
A tárcavezető októberben húszpontos „bűnlajstromot” olvasott Lazăr fejére
Fotó: Igazságügy-minisztérium
Klaus Johannis román államfő elé terjeszti Augustin Lazăr legfőbb ügyész leváltására irányuló kérését csütörtökön Tudorel Toader igazságügyi miniszter.
2018. december 27., 15:092018. december 27., 15:09
Ezt csütörtöki sajtóértekezletén jelentette be a tárcavezető, aki felidézte, hogy csaknem két hónapja kezdeményezte a vádhatóság vezetőjének elmozdítását, de a hivatalos kérés azóta sem jutott el Johannishoz, mert Lazăr a leváltása indoklását megkérdőjelező bírósági panasszal „húzza az időt”. Úgy vélekedett: a bírósági hercehurcának, amely még legalább másfél hónapig tart, semmi köze sincs azokhoz az „érdemi” érvekhez, amelyek alapján a leváltását kezdeményezte.
A tárcavezető októberben húszpontos „bűnlajstromot” olvasott Lazăr fejére, miként tette azt korábban Laura Codruța Kövesi volt korrupcióellenes (DNA) főügyész esetében is, akinek a leváltását az alkotmánybíróság támogatását megszerezve sikerült elérnie Klaus Johannis államfőnél.
A miniszter egyebek mellett kifogásolta, hogy
a tárcavezető szerint a legfőbb ügyész ezzel a „törvénytelen”, a közvélemény elől eltitkolt lépéssel egy „párhuzamos igazságszolgáltatás” előtt nyitott utat.
A bírák és ügyészek szakmai szervezeteként működő legfelsőbb bírói tanács (CSM) ügyészi részlege novemberben úgy döntött: nem támogatja Augustin Lazăr felmentését, de a miniszter a CSM véleményezését is felesleges időpocsékolásnak nevezte, mondván, hogy a testület állásfoglalása csak konzultatív jellegű.
Romániában az ügyészségi vezetőket az államfő nevezi ki és váltja le az igazságügyi miniszter javaslata alapján. Miután azonban az alkotmánybíróság a DNA-főügyész leváltása ügyében a jobboldali államfővel folytatott jogvitában a bukaresti szociálliberális kormánynak adott igazat, a román média szerint
Az elnök viszont jelezte: semmiképpen nem fogja elkapkodni a legfőbb ügyész menesztését, és megvárja a Lazăr által indított bírósági panasz kimenetelét.
A DNA főügyészének leváltása és a legfőbb ügyész elmozdítására tett kísérlet annak a „hadviselésnek” a része, amellyel a szociálliberális kormánytöbbség korlátozni próbálja a – szerintük titkosszolgálati befolyás alá került és a korrupcióellenes harc ürügyén politikai tisztogatást végző – vádhatóság mozgásterét.
Klaus Johannis államfő, a jobboldali ellenzék és az európai intézmények élesen bírálják a kormány törekvését, amely szerintük a jogállamiságot és az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyezteti.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
szóljon hozzá!