Hirdetés

A nagy földrengés évfordulója: Cseke egymilliárd lejes beruházásokat ígér, kevés lakás van biztosítva

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A rendszerváltás óta Románia mindössze 26 épületet tett földrengésbiztossá állami finanszírozásból; sarkalatos váltásra van szükség ezen a területen, hiszen az épületek földrengésbiztossá tétele közérdek –- mondta el Cseke Attila fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter a Román Akadémia Könyvtára által szervezett csütörtöki eseményen, amelyen az 1977-es bukaresti földrengésről emlékeztek meg.

Krónika

2021. március 04., 15:292021. március 04., 15:29

Az 1977. március 4-ei földrengésben 1578 ember halt meg, közülük 1424-en Bukarestben. 11 ezren megsebesültek, 35 ezer lakás ment tönkre.

A miniszter csütörtökön az Agerpres szerint rámutatott:

Hirdetés

a szaktárca többéves, 1 milliárd lejes költségvetést rendel a legveszélyeztetettebb épületek földrengésbiztossá tételéhez. Ebből a keretből a legalább háromemeletes, tíz lakrészes, magántulajdonban lévő vagy közintézményeknek otthont adó épületeket újíthatnak fel.

Hozzátette, a magán- és jogi személyek tulajdonában lévő ingatlanok állami erőforrásból való megerősítését a közérdek teszi indokolttá. „Az állampolgár biztonsága az elsődleges. Azokat is biztonságban kell tudni, akik az épületben tartózkodnak egy esetleges földrengés alatt, és azokat is, akik az épület előtt lesznek, közterületen” – idézi a tárcavezetőt az RMDSZ közleménye.

A fejlesztési minisztérium jogszabály-módosítást készít elő ennek érdekében, illetve munkacsoportot alakít a földrengésbiztos építkezés normatíváinak kidolgozására. A szaktárca ugyanakkor azt javasolja, hogy további 6 milliárd eurót különítsen el az európai alapok minisztériuma az épületek földrengés- és tűzbiztossá, valamint energiahatékonyabbá tételére.

A lakások kevesebb mint 20%-ára kötöttek biztosítást

Eközben tavaly a romániai lakások kevesebb mint 20 százaléka volt bebiztosítva különböző károk ellen.

Ezzel együtt a lakosság több mint fele (54%) aggódik a földrengésveszély miatt

– derül ki a Román Felmérési és Stratégiai Intézet (IRES) felméréséből, amely a román biztosítótársaságok országos szövetségének (UNSAR) megbízásából készült. A felmérés eredményeit az 1977-es földrengés évfordulója apropóján ismertette az UNSAR az Agerpres hírügynökséggel.

•  Fotó: 123RF Galéria

Fotó: 123RF

Romániában továbbra is alacsony azoknak a lakásoknak az aránya, amelyekre biztosítást kötöttek: alig 20%, annak dacára, hogy 2019-hez képest három százalékponttal nőtt a románok kinyilvánított érdeklődése a lakásbiztosítások és más javak biztosítása iránt.

A közvélemény-kutatás szerint a romániai lakosság 54%-a aggódik a földrengésveszély miatt; ennél jobban csak a tűzvésztől tartanak. A megkérdezettek 67%-a azt nyilatkozta, hogy tudja, mi a teendő katasztrófa esetén. 32%-uknak előkészített túlélőcsomagja van, amely élelmiszert, vizet, gyógyszert, sípot és elemlámpát tartalmaz.

Az országos földfizikai intézet mérései szerint Romániában évente több mint száz földrengés erőssége haladja meg a 3-ast a Richter-skálán.

2020-ban a földrengések száma kisebb volt az előző évekhez képest, de nőtt azoknak a földmozgásoknak a száma, amelyek 3-as fokozatúnál erősebbek voltak: 2018-ban 86, 2019-ben 103, 2020-ban 118 ilyen földrengés volt. Ezek közül a 2020. január 31-i volt a legerősebb a tavalyi évben, 4,8-as erősséggel.

