
A Duna a Vaskapunál. Egy hétig is eltarthat a levonuló árhullám
Fotó: Makkay József
A Duna vízhozama hétfőn éri el a másodpercenkénti 7400 köbméteres maximumot, és a következő napokban csökkenni fog, de a román vízügyi szakemberek továbbra is figyelemmel kísérik, mivel az árhullám levonulása legalább hét napig tart a folyam romániai szakaszán.
2024. szeptember 30., 19:272024. szeptember 30., 19:27
2024. szeptember 30., 20:292024. szeptember 30., 20:29
A Román Vízügyi Főigazgatóság (ANAR) hétfőn a Facebook-oldalán közölte, hogy a Duna jelenlegi vízállása nem fenyeget áradásokkal, de ezen a héten a folyam még nyomás alatt tartja az árvízvédelmi vonalat.
Az ANAR szakértőinek beszámolója szerint megerősítették a gátakat Islaz-Moldoveni térségében, az Olt dunai torkolatánál, a Giurgiu megyei Prundunál, illetve a Borceai-Duna-ágon, a Călăraşi megyei Baital településen.
Az intézmény közölte azt is, hogy az elmúlt 24 órában több hidrometriai állomáson is a négyzetméterenkénti 50 litert meghaladó csapadékmennyiséget regisztráltak, de ez nem vezetett a készültségi szint túllépéséhez.
A hidrológusok szerint a hét végétől előbb az ország nyugati felében lévő folyóknak, majd az ország legtöbb folyójának ismét nő a vízhozama az előre jelzett nagy mennyiségű csapadék és az árhullám következtében.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közölt adatai szerint márciusban 11 928 személynek folyósítottak különnyugdíjat, 30-cal többnek, mint előző hónapban.
Két F-16-os vadászgép emelkedett a levegőbe péntek éjszaka a fetești-i 86-os légibázisról, miután a hadsereg földi radarjai egy drón rövid ideig tartó behatolását észlelték Románia légterébe Chilia térségében – közölte a Védelmi Minisztérium.
Radu Miruță ügyvivő közlekedési miniszter egyeztetésre hívta a lengyel PESA vasútijármű-gyártó vállalat képviselőit és hazai vasúti ágazat illetékeseit, miután kiderült, hogy 21 vadonatúj, korszerű vonatszerelvény vesztegel hónapok óta kihasználatlanul.
Diana Șoșoacă, a szélsőjobboldali SOS Románia elnöke csütörtök este az Otopeni repülőtéren, Brüsszelből való visszatérése után kijelentette, hogy nem fél a vizsgálattól, miután az Európai Parlament feloldotta mentelmi jogát.
Több mint 5 000 diplomáciai iratot hoz nyilvánosságra a külügyminisztérium az 1989 utáni átmenet első éveiből – jelentette be Oana Țoiu külügyminiszter.
A május elseje sokak számára jelenti az év első, piknikezéssel összekötött kirándulását, és sokan nem tudják elképzelni a hosszú hétvégét grillezés nélkül. Arra azonban, hogy hol és milyen körülmények között lehet sütögetni, igen szigorú szabályai vannak.
Az lenne a legjobb, ha a Bolojan-kormány leváltását és a Cotroceni-palotában folytatott konzultációkat követően az eddigi koalíciós felállása megmaradna, csak más miniszterelnökkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.
Magyar nyelven szólította fel lemondásra Békési Csabát az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) éléről elődje, Cristian Popescu Piedone.
A legfelsőbb bíróság visszautalta a legfőbb ügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.
Elméletileg még van esély a koalíció fenntartására a bizalmatlansági indítványról szóló keddi szavazás után – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes.
szóljon hozzá!