
Dăncilă szerint a nemek közötti egyenlőtlenség jelenti az emberi jogok megsértésének egyik legsúlyosabb formáját
Fotó: gov.ro
Viorica Dăncilă miniszterelnök csütörtökön, a Brüsszelben szervezett konferencián a nemek közötti egyenlőségről beszélt, kijelentve, hogy az Európai Unió Tanácsa soros elnökségét betöltő Románia erőfeszítéseket tesz ebben a kérdésben, ő személy szerint pedig hiszi, hogy „a nők bölcs és karizmatikus vezetők lehetnek”.
2019. március 07., 14:152019. március 07., 14:15
”Románia miniszterelnökeként és nőként hiszem, hogy a nőknek a férfiakkal egyenlő jogaik vannak, a nők ereje és határozottága hozzájárul a társadalom jólétéhez és fejlődéséhez, de főként arról vagyok meggyőződve, hogy a nők bölcs és karizmatikus vezetők lehetnek, és jobbá tehetik a világot” – mondta Viorica Dăncilă a vezetőknek születtünk (Born to be Leaders) című konferencián.
Kifejtette, a nemek közötti egyenlőség érdekében erőfeszítéseket kell tenni a nagy különbségek felszámolására a nők és a férfiak bére között, mivel például
Románia az egyik fő támogatója Európában azoknak a kezdeményezéseknek, melyek célja az esélyegyenlőség biztosítása a munkaerőpiacon. A nő gazdasági autonómiájának elérése az egyik cél, és ennek érdekében bátorítani kell a női vállalkozókat és
– mondta a kormányfő.
Dăncilă szerint a nemek közötti egyenlőség „jelentősen felerősítheti a gazdasági fejlődést” és ez az egyenlőség a korrekt, összetartó és jövőorientált társadalom egyik pillére, erre kell törekedni európai szinten.
Rámutatott, az Unió államai között is van eltérés a nemek közötti egyenlőség terén, és ezt a különbséget fel kell számolni, rámutatva, hogy
A vitán részt vett Maria Joao Rodrigues, az Európai Parlament S&D frakciójának alelnöke és Tiina Astola, az EU Jogérvényesülési és Fogyasztópolitikai Főigazgatóságának ( DG Just) vezetője – számol be az Agerpres hírügynökség.
Radu Miruță ügyvivő közlekedési miniszter egyeztetésre hívta a lengyel PESA vasútijármű-gyártó vállalat képviselőit és hazai vasúti ágazat illetékeseit, miután kiderült, hogy 21 vadonatúj, korszerű vonatszerelvény vesztegel hónapok óta kihasználatlanul.
Diana Șoșoacă, a szélsőjobboldali SOS Románia elnöke csütörtök este az Otopeni repülőtéren, Brüsszelből való visszatérése után kijelentette, hogy nem fél a vizsgálattól, miután az Európai Parlament feloldotta mentelmi jogát.
Több mint 5 000 diplomáciai iratot hoz nyilvánosságra a külügyminisztérium az 1989 utáni átmenet első éveiből – jelentette be Oana Țoiu külügyminiszter.
A május elseje sokak számára jelenti az év első, piknikezéssel összekötött kirándulását, és sokan nem tudják elképzelni a hosszú hétvégét grillezés nélkül. Arra azonban, hogy hol és milyen körülmények között lehet sütögetni, igen szigorú szabályai vannak.
Az lenne a legjobb, ha a Bolojan-kormány leváltását és a Cotroceni-palotában folytatott konzultációkat követően az eddigi koalíciós felállása megmaradna, csak más miniszterelnökkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.
Magyar nyelven szólította fel lemondásra Békési Csabát az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) éléről elődje, Cristian Popescu Piedone.
A legfelsőbb bíróság visszautalta a legfőbb ügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.
Elméletileg még van esély a koalíció fenntartására a bizalmatlansági indítványról szóló keddi szavazás után – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes.
Az egészségügyi minisztérium a 2025-ös kihasználtsági arányok alapján fogja eldönteni, mely kórházakban csökkentik az ágyak számát, miután a kormány jóváhagyta, hogy 2028-ig évi 4691 ágyat számolnak fel.
Máris ingadozni látszik a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány mögött felsorakozott parlamenti többség: a POT listáin parlamentbe jutott képviselők és szenátorok jelezték, hogy csak feltételekkel szavazzák mag az indítványt.
szóljon hozzá!