
Kényszerhelyzet? Bogdan Ivan szerint a PSD-nek egyeztetnie kell az AUR-ral is
Fotó: László Ildikó
A Szociáldemokrata Pártnak (PSD) minden párttal, így a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) is tárgyalnia kell ahhoz, hogy létrehozza a kormány megszavazásához szükséges 233 fős álló többséget a parlamentben, és így megoldja a kormányzati válságot – jelentette ki Bogdan Ivan volt energiaügyi miniszter.
2026. szeptember 15., 09:032026. szeptember 15., 09:03
A PSD politikusa hétfőn este a Gândulnak beszélt a politikai patthelyzet feloldásának lehetőségéről.
Elmondta, hogy
„Ezt már korábban is elmondtam. Néha a saját pártomon belül is kritizáltak – néhányan –, de a párton kívül is, amikor azt mondtam, hogy igen, az AUR-ral is tárgyalni kellett volna. Mert jelenleg mindenkivel tárgyalni kell, ha többséget akarunk kialakítani” – mutatott rá Bogdan Ivan.

Nem érti Petrișor Peiu, az AUR szenátusi frakcióvezetője, miért nevezik diktatórikusnak azt a pártja által benyújtott törvénytervezetet, amely bírsággal kényszerítené a köztisztségek viselőit arra, hogy ünnepi alkalmakkor megcsókolják a román zászlót.
A jelenlegi parlamenti felállásban a három fontos politikai csoport közül egyik sem tud egyedül többséget kialakítani – tette hozzá Ivan.
„Nem ismerem az összes részletet, mivel nem én folytattam a tárgyalásokat a pártom nevében, de normális, hogy minden politikai, parlamenti párttal tárgyalunk a többség biztosítása érdekében” – mondta Ivan.
Állítása szerint gyorsan előre hozott választásokhoz vezethet a helyzet, ha egyetlen parlamenti frakció sem enged a tárgyalások során.
„Ma három nagy frakciónk van, összesen körülbelül 150 szavazattal: a PSD és más képviselők, az AUR-plusz frakció, az úgynevezett szuverenisták, valamint a PNL, az USR és az RMDSZ frakciója. Ha e három frakció közül egyik sem enged egy kicsit a 233 szavazatos többség kialakítása érdekében, akkor nincs mit tenni, előre hozott választásokra kerül sor” – mutatott rá Bogdan Ivan.

Magyarellenes indulattal kérte számon a szélsőségesen nacionalista AUR nagyváradi politikusa, miért szerepel a magyar felirat a román fölött a Szent Anna-tónál máködő látogatóközpontnál, „ha román költségvetési pénzekből jött létre”.
„Ez egyszerű matematika, a parlamenti matematika nem változott a nyár folyamán. Az egyetlenek, akik ebből a kérdésből nagyon sokat nyernek, azok az AUR-osok, százalékban is” – figyelmeztetett Ivan.
Arról is beszélt, hogy a PSD készen áll egy új kormány megalakításának támogatására, és szakértőket és minisztereket is felkínál, még akkor is, ha nem a párt fogja vezetni a kormányt.
„Nem feltétlenül nekünk kell adnunk a miniszterelnököt, bár mi vagyunk a parlament legnagyobb pártja. De szeretnénk feloldani ezt a patthelyzetet” – mondta Ivan.
Kijelentette, hogy Bolojan „továbbra is a Victoria-palotában akar maradni”.
„A helyzet abból adódik, hogy – nem is tudom – lehet-e még szavad abban a pillanatban, amikor te, mint a PNL elnöke, hazudsz az ország elnökének, és hazudsz a koalíció elnökeinek is. Ilie Bolojant hiába hívod meg tárgyalásokra, mert ő úgysem akar szavazni, mindent megtesz azért, hogy ne szavazza meg az új kormányt mellett, mert továbbra is a Victoria-palotában akar maradni. Ő és a barátai is. És ebben a helyzetben nyilvánvaló, hogy nem számíthatsz az ő szavazatára” – mondta Ivan.
Mint arról beszámoltunk, a Mediafax saját értesülésre hivatkozva hétfőn arról írt, hogy Sorin Grindeanu, a PSD elnöke megállapodást javasolt Ilie Bolojannak arra nézvést, hogy a két párt támogasson egy szakértői kormányt, egyben ne működjön együtt az AUR-ral a parlamentben.
Bolojan azonban a javaslatot elutasította.
2026. május 5. óta a PSD és az AUR között elsősorban parlamenti, ellenzéki együttműködés alakult ki, de ez nem jelent formális koalíciót.
Mint ismeretes, az együttműködés a közös bizalmatlansági indítvánnal kezdődött: a PSD és az AUR közösen kezdeményezte az Ilie Bolojan vezette kormány megbuktatását; az indítványt május 5-én megszavazták. Ez volt az együttműködés legjelentősebb közös akciója.
Emellett
A parlamenti tisztségek és pozíciók elosztásában is együttműködtek, már korábban is volt példa arra, hogy PSD-s és AUR-os képviselők együtt támogattak parlamenti személyi döntéseket; ez a májusi kormányválság után is az ellenzéki együttműködés egyik eleme maradt.

Toronymagasan vezet a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a romániai pártok versenyében – derül ki a legfrissebb közvélemény-kutatásból.
A közös politikai nyomásgyakorlás is működik, mindkét párt a Bolojan-féle kormányzati politikát bírálta, bár ideológiailag továbbra is jelentős különbségek vannak közöttük.
Ugyanakkor nem alakult hivatalos PSD–AUR koalíció: az együttműködés jelenleg inkább ügyenkénti parlamenti koordináció, illetve a kormány megbuktatására és politikai gyengítésére irányuló taktikai együttműködés.
Kelemen Hunor: Bolojan még hosszú ideig ügyvivő kormányfő maradhat, és nem hozhat érdemi intézkedéseket
Ilie Bolojan még hosszú ideig ügyvivő miniszterelnök maradhat, ha nem sikerül új kormányt beiktatni – jelentette ki Kelemen Hunor hétfőn a parlamentben.
Az RMDSZ elnöke szerint az előre hozott választások lehetőségét is komolyan mérlegelni kell, megjegyezte azonban, hogy erről eddig nem tárgyalt Nicușor Dan államfővel.
Kelemen Hunor kifejtette: ha az államfő megnevez egy miniszterelnök-jelöltet, aki nem tudja megszerezni a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatot, Ilie Bolojan továbbra is ügyvivő miniszterelnök marad, illetve előre hozott választások esetén is Bolojannak kellene ügyvivőként vezetnie a kabinetet a választásokig.
Az RMDSZ elnöke elmondta: ezért próbálta meggyőzni Sorin Grindeanut és Ilie Bolojant arról, hogy szavazzák meg akár egy egyszínű PSD-kormány beiktatását is. Ha ez nem történik meg, Bolojannak továbbra is egy korlátozott jogkörű ügyvivő kormány élén kell maradnia, és nem tud érdemi intézkedéseket hozni.
Kelemen Hunor képtelenségnek nevezte azt a felvetést, hogy Bolojan lemondása megoldhatná a helyzetet. Úgy vélte, a válság rendezése most elsősorban azon múlik, hogy a PSD és a PNL meg tud-e állapodni egy új kormány beiktatásáról.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!