítja az államfőnek a lemondásokat.

A PSD-nek egy miniszterelnök-helyettese – Marian Neacșu – és hat minisztere van a kormányban: Radu Marinescu (igazságügy), Florin Manole (munkaügy), Alexandru Rogobete (egészségügy), Florin Barbu (mezőgazdaság), Bogdan Ivan (energiaügy) és Ciprian Ciprian (közlekedés).

Ilie Bolojan nemzeti liberális párti (PNL) miniszterelnök már korábban bejelentette, hogy ebben az esetben a jelenlegi kormánytagok veszik át ügyvivőként a vezető nélkül maradt tárcák irányítását.

A kormány ugyanakkor teljes jogú kabinetként működhet, de az alkotmány értelmében összetétele megváltozása nyomán bizalmi szavazást kell kérnie a parlamentben.

Az alkotmány azt ugyanakkor nem tartalmazza, hány napon belül kell bizalmi szavazást kérnie, és azt sem, mi történik, ha nem teszi meg.

A PSD várhatóan emiatt az alkotmánybírósághoz fordul, hogy pontosítsa a helyzetet, mivel álláspotnja szerint a parlament és a kormány közötti alkotmányos konfliktust jelent, ha egy kabinet a többségi támogatás megszűnte után hosszabb ideig hivatalban marad.

korábban írtuk

Belpolitikai válság: az alkotmánybíróságon nyújtaná el a bizonytalan állapotot a PSD az értesülések szerint
Belpolitikai válság: az alkotmánybíróságon nyújtaná el a bizonytalan állapotot a PSD az értesülések szerint

A kormányválságot kirobbantó Szociáldemokrata Pártnak (PSD) nem elsődleges célja a kormány megbuktatása, miután kilép belőle, ezért először alkotmánybírósághoz fordulhat, hogy az tisztázza a helyzetet – közölte a Mediafax hírügynökség.

Ugyanakkor a PSD vagy a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) bizalmatlansági indítvánnyal még ez előtt megbuktathatja.

Sorin Grindeanu, a PSD elnöke ugyanis közölte, hogy pártja nem hajlandó egy kisebbségi kormány támogatására.

Mint arról beszámoltunk, a Szociáldemokrata Párt hétfőn úgy döntött, hogy a gazdasági problémák félrekezelése és annak autoriter magatartása miatt megvonja Ilie Bolojan miniszterelnöktől a politikai támogatást, és jelezte: ha három napon belül nem mond le, kilépnek a kormányból, és bizalmatlansági indítványt is kilátásba helyeztek.

A PSD elnöksége szerdán eldöntötte, hogy csütörtökön miniszterei benyújtják lemondásukat, ezzel kilép a kormányból.

Bolojan ugyanakkor leszögezte: nem mond le, és a PNL többé nem lép koalícióra a PSD-vel.

A PSD megyei szervezeteinek és az Országos Politikai Tanácsnak mintegy 5000 tagja vett részt a belső szavazáson: 97,7% a támogatás megvonása mellett, 2,3% pedig ellene voksolt.

Mint ismeretes, miután a tavalyi kormányalakításkor a PSD a legnagyobb frakcióval rendelkező pártként átadta a miniszterelnöki tisztséget a PNL-nek, egyfajta belső ellenzékként viselkedik, és folyamatosan bírálja azon kormány tevékenységét, amelynek maga is tagja.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 11., csütörtök

Álhírek: nagy az önbizalmunk, közben alábecsüljük mások ítélőképességét

Egy friss felmérés arra világít rá, hogy a román állampolgárok fele biztosra veszi, hogy felismeri az álhíreket – de más emberek ítélőképességét a megkérdezettek nagy hányada alábecsüli.

Álhírek: nagy az önbizalmunk, közben alábecsüljük mások ítélőképességét
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Tomac biztosan nem örül a döntésnek, amit a PNL a kormánya támogatásáról hozott

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem szavaz bizalmat az Eugen Tomac vezette szakértői kormánynak a parlamentben – jelentette be Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a párt elnöke.

Tomac biztosan nem örül a döntésnek, amit a PNL a kormánya támogatásáról hozott
2026. június 11., csütörtök

Románia lavírozni próbál, hogy ne fájjon annyira a koronavírus-oltásokért járó több százmillió euró kifizetése

Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter csütörtöki bejelentése szerint Románia az azonnali törlesztésnél kedvezőbb megoldást keres a Pfizerrel szembeni 680 millió eurós tartozás kifizetésére, hogy kímélje a költségvetést.

Románia lavírozni próbál, hogy ne fájjon annyira a koronavírus-oltásokért járó több százmillió euró kifizetése
2026. június 11., csütörtök

Képes lenne Románia kitartani Oroszország ellen 72 órán át? A védelmi miniszter elmondta

Bizalmat kért a román hadsereggel szemben Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter egy esetleges orosz támadás esetére.

Képes lenne Románia kitartani Oroszország ellen 72 órán át? A védelmi miniszter elmondta
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Konfliktus a román igazságszolgáltatásban: félretájékoztatással vádolják egymást a bírák

A Bírák Fóruma Egyesület szerdán este cáfolta a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) bírói részlegének azt az állítását, miszerint több mint 3500 bíró megszavazta „az igazságszolgáltatás politikai alárendelésére tett kísérlet elítélését”.

Konfliktus a román igazságszolgáltatásban: félretájékoztatással vádolják egymást a bírák
2026. június 11., csütörtök

Tomac szinte bármire hajlandó, hogy bizalmat szavazzanak a kormányának, de egy dologra nem

Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök közölte: hajlandó lecserélni azon miniszterjelölteket, akik ellen a parlamenti pártok kifogásokat emelnek, de ragaszkodik ahhoz, hogy ne politikai, hanem szakértői kormányt alakítson.

Tomac szinte bármire hajlandó, hogy bizalmat szavazzanak a kormányának, de egy dologra nem
2026. június 11., csütörtök

Románia érdemi magyarázatot követel Ukrajnától a konstancai drónrobbanás miatt

A román védelmi tárca hivatalos megkeresést intézett az ukrán védelmi minisztériumhoz a konstancai kikötőben felrobbant drónnal kapcsolatos incidens tisztázása érdekében – közölte Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Románia érdemi magyarázatot követel Ukrajnától a konstancai drónrobbanás miatt
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Nicușor Dan: fontos, hogy a NATO megerősítse jelenlétét és drónelhárító képességeit Romániában

Fontos, hogy a NATO megerősítse jelenlétét, a légi és tengeri drónok elleni képességeit Romániában – hangsúlyozta a Nicușor Dan elnök szerdán.

Nicușor Dan: fontos, hogy a NATO megerősítse jelenlétét és drónelhárító képességeit Romániában
2026. június 10., szerda

A barnamedve uniós védettségének rugalmasabbá tételét kezdeményezi Tánczos Barna

A barnamedve európai uniós védettségének rugalmasabbá tételét kezdeményezi az Európai Bizottságnál Tánczos Barna megbízott mezőgazdasági miniszter annak érdekében, hogy Románia hatékonyabban tudjon fellépni az emberélet és a mezőgazdaság védelmében.

A barnamedve uniós védettségének rugalmasabbá tételét kezdeményezi Tánczos Barna
2026. június 10., szerda

Nicușor Dan idegesen mikrofon elé állt, és nyugalomra intette a románokat

Rövid, kétperces sajtónyilatkozatban szólította felelősségteljes magatartásra a parlamenti pártokat szerdán Nicușor Dan államfő.

Nicușor Dan idegesen mikrofon elé állt, és nyugalomra intette a románokat
Hirdetés
Hirdetés