
Meleșcanu koholmánynak nevezte, hogy „falazni” próbált volna a kommunista diktátornak 1989 decemberében
Fotó: Mae.ro
Hivatalból indított vizsgálatot a Kommunizmus Bűneit Kutató és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) Teodor Meleșcanu, a román szenátus elnöke, volt külügyminiszter ellen, aki a gyanú szerint félretájékoztatta a nemzetközi intézményeket az 1989-es temesvári népfelkelés idején.
2020. január 21., 16:412020. január 21., 16:41
Az IICCMER keddi közleménye szerint a román kormány által működtetett kutatóintézet azokat a sajtóértesüléseket akarja megvizsgálni, amelyek szerint a román küldöttség tagjaként Teodor Meleșcanu egy bécsi hivatalos találkozón 1989. december 19-20-án megpróbálta félrevezetni a jelen lévő külföldi diplomatákat, „ellenőrizetlen sajtóértesüléseknek”, „ellenséges céllal terjesztett rémhíreknek” nevezve a kommunista rezsim emberiesség elleni bűncselekményeiről szóló információkat.
Amennyiben az intézet a büntetőjogot sértő cselekményekre derít fényt Meleșcanu ügyében, a nyomozati anyagot átadja az ügyészségnek – olvasható az IICCMER közleményében.
A román sajtó Stanley Tromp kanadai újságíró által nemrég közzétett amerikai bizalmas diplomáciai jelentést idézve december 18-án számolt be arról, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) harminc évvel korábbi bécsi ülésén
Meleșcanu abban az időszakban a román külügyminisztérium nemzetközi biztonsági és lefegyverzési főosztályának titkára volt.
A szenátus elnöke koholmánynak nevezte, hogy „falazni” próbált volna a kommunista diktátornak, szerinte ő nem akadályozott meg semmilyen megemlékezést, de nem is erősíthette meg a temesvári megtorlásról szóló híreket, mert nem rendelkezett pontos információkkal.
Meleșcanu 1989 előtti múltja Iulian Budai parlamenti képviselő december 16-i felszólalása miatt került reflektorfénybe. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusa a román forradalom 30. évfordulójának szentelt parlamenti díszülésen tiltakozott amiatt, hogy a megemlékezést egy „öreg kommunista” vezeti.
Temesváron 1989 decemberében a református parókia elől indult, rendszerellenes lázadássá vált tüntetést a kommunista karhatalom először tömeges letartóztatásokkal, majd sortüzekkel próbálta megfékezni, amelynek 73 halott és csaknem 300 sebesült áldozata volt. A bánsági város csaknem egy héten keresztül egymaga dacolt a rendszer elnyomó gépezetével, amíg a népfelkelés át nem terjedt az ország más nagyvárosaira, és a diktatúra bukásához nem vezetett.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
„Luxusbotrány” robbant ki a román belpolitikában, miután több ellenzéki politikus is azzal vádolta meg a kormányzó PSD politikusait, hogy „rázták a rongyot” Alfred Simonis, a Temes megyei közgyűlés elnöke fiának hétvégi keresztelőjén.
Luca Niculescu nem miniszterelnök, hanem inkább közvetítő a kormányban – vélte Valeriu Stoica volt nemzeti liberális (PNL) pártelnök, aki szerint a kabinet valódi politikai irányításában Sorin Grindeanunak, a PSD vezetőjének van meghatározó szerepe.
A korábbi megszorításokkal ellentétes intézkedést hagyott jóvá a kormány: tíz, helyi közszolgáltatásokat végző vállalatnál engedélyezte a bérek emelését, az üres álláshelyek betöltését, valamint új munkahelyek létrehozását a Niculescu-kabinet.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.
A belügyminisztérium 114 pedagógust részesített képzésben a veszélyes tárgyak jogosulatlan birtoklásával vagy használatával kapcsolatos esetek felismeréséről és jelentéséről – közölte vasárnap a tárca.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
szóljon hozzá!