
Átnyergel? Ha Iohannis a PNL szenátusi listáján indul, le kell mondania
Fotó: presidency.ro
A korábban általa vezetett Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi listájának vezetőjeként elindulhat Klaus Iohannis államfő az idei parlamenti választáson – legalábbis egyes körök ezt fontolgatják a párt vezetésén belül.
2024. szeptember 16., 16:452024. szeptember 16., 16:45
Hétfői sajtóértesülések szerint Iohannis felvételét a párt szenátusi listájára a Iohannis emberének számító Nicolae Ciucă pártelnökhöz közeli körök szorgalmazzák, ugyanakkor az ellenzők szerint ez csupán rontaná a PNL választási esélyeit.
Ha azonban mégis az indulás mellett döntene, akkor
Ha lemondana, akkor a szenátus jelenlegi elnökeként Ciucă lenne az ügyvivő államfő – amúgy ő a PNL államfőjelöltje is.
Iohannis mandátuma december 20-án jár le, az államfőválasztás első fordulóját november 24-én, a másodikat december 8-án, a parlamenti választást pedig december elsején tartják – vagyis az államfőválasztás két fordulója között.
Mint arról beszámoltunk,
A román elnök bejelentkezett a NATO főtitkári tisztségére, de miután az erősebb tagállamok többsége Mark Rutte távozó holland miniszterelnök mellett állt ki, majd lassan minden támogató kihátrált mögüle, visszalépett.
Közben fölmerült, hogy
Ehhez azonban az lett volna szükséges, hogy az Európai Parlament vezető frakciói a háttérmegegyezéek során elfogadják a személyét, ugyanakkor a konkurencia még az Európai Néppárton belül – ehhez tartozik a PNL, amelynek éléről Iohannist államfővé választották – is jelentős, sokan szeretnének vezető uniós tisztséget.
Korábban Nicolae Ciucă, a PNL elnöke arról beszélt: a PNL nem a leköszönő államfőt jelöli miniszterelnöknek.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) közötti koalíció a decemberi parlamenti választásokat követően is megmaradhat, és az államfői tisztség sorsa és a két párt elnöke között dőlhet el.
Újabb drónt lőtt le vasárnap reggel 10:13-kor egy román F-16-os vadászgép Románia területi vizei fölött, a Sulina-Chilia térségben – jelentette be a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Miközben a román légierő jogosan büszkélkedik azzal, hogy sikerült lelőni két, az ország légterébe behatoló harci drónt, az is tény, hogy ár-érték arányban határozottan nem „megérős” egy ilyen bevetés.
Szombat reggel újabb drónt lőttek le a Tulcea megyei Szentgyörgy településtől tíz kilométerre – jelentette be Nicușor Dan a Facebookon. Az incidens kevesebb mint 24 órával azután történt, hogy Buzău megyében is megsemmisítettek egy drónt.
Jövő héten folytatódnak a parlamenti pártok közötti egyeztetések a közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és ha a korábbi kormánykoalíciót alkotó négy pártnak sikerül kompromisszumra jutnia, újabb rendkívüli parlamenti ülésszakot hívhatnak össze.
Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata – figyelmeztetett pénteken az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Több mint százezer lejes bírságot rótt ki Irineu Darău gazdaságért, digitalizációért, vállalkozásokért és idegenforgalomért felelős ügyvivő miniszterre az Állami Cégek Teljesítményének Felügyeletével és Értékelésével Foglalkozó Ügynökség (AMEPIP).
A román légierő egyik F-16-os vadászgépe lelőtt egy drónt az ország légterében – jelentette be pénteken Nicușor Dan államfő.
Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vette pénteken az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Mihai Rafiut, a bukaresti, valamint Tiberiu Alexandru Pîrvut, a plopeni-i fegyvergyár igazgatóját, illetve utóbbi üzem kereskedelmi igazgatóját.
Újabb hajó rongálódott meg a Fekete-tengeren a román felségvizek közelében péntekre virradóra, a gyanú szerint katonai eszköz okozta robbanás történhetett.
A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban.
szóljon hozzá!