
Az alapélelmiszerek árrésstopjának megszüntetése is vitát gerjesztett a koalícióban. Képünk illusztráció
Fotó: Balogh Zoltán
A kormánykoalícióban volt tárgyalás arról, hogy az alapélelmiszerek árrésének korlátozását nem kellene meghosszabbítani október elsejétől – jelentette ki hétfőn a sajtónak a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szenátusi frakcióvezetője. A négypárti koalícióban nem ez az első vita a kormányintézkedésekkel kapcsolatban.
2025. szeptember 15., 17:352025. szeptember 15., 17:35
Ștefan Pălărie USR-s felsőházi frakcióvezető közlése szerint a koalíció tanácskozásain résztvevő párttársaitól úgy tudja: az árrésstop három hónappal ezelőtti meghosszabbításakor abban állapodtak meg a kormánypártok vezetői, hogy az volt az utolsó hosszabbítás.
Elmondta, hogy bár nem ismeri a részleteket, de a Szociáldemokrata Párt (PSD) – a legnagyobb koalíciós párt – vezetői jelen voltak azon az ülésen, amelyen az árrésstop kivezetéséről tárgyaltak a többi párt képviselőivel, és tudomása szerint egyikük sem ellenkezett. „A PSD politikusainak ezért tisztázniuk kell a nyilatkozataikat” – tette hozzá Pălărie.
A frakcióvezető arra utalt, hogy a PSD több politikusa, köztük a párt ügyvivő elnöke, a hét végén közölte, hogy
Sorin Grindeanu a Facebook-oldalán azt írta, hogy ezt a döntést nem vitatta meg a kormánykoalíció.

Felszólította hétfőn Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke az adóhatóságot (ANAF), hogy vizsgálja ki, hogy a kereskedők betartják-e az alapélélmiszerekre kivetett árréskorlátozást.
Ennél csak az a furcsább, hogy Radu Miruţă gazdasági miniszter, aki az USR soraiból került a tárca élére, szombat este a Digi 24 hírcsatornának nyilatkozva leszögezte: arról, hogy az árréssapkát kivezetik vagy sem, a koalíciónak kell döntenie,
A kormány sajtóirodája szombat este közölte, hogy az alapélelmiszerek árréssapkájának október elsejei kivezetéséről a koalíció már korábban döntött. A közlemény szerint három hónappal ezelőtt a kormánypártok mindegyike egyetértett azzal, hogy az árrés korlátozását utoljára hosszabbítják meg, mivel a piac torzulása a termelőknek és a kereskedőknek is károkat okoz.

A kormánykoalíció több pártjának képviselői is cáfolták a kormányszóvivő bejelentését, miszerint a koalícióban egyhangú döntés született volna az alapélelmiszerek árrésplafonjának megszüntetéséről.
A PSD korábban a nemzeti liberális párti (PNL) Ilie Bolojan miniszterelnök vezette kormány megszorító intézkedéseit is bírálta, a helyi közigazgatási reformot – ami közalkalmazottak elbocsátását jelenti – egyenesen ellenezte. A koalíciónak e három párton kívül az RMDSZ is tagja, amely egy miniszterelnök-helyettesi és egy miniszteri posztot tud a magáénak a kabinetben.

Az alapvető élelmiszerek ára október 1-jétől emelkedni fog, miután a kormánykoalíció „ellenvélemények nélkül” úgy döntött, hogy feladja a kereskedelmi árrések korlátozását – nyilatkozta Ioana Ene Dogioiu kormányszóvivő a Hotnews.ro portálnak.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
szóljon hozzá!