
Archív
Fotó: MTI/Baranyi Ildikó
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ügyészei három év börtönbüntetés kiszabását kérték kedden a legfelsőbb bíróságon Călin Popescu-Tăriceanura abban az ügyben, amelyben hamis tanúzással és bűnpártolással vádolják.
2018. május 08., 12:282018. május 08., 12:28
2018. május 08., 14:342018. május 08., 14:34
Az ügy zárótárgyalására kedden került sor a legfelsőbb bíróságon, amikor az ügyész fenntartotta a vádat, az ügyvéd pedig megtartotta záróbeszédét. Az ítélethirdetésre május 22-án kerül sor – számolt be az Agerpres.
A keddi tárgyaláson a DNA ügyésze azt mondta, hogy
„Minden kétséget kizáróan bizonyítottnak látjuk a tettek elkövetését, ezért három év letöltendő börtönbüntetés kiszabását kérjük a vádlottra” – hangoztatta az ügyész.
A maga során az ügyvéd azt kérte a bíróságtól, hogy tekintsenek el a 2008–2014 között „alaptalanul” készített nemzetbiztonsági lehallgatások jegyzőkönyveitől. A védelem szerint a DNA-nak nincsenek bizonyítékai.
„Súlyos ellentmondásokon és ködösítésen alapulnak” az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ügyészei által felhozott vádak – nyilatkozta Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke a legfelsőbb bíróságon. A legfelsőbb bíróság kedden tárgyalta azt az ügyet, amelyben hamis tanúzással és bűnpártolással vádolják Tăriceanut, aki megtartotta záróbeszédét.
„Minden nyilatkozatom őszinte és jóhiszemű volt. Ártatlannak vallom magam és nem szerettem volna megnehezíteni a nyomozást vagy a vádlottak felelősségre vonását. Súlyos ellentmondásokon és ködösítésen alapulnak a vádak. (...) Részletesen elmagyaráztam a Dan Andronickal való kapcsolatomat és időtartamát, Tal Silbersteint illetően is. Ez egy szándékos per, teljesen mást akarnak, mint az igazság felfedését. (...) Túl sok feltételezés és hímzés van, amelyekből egyeseket nem találunk meg a vádiratban" – nyilatkozta az Agerpres szerint Tăriceanu.
Călin Popescu-Tăriceanut hamis tanúzással és bűnpártolással vádolják egy snagovi erdőterület és egy băneasai farm tulajdonjogának rendezésével kapcsolatos ügyben.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!