A természeti katasztrófák veszélye miatt Romániában törvény kötelez a lakások bebiztosítására. A kötelező biztosítás három katasztrófa (földrengés, árvíz és földcsuszamlás) következményeit védi ki, az épülettípustól függően 10 000 vagy 20 000 eurós felső határig. Fakultatív jelleggel biztosítást lehet kötni tűzvész, robbanás, viharkárok vagy vandalizmus következményeinek elhárítására is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Energiaügyi minisztérium: van elég áramtartalék az atomerőmű kiesése esetén is

Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a cernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.

Energiaügyi minisztérium: van elég áramtartalék az atomerőmű kiesése esetén is
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Újraindult a kataszteri hivatal e-Terra informatikai rendszere, de még nem minden szolgáltatás áll rendelkezésre

Szerdán újraindult az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) korábban kibertámadás miatt leállt e-Terra informatikai rendszere – közölte szerdán a kormány.

Újraindult a kataszteri hivatal e-Terra informatikai rendszere, de még nem minden szolgáltatás áll rendelkezésre
2026. augusztus 12., szerda

Ideig-óráig nyújtott segítséget a Duna elterelése, elkerülhetetlen az atomerőmű 2-es reaktorának leállítása

A Duna vízszintje Cernavodánál 182 centiméterre csökkent, emiatt csütörtök reggel megkezdik az eljárást az atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött körülmények közötti leállítására – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter szerdán.

Ideig-óráig nyújtott segítséget a Duna elterelése, elkerülhetetlen az atomerőmű 2-es reaktorának leállítása
2026. augusztus 12., szerda

Atomerőmű-leállás: nagy a baj, a következő tíz napban nem lehet újraindítani a létesítményt az igazgató szerint

A cernavodai atomerőmű második reaktorát a következő 10 napban nem lehet újraindítani, mivel a hidrológiai előrejelzések a Duna vízhozamának és vízszintjének folyamatos csökkenését jelezik – jelentette ki Romeo Urjan, a létesítmény igazgatója.

Atomerőmű-leállás: nagy a baj, a következő tíz napban nem lehet újraindítani a létesítményt az igazgató szerint
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Orosz drónokat semmisített meg a román haderő a Neptun Deep gázmező közelében

Két Gerbera típusú drónt semmisítettek meg kedden délután a román hadsereg tűzszerész búvárai a kizárólagos gazdasági övezetben, Konstancától körülbelül 90 tengeri mérföldre (kb. 165 kilométerre), a Neptun Deep gázmező kitermelési területén.

Orosz drónokat semmisített meg a román haderő a Neptun Deep gázmező közelében
2026. augusztus 11., kedd

A kommunista ipar mítosza: eladhatatlan termékek, hamis jelentések és energiahiány

A kommunista ipar koránt sem volt annyira hatékony, mint ahogyan azt állítják; számos gyár veszteségeket könyvelt el, problémákkal és hiányokkal küzdött, a valóságot pedig hamis jelentésekkel palástolták.

A kommunista ipar mítosza: eladhatatlan termékek, hamis jelentések és energiahiány
2026. augusztus 11., kedd

Ha az atomerőmű működését nem is tudták segíteni, a fémtolvajoknak azért még jók a Dunába süllyesztett uszályok

A Konstanca megyei rendőrség büntetőeljárást indított, miután két, motorcsónakban tartózkodó személy a gyanú szerint megpróbált alkatrészeket ellopni a Dunába süllyedt uszályokról.

Ha az atomerőmű működését nem is tudták segíteni, a fémtolvajoknak azért még jók a Dunába süllyesztett uszályok
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kelemen Hunor a bértörvényről: egyelőre több kérdésem van, mint válaszom

A közalkalmazotti bértörvény tervezetét előzetes politikai megállapodás alapján kellene megvitatni és megszavazni a parlamentben – jelentette ki kedden az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor.

Kelemen Hunor a bértörvényről: egyelőre több kérdésem van, mint válaszom
2026. augusztus 11., kedd

Készülnek a cernavodai atomerőmű leállítására, egyre csökken a Duna vízszintje

A cernavodai atomerőműben a következő két napban elindítják a leállási eljárást, miután a környéken a vízszint elérte a kritikus küszöbértéket. – jelentette be kedden Sorin Rîndașu, a román vízügyi igazgatóság vezérigazgató-helyettese.

Készülnek a cernavodai atomerőmű leállítására, egyre csökken a Duna vízszintje
Hirdetés
Hirdetés