A fesztivál, ami nem akart többnek látszani: 10 éves a Double Rise, íme a jubileumi program

„Egyetemistaként rengeteget túráztunk Erdélyben a barátaimmal, elragadó szépségű tájakon, de elsősorban Székelyföldön jártunk. Szerettem volna, ha Erdély is kap egy saját Művészetek Völgyét. Ahol a természet és a kultúra kéz a kézben jár. Éreztem, hogy a fesztivált olyan helyen kell megszervezni, ahol alulreprezentált a magyarság jelenléte. Székelyföldön akkorra már annyi jó program volt, hogy ennek a fesztiválnak a szórványban kellett létrejönnie”.

Így esett a választás Fehér megyére, ahol a magyarság arányszáma 5 százalék. Csekély mértékű, mégis emblematikus. Itt van Gyulafehérvár a felújított fejedelmi palotájával és középkori építésű katolikus katedrálisával, és Nagyenyed a Bethlen Gábor Kollégiumával. A közelében fekszik Torockó, a maga népi bájával, épített örökségével és természeti környezetével. Szinte magától értetődő volt a választás.

Igaz, ez azóta is kihívásokkal teli, meséli Gondi Mátyás, mert a Székelykő lábánál másként telik az idő. Nincs megfelelő infrastruktúra, a település megközelíthetősége nehézkes. Nincs internet, mobilhálózat-lefedettség, ami évről évre megnehezíti a fesztiválozást, de ez valahogy mégis az élmény részévé válik. Mert a fesztiválozó elmerülhet a jelenben, kapcsolódhat a falubeliekhez és a természethez. Ráadásul Torockó a hófehérre festett házaival, különleges népviseletével és népművészetével Európa Nostra-díjas, az UNESCO Világörökség része. Bőven van mit csodálni benne.

Külön érdekes, hogy a faluban kétszer kel fel a Nap. A fesztiválozók a Székelykő lábánál saját bőrükön tapasztalhatják ezt a különleges jelenséget: először kakasszóra jön fel a Nap, aztán eltűnik a Székelykő irdatlan sziklatömbje mögött, hogy pár perc múlva ismét előbukkanjon, és az ébredező falura vesse első sugarait. A jelenségről Jókai Mór Egy az Isten című regényében hosszan ír. A Double Rise megnevezés éppen erre utal – igaz, angolul, mert a kétezres