
Fotó: Gov.ro
Valószínűleg elhalasztja a kormány a gyermeknevelési pótlék megkétszerezését előíró törvény hatályba lépését –jelentette be Ludovic Orban miniszterelnök pénteken.
2020. január 10., 14:202020. január 10., 14:20
2020. január 10., 14:202020. január 10., 14:20
Az államelnökkel folytatott megbeszélést követően a kormányfő természetesnek nevezte Klaus Johannisnak a témában kifejtett álláspontját. Mint ismeretes, Johannis csütörtökön azt mondta, hogy szándékában áll kihirdetni a jogszabályt, de „még elemzi” a kérdést.
„Mi azonban abban a helyzetben vagyunk, hogy ha akarnánk se tudnánk növelni a gyermelnevelési pótlékot. A legnagyobb valószínűséggel a törvény hatályba lépésének az elhalasztását fogjuk választani megoldásként egészen addig, amíg lehetőségünk nem lesz az állami büdzsében elkülöníteni a szükséges pénzforrásokat. És azt nagyon jól tudják, hogy ezt csak költségvetés-kiigazításkor lehet megtenni, amelyet azonban csak július elseje után lehet eszközölni” – nyilatkozta Orban a Klaus Johannis államfővel pénteken folytatott egyeztetést követően, amelyen ez a téma is napirenden volt.
Arra a felvetésre, hogy esetleg a vakációs utalványok kiutalásáról való esetleges lemondással teremtik elő a gyerekpénz megduplázáshoz szükséges forrásokat, a kormányfő leszögezte: a költségvetést úgy építették fel, ahogyan az a büdzséről szóló törvényben megjelenik, és a költségvetés-kiigazításig nincs lehetőség máshonnan átutalni az összegeket a megemelt értékű pótlék kifizetésére. „A legkevésbé a vakációs utalványokra kiutalt büdzséból” – szögezte le Orban.
A miniszterelnök nyomatékosította, hogy senkinek nem áll szándékában felszámolni az üdülési utalványokat.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
„Luxusbotrány” robbant ki a román belpolitikában, miután több ellenzéki politikus is azzal vádolta meg a kormányzó PSD politikusait, hogy „rázták a rongyot” Alfred Simonis, a Temes megyei közgyűlés elnöke fiának hétvégi keresztelőjén.
Luca Niculescu nem miniszterelnök, hanem inkább közvetítő a kormányban – vélte Valeriu Stoica volt nemzeti liberális (PNL) pártelnök, aki szerint a kabinet valódi politikai irányításában Sorin Grindeanunak, a PSD vezetőjének van meghatározó szerepe.
A korábbi megszorításokkal ellentétes intézkedést hagyott jóvá a kormány: tíz, helyi közszolgáltatásokat végző vállalatnál engedélyezte a bérek emelését, az üres álláshelyek betöltését, valamint új munkahelyek létrehozását a Niculescu-kabinet.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.
A belügyminisztérium 114 pedagógust részesített képzésben a veszélyes tárgyak jogosulatlan birtoklásával vagy használatával kapcsolatos esetek felismeréséről és jelentéséről – közölte vasárnap a tárca.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
szóljon hozzá!