Hirdetés

A Legfelsőbb Igazságügyi Tanács szerint megalapozatlanok Toader Kövesit érintő vádjai

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) menedzsmentje hatékony, így nem elégségesek a Tudorel Toader igazságügy-miniszter által felsorolt indokok arra, hogy felmentsék a tisztségéből Laura Codruța Kövesit, a DNA főügyészét – áll a Legfelsőbb Igazságügyi Tanács (CSM) ügyészi részlegének indoklásában, amelyet pénteken küldött el Klaus Johannis államfőnek.

Balogh Levente

2018. március 18., 14:452018. március 18., 14:45

2018. március 18., 15:212018. március 18., 15:21

Mint arról beszámoltunk, a bírák és ügyészek szakmai tevékenységét felügyelő testület kedvezőtlenül véleményezte Toader javaslatát, az indoklást azonban csak most szövegezte meg. Az 51 oldalas dokumentumban felsorolják az álláspontjukat a miniszter által összeállított húszpontos „vádirat" mindegyik pontjával kapcsolatosan, és megjegyzik: a bírálatok vagy alaptalanok, vagy túllépik a CSM ellenőrző hatáskörét.

Azon vádra, miszerint Kövesi alkotmányos természetű konfliktust generált volna két hatalmi ág, az igazságszolgáltatás és a kormány között, amikor a DNA egy kormányhatározat időszerűségét kezdte vizsgálni, a CSM ügyészi részlege úgy reagált:

Hirdetés

nem róható fel a főügyésznek, hogy nem látta előre: alkotmányos konfliktusba kerül egy másik hatalmi ággaal.

„A főügyész hatáskörébe tartozik a DNA teljes tevékenységének irányítása és koordinálása, azon intézkedések meghozása, amelyek biztosítják annak megfelelő megszervezését és működését. Az ügyészi részleg értékelése szerint az, hogy egyes büntetőeljárási előírásokat máshogy értelmezett, mint ahogy azokat az alkotmánybíróság utólag értelmezte, nem tekinthető a fent említett hatáskörök túllépésének” – áll az indoklásban.

Annak kapcsán, hogy Toader felrótta Kövesinek, hogy az bírálta az alkotmánybíróság egyes ítéleteit, illetve a büntető törvénykönyv és a büntetőjogi perrendtartás módosítását célzó törvényjavaslatokat, a CSM megállapította, hogy ez sem elegendő ok a főügyész visszahívására, mivel ez nem minősül az alkotmánybíróság vagy a parlament tekintélyének aláaknázására tett kísérletnek.

Az arra vonatkozó vádra, miszerint Kövesi túllépte a hatáskörét – miután az alkotmánybíróság megállapította, hogy a DNA-nak nem áll jogában bűnvádi eljárást kezdeményezni jogszabályalkotás kapcsán –, a CSM leszögezi: ez nem minősül hatáskörtúllépésnek, mivel az alkotmánybírósági ítélet azt is rögzíti, hogy a bűnügyi nyomozó hatóságok rendelkeznek hatáskörrel egy kormányhatározat elfogadása körülményeinek kivizsgálására.

Mint arról beszámoltunk,

Toader szerint Kövesi alkotmánysértő, törvénytelen, önkényes, Romániát külföldön lejárató módon vezeti a vádhatóságot, leváltásra pedig a jogállamiság helyreállítása, a korrupcióellenes harc miatt van szükség.

A tárcavezető többek között azt rótta fel Laura Codruţa Kövesinek, hogy túlzottan autoriter módon járt el, amikor személyesen vigyázta fel a Sorin Grindeanu vezette kormány által kibocsátott, 13-as számú sürgősségi kormányrendelet kapcsán folytatott vizsgálatot.

Toader elmondta, a romániai közhatalmi intézmények viszonyát tekintve precedens nélküli helyzet állt elő 2017-ben, amikor a DNA-t a lojalitás hiánya miatt büntette meg az alkotmánybíróság. Kifejtette, a tavalyi év folyamán az alkotmánybíróság három esetben állapított meg alkotmányos természetű jogi konfliktust, és két esetben a lojalitás hiánya és az alkotmányellenes magatartása miatt rótta meg a DNA főügyészét.

Toader úgy vélekedett, hogy a korrupcióellenes ügyészség főügyészének „tettei veszélybe sodorhatják az általa vezetett intézményt, amelyet túlzottan autoriter módon irányít, önkényesen viselkedik, dacol a parlament tekintélyével, valamint a kormány szerepével és hatáskörével, illetve kétségbe vonja az alkotmánybíróság döntéseit és tekintélyét”.

A miniszter ugyanakkor csak javaslatot tehet egy főügyész leváltására, a végső döntést az államfőnek kell meghoznia.

Klaus Johannis ugyanakkor korábban már több ízben is méltatta Kövesit, és leszögezte: elégedett mind az ő, mind a DNA tevékenységével.

A CSM döntésének meghozatalát követően pedig egyenesen úgy fogalmazott: Kövesi leváltása egyre távolabb kerül.

Toader viszont múlt héten kijelentette: amennyiben az államfő nem tesz eleget a javaslatának, és nem meneszti Kövesit, alkotmánybírósághoz fordul. A miniszter az indoklás nyilvánossságra hozaatalát követően bírálta a CSM-et, mondván: az nem tett egyebet, mint hogy átvette, és egy kicsit kipofozta a Kövesi által a meghallgatásán tett állításokat.
Mint ismeretes, a kormányoldal szerint Kövesi a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egyes vezetőivel közösen egyfajta „párhuzamos államot” épített ki, és közös erővel fabrikáltak bűnvádi dossziékat olyyan politikusok és üzletemberek ellen, akik az útjukban állnak.  Az ellenzék és a civil szféra egyes képviselői szerint ugyanakkor a kormányoldal nem akar mást, csak megmenteni a korrupciós gyanúba keveredett politikusait azáltal, hogy elhitelteleníti Kövesit és a DNA-t.

A DNA elleni offenzíva kapcsán állást foglalt az Európai Bizottság is. Frans Timmermans első alelnök Bukarestbe látogatva tájékozódott a helyzetről, majd – burkoltan üzenve a kormánynak – leszögezte: szerinte nincs semmilyen probléma a romániai igazságszolgáltatással, de ha egy ügyész kapcsán mégis gyanú merülne fel, annak kivizsgálása az igazságügyi ellenőrző szervek, nem pedig a politikumot képviselő miniszter feladata.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
Hirdetés
Hirdetés