Hirdetés

Gyula – most még közelebb hozzád Pr-cikk

•  Fotó: Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft.

Fotó: Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft.

Ha már te is a vakációzás gondolatával kelsz és fekszel, és vágynál már egy aktív kikapcsolódásra egy kisvárosban, ami nagyvárosi programkínálattal kecsegtet, akkor irány Gyula! Zsigmond Ágnes, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. marketingasszisztense elmondja, hogy miért is érdemes felkerülnie Gyulának arra a bizonyos bakancslistára.

Támogatói tartalom

2025. április 30., 12:202025. április 30., 12:20

Zsigmond Ágnes, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. marketingasszisztense •  Fotó: Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. Galéria

Zsigmond Ágnes, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. marketingasszisztense

Fotó: Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft.

– Ha turistaként látogatnál Gyulára, akkor a város mely attrakcióját emelnéd ki a legvonzóbbnak?

– Gyula városa úgy a természeti jelenségek, mint az épített örökség szempontjából egy igazi alföldi gyöngyszem, ezért nem is csoda, hogy a kikapcsolódni vágyó utazók szívesen választják célpontnak.

Idézet
A leginkább vonzó utazási programpont maga a Gyulai Várfürdő, hiszen az év minden szakaszában szórakozási lehetőséget nyújt a teljes családnak.

A komplexumban minden korosztály megtalálja a számára legmegfelelőbb élményt, hiszen számos különböző méretű medencével, szaunával rendelkezünk. A Gyulai Várfürdő 5500 négyzetméternyi vízfelülettel és összesen 23 medencével büszkélkedhet. Ugyanakkor a termálvíznek köszönhetően kiemelkedő a gyógyászati részlegünk is. A 2005 méter mélyről feltörő 72 Celsius-fokos, alkáli-hidrokarbonátos-kloridos gyógyvíz elsősorban kopásos eredetű mozgásszervi megbetegedésekre, krónikus idegbántalmakra, balesetek, műtétek utáni rehabilitációs kezelésekre és krónikus, gyulladásos nőgyógyászati panaszok esetén alkalmazható kiváló hatással.

A Gyulai Várfürdő 5500 négyzetméternyi vízfelülettel és összesen 23 medencével büszkélkedhet •  Fotó: Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. Galéria

A Gyulai Várfürdő 5500 négyzetméternyi vízfelülettel és összesen 23 medencével büszkélkedhet

Fotó: Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft.

– Ha három okot kellene meghatároznod, hogy miért érdemes Gyulára látogatni, akkor melyek lennének azok?

– A fürdőzéssel kapcsolatos kikapcsolódási lehetőség mellett elsősorban a kulturális szórakozási formát emelném ki, melyek mindegyike naprakészen elérhető a Visit Gyula weboldalunkon is, ahonnan kedves vendégeink inspirálódhatnak.

Idézet
A weboldal célja gyakorlatilag az, hogy egy többnapos kirándulás teljes programtervét átlátható és összeszedett módon reprezentálja az utazó számára.

A különböző kiállítóhelyek mellett meleg szívvel ajánlanám a június végétől augusztus közepéig megtekinthető szabadtéri színházi darabokat, amelyek igazán egyedi élményt nyújthatnak. De ugyanígy érdemes a fesztiválkínálattal is szemezni, hiszen Gyula erőteljes gasztronómiai kultúrával rendelkezik. Rendszeresen megrendezik például a várkertben a Pálinkafesztivált, amelyre idén június 6–8. között várjuk a látogatókat.

Pálinkafesztiválra várják a gasztronómia kedvelőit június 6–8. között •  Fotó: Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. Galéria

Pálinkafesztiválra várják a gasztronómia kedvelőit június 6–8. között

Fotó: Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft.

Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül a történelem mellett sem, hiszen, ha Gyula, akkor kinek ne jutnának eszébe a végvári vitézek. Rendkívül látványos program a város életében, amikor hagyományőrző csoportok újrajátsszák az 1566-os ostromot, végigvonulva a városon. Ha valaki szeretne kikapcsolódni a szürke hétköznapokból, akkor Gyula biztosan elvarázsolja ezekkel a programokkal.

Rendkívül látványos program Gyula életében, amikor hagyományőrző csoportok újrajátsszák az 1566-os ostromot, végigvonulva a városon •  Fotó: Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. Galéria

Rendkívül látványos program Gyula életében, amikor hagyományőrző csoportok újrajátsszák az 1566-os ostromot, végigvonulva a városon

Fotó: Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft.

– Mindamellett, hogy változatos programkínálattal várjátok az utazni vágyókat, a Visit Gyula cardnak köszönhetően számos kedvezményt is biztosítotok. Melyek ezek a kedvezmények?

– A Visit Gyula card gyakorlatilag egy virtuális turisztikai kedvezménykártya, amely a vendégeknek ajándékba jár amennyiben a rendszerhez csatlakozott szálláshelyek egyikén szállnak meg. A kártyát akár előzetesen is igényelni tudják mindössze néhány kattintással a visitgyula.com megfelelő aloldalán.

Idézet
Több mint harmincöt turisztikai célpont, vendéglátó- és kereskedelmi egység csatlakozott a kezdeményezésünkhöz, és ennek köszönhetően akár 50% kedvezményben vagy ajándék szolgáltatásban is részesülhetnek látogatóink.

Ezeket a kedvezményeket csak a rendszerhez csatlakozott szálláshelyek, egységek tudják biztosítani, ezért érdemes megnézni a visitgyula.com oldalon a beváltóhelyek pontos listáját.

Az Almásy-kastélyban a szabadulószobán át, a gyertyafényes tárlatvezetésig minden érdekesség elérhető •  Fotó: Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. Galéria

Az Almásy-kastélyban a szabadulószobán át, a gyertyafényes tárlatvezetésig minden érdekesség elérhető

Fotó: Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft.

– Melyik a személyes kedvenc helyed Gyulán, amit kár lenne kihagyni?

– Egyértelműen az Almásy-kastélyt mondanám, mivel magával ragadó a szépsége. Folyamatos megújulás jellemzi, hiszen az állandó kiállítások mellett időszakos tárlatokkal, programokkal készülnek a látogatók számára. A kastélyban a szabadulószobán át, a gyertyafényes tárlatvezetésig minden érdekesség elérhető. A közeli játszóházban pedig többek között elérhetőek a VR szemüveges játékok és a buborékfoci. Így nincs az a korosztály, aki ne találna egy jó programot. Természetesen édesszájú lévén, a Százéves Cukrászda mellett sem mehetek el. Sokan nem tudják, hogy a Gyulán található Százéves Cukrászda az ország második legrégebbi cukrászdája. Ajánlom mindenkinek megtapasztalni egyedi hangulatát, és egy ínycsiklandozó sütemény kíséretében elmerülni Gyula varázsában.

Kíváncsi vagy, hogy az elkövetkező időszakban milyen programokkal vár Gyula? Kattanj rá a visitgyula.com oldalra, hogy ne maradj le az aktualitásokról!

(X – fizetett hirdetés)

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 24., péntek

Pro Bono Publico: a magyar kormány folytatja az erdélyi magyar felsőoktatási intézmények támogatását

Folytatódik a magyar kormány támogatása – számolt be a három fő erdélyi magyar felsőoktatási intézményt tömörítő Pro Bono Publico konzorcium csütörtöki budapesti tárgyalásainak eredményéről a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem.

Pro Bono Publico: a magyar kormány folytatja az erdélyi magyar felsőoktatási intézmények támogatását
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Tagadja Pásztor Sándor, hogy romániai eredetű szennyezés lenne a Fekete-Körösön

Eltávolították péntek délután az egy nappal korábban talált szennyező anyagot a Fekete-Körösről. Horgászati és halászati tilalmat rendeltek el a folyó teljes magyarországi szakaszán.

Tagadja Pásztor Sándor, hogy romániai eredetű szennyezés lenne a Fekete-Körösön
2026. július 24., péntek

Sem Irán, sem Trump nem áll készen a tűzszünetre, és ezt egyre jobban érezzük majd a zsebünkön

Miközben az amerikai hadsereg péntekre virradóra sorozatban már a 13. napon hajtott végre támadásokat iráni célpontok ellen, Irán csütörtökön elutasította azt az amerikai tűzszüneti megállapodást, amelyet az iraki miniszterelnök terjesztett Teherán elé.

Sem Irán, sem Trump nem áll készen a tűzszünetre, és ezt egyre jobban érezzük majd a zsebünkön
2026. július 24., péntek

A győzelem kulcsa? Ukrajna saját gyártású Patriot rakétákkal harcolhat az oroszok ellen

Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön bejelentette, hogy Ukrajna és az amerikai védelmi beszállító, a Raytheon a vállalat vezetőivel folytatott megbeszélés után megállapodott a Patriot elfogórakéták közös gyártásáról.

A győzelem kulcsa? Ukrajna saját gyártású Patriot rakétákkal harcolhat az oroszok ellen
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Az amerikai külügyminiszter elmondta, meg kívánja-e akadályozni a Trump-kormány a Tate fivérek kiadatását

Az amerikai kormány nem tervezi, hogy beavatkozzon annak érdekében, hogy megakadályozza Andrew és Tristan Tate kiadatását az Egyesült Királyságba, ahol a két férfit nemi erőszakkal, emberkereskedelemmel és a testi sértéssel vádolják.

Az amerikai külügyminiszter elmondta, meg kívánja-e akadályozni a Trump-kormány a Tate fivérek kiadatását
2026. július 23., csütörtök

Tovább nőtt az olajár és tovább eszkalálódhat a háború, miután már a Vörös-tengeren is támadások értek tartályhajókat

Az Iránhoz közel álló jemeni húszi fegyveresek csütörtökön bejelentették, hogy két szaúdi olajszállító hajó ellen hajtottak végre katonai támadást Szaúd-Arábia elleni tengeri blokád részeként.

Tovább nőtt az olajár és tovább eszkalálódhat a háború, miután már a Vörös-tengeren is támadások értek tartályhajókat
2026. július 23., csütörtök

Zelenszkij: Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére

Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére Oroszországgal – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Donald Trump amerikai elnök különmegbízottaival, Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel egyeztetett a békefolyamat lehetőségéről.

Zelenszkij: Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Tizenkét éve nincs személyzet az ország líbiai nagykövetségén, mégis több százezer dollárt fizettek ki a bérleti díjra

Bár Románia líbiai nagykövetségén több mint tíz éve nem tevékenykedik személyzet, folyamatosan fizették a bérleti díjat az ingatlan után – árulta el Oana Țoiu ügyvivő külügyminiszter.

Tizenkét éve nincs személyzet az ország líbiai nagykövetségén, mégis több százezer dollárt fizettek ki a bérleti díjra
2026. július 22., szerda

Migránsok illegális szállítását tető alá hozó embercsempészeket fogtak el, Románia is érintett

Szervezett bűnözői csoportot számoltak fel a bolgár, görög, holland és román hatóságok, a bűnszervezet előállított hét tagja a gyanú szerint bérelt, lopott és hamisan regisztrált járművekkel csempészett migránsokat a Balkánon keresztül Olaszországba.

Migránsok illegális szállítását tető alá hozó embercsempészeket fogtak el, Románia is érintett
2026. július 22., szerda

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”
Hirdetés
Hirdetés