Nelu Tătaru (középen) optimista a járvány alakulását illetően
Fotó: Rab Zoltán
Nelu Tătaru egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott csütörtökön a Digi 24-nek, hogy a koronavírusos megfertőződések számának fokozatos csökkenése várható.
2020. augusztus 27., 19:442020. augusztus 27., 19:44
2020. augusztus 27., 19:522020. augusztus 27., 19:52
„Az esetszámok csökkenésére számítunk. Nem lesz nagyon gyors ütemű, de egyik hétről a másikra csökkenés lesz. Ezt már az elmúlt két hét során is észleltük, de nem úsztuk meg a veszélyt” – mondta Tătaru. Hozzátette:
és körülbelül 500-ig emelkedett az intenzív osztályon ápolt betegek száma naponta. Közülük 150 -170-en vannak lélegeztetőgépen.
Az egészségügyi miniszter arról is beszámolt, hogy
Tătaru kifejtette: a gyerekek hordozói és terjesztői lehetnek az új koronavírusnak, ezért szeptember 7-éig járványtani jelentést küldenek a megyei közegészségügyi igazgatóságoknak és tanfelügyelőségeknek, hogy azok a lokális helyzet függvényében dolgozzanak ki forgatókönyvet az iskolák működéséről.
A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.
Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.
Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.
Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.
Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.
Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.
szóljon hozzá!