
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Furcsa helyzet alakulhat ki a családokban a felnőttek beoltása után: ha gyerekeikkel vörös zónában jártak, ők mentesülnek a karantén alól, csemetéik ellenben nem.
2021. január 19., 18:072021. január 19., 18:07
Erről az Országos Egészségügyi Hatóság orvosa, Florentina Furtunescu beszélt a Hotnews hírportál beszámolója szerint. Az orvos elmondta, hogy azok a felnőttek, akik esetében több mint 10 nap telt el, mióta megkapták a koronavírus elleni vakcina második adagját, mentesülnek a karantén alól akkor, ha erősen fertőzött régióból térnek vissza.
Erről még hétfőn döntött az Országos Vészhelyzeti Bizottság. A határozat azonban arra nem tér ki, hogy mi történik a kiskorú gyerekeikkel, akiket nem lehet beoltani az új típusú koronavírus ellen.
Amennyiben az ország, ahol nyaraltak, vörös zónának számít, fennáll a veszély, hogy az onnan visszatért tünetmentes gyerek megfertőzhet másokat, ezért izolációba kell vonulnia.
– mondta az orvos, aki szerint így valójában csak a másik szülő mentesül a karantén alól, hiába vannak mindketten beoltva.

Frissítette hétfői ülésén az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) a magas járványügyi kockázatot jelentő országok jegyzékét. Az úgynevezett sárga övezetbe tartozó államokból Romániába érkezőknek 14 napra karanténba kell vonulniuk.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
szóljon hozzá!