A CFR többtucatnyi alkalmazottja tüntetett kedden a szállítási minisztérium előtt

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A Román Vasúttársaság (CFR) többtucatnyi alkalmazottja tüntetett kedden a szállításügyi minisztérium épülete előtt, többek között a társaság utasszállító vállalata költségvetésének jóváhagyását, illetve a vasúti hálózat modernizálását követelve.

Hírösszefoglaló

2021. június 29., 14:022021. június 29., 14:02

A tüntetők „Új vonatokat akarunk”, „Modern vasúthálózatot akarunk”, „Új szerelvényeket akarunk”, „Ne fagyasszák be a bérünket”, „Árulók” feliratú táblákkal vonultak fel.

A tiltakozó akciót a Romániai Vasúti Fuvarozók Szakszervezeteinek Szövetsége és a hozzá tartozó szakszervezetek szervezték, de a tüntetésen részt vett Mircea Dogaru, a leszerelt katonák szakszervezetének elnöke, és George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) társelnöke is jelen volt – tudósított az Agerpres.

Idézet
Addig folytatjuk a tiltakozó akciókat, amíg Románia be nem tartja az európai stratégiákat a vasúti ágazat terén is.

Tüntetünk, mert a 2021-as év közepén, amelyet az Európai Unió az európai vasutak évének nyilvánított, Romániában a kormány még nem fogadta el a CFR utasszállító vállalatának ez évi költségvetését” – jelentette be a szakszervezeti tömb.

Azt is nehezményezik, hogy a CFR nem indítványozza a szakképzés elindítását a mozdonyvezetők egy új generációjának a kiképzése érdekében, illetve azt, hogy az alulfinanszírozás miatt a vasúti hálózat elavult, a vonatok közlekedési sebessége lassú, a szerelvények régiek, elavultak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 13., szombat

Oktatási miniszter: nem csökkennek a pedagógusbérek

A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.

Oktatási miniszter: nem csökkennek a pedagógusbérek
2025. szeptember 13., szombat

Védelmi miniszter: szó sincs arról, hogy Románia katonákat küldjön Ukrajnába

Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: szó sincs arról, hogy Románia katonákat küldjön Ukrajnába
2025. szeptember 13., szombat

Román külügy: a Keleti Őrszem gyors reakció a NATO-tagállamok légterének ismételt megsértésére

Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.

Román külügy: a Keleti Őrszem gyors reakció a NATO-tagállamok légterének ismételt megsértésére
2025. szeptember 13., szombat

Menesztették a vízügyi igazgatóság vezetőjét

Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.

Menesztették a vízügyi igazgatóság vezetőjét
2025. szeptember 12., péntek

Meghalt egy 13 éves fiú egy Máramaros megyei iskola udvarán

Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.

Meghalt egy 13 éves fiú egy Máramaros megyei iskola udvarán
2025. szeptember 12., péntek

Az EU 2021-2027-es egészségügyi programjának alapjaiból finanszírozzák a PNRR-ből kieső kórházi beruházásokat

Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.

Az EU 2021-2027-es egészségügyi programjának alapjaiból finanszírozzák a PNRR-ből kieső kórházi beruházásokat
2025. szeptember 12., péntek

Utcára vonulnak a helyi közigazgatásban dolgozók érdekeit védő szakszervezetek tagjai Bukarestben

A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.

Utcára vonulnak a helyi közigazgatásban dolgozók érdekeit védő szakszervezetek tagjai Bukarestben
2025. szeptember 12., péntek

Képviselőház: nem tartalmaznak aranyat a képviselői névjegykártyák

Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.

Képviselőház: nem tartalmaznak aranyat a képviselői névjegykártyák
2025. szeptember 12., péntek

Nem akar kötelező oltásokat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.

Nem akar kötelező oltásokat az egészségügyi miniszter
2025. szeptember 12., péntek

Hat késsel akart bemenni egy nő az AUR rendezvényére a román parlamentbe

Hat kést találtak egy moldovai állampolgárságú nőnél, aki egy, a román parlamentben megtartott rendezvényen akart részt venni.

Hat késsel akart bemenni egy nő az AUR rendezvényére a román parlamentbe