A hírszerzés mint mély állami aktor – Bakk Miklós politológus a mély és párhuzamos állam fogalmáról

Az előbbi az államfő felügyelete alatt van, az utóbbi viszont az Európai Unió befolyására született, és elszabadult hajóágyúként kezdett működni, a befogására – domesztikálására – történő kísérletek pedig a lehető legrosszabbat ígérik. A DNA titkosszolgálati behálózottsága ugyanis tény, holott inkább az igazságszolgáltatás rendszerébe történő jobb integrálása lenne a megoldás. Összegezve:

A párhuzamos állam kifejezéssel azt próbálják sugallni, hogy az államnak vannak olyan „részei”, amelyek nincsenek a demokratikusan megválasztott kormány kontrollja alatt, azzal „párhuzamosan”, okkultan működnek, és ennek véget kell vetni.

– Van-e olyan ország, ahol már bizonyíthatóan kimutatták a létezését, és ahol egyértelműen felülírta a választott intézmények, a parlament és a kormányzat akaratát?

– Nos, a deep state-nek van némi irodalma is, bár ez sem rigorózusan tudományos. Elsősorban Törökországgal kapcsolatosan használták, mondhatni a török állami működés volt a „prototípus” a fogalom kialakításában. Azt jelentette, hogy vannak bizonyos állami szervek, „szektorok”, mint például a titkosszolgálatok, a hadsereg, az igazságszolgáltatás, a kormányzati bürokrácia egy része, amelyek sikeresen kivonták magukat a törvényi kontroll alól, és önálló politikai aktorokként kezdtek viselkedni.

Az Egyesült Államokban 2010 után több szerző is írt az amerikai deep state működéséről, és ebbe két állami intézményi ágat szoktak említeni: a titkosszolgálatokat és a katonai-gazdasági lobbikomplexumot. Persze, átfogó bírálatok is jelentek meg arról, hogy mindez mítosz. A Wikipédián ez a kérdés mostanság „állam az államban” (state within a state) címszó alatt jelenik meg, a példák, esettanulmányok többsége viszont diktatúrákra, illetve autoriter rendszerekre vonatkozik, amelyek esetében nagyon könnyű tételezni a mély állam működését.

Az előbbi a folytonosságot, a problémák szakmai intézkedésekké való átalakítását, a törvényhozás szakmai irányítását képviseli, az utóbbi a változó, az intézmények formatív működését kevésbé ismerő „népakaratot” képviseli. A kettő ütközéséből születik az a gyanakvás, amely a mély állam percepcióját kialakítja. A kérdés viszont, hogy létezik-e tényleges és rejtett, autonóm működése az államhatalomnak, mindenképpen valós.

– Románia kapcsán elmondható, hogy létezhet ilyen mély állam?

– Ezt megragadni nehéz, hiszen

Máskor viszont az is lehetséges, hogy az alkotmányosan biztosított szabadságfokával egy-egy intézményi szereplő visszaél, és saját intézményi kultúráját önálló politikaként viszi tovább. Nemrégiben egy konferencián Gabriel Andreescu kifejtette, hogy a SRI nacionalizmusa tulajdonképpen egy olyan intézményi kultúra, amelynek gyökerei a Ceauşescu-korszakba vezetnek vissza. De bárhogyan vegyük is, a SRI mindenképp mély állami aktornak tűnik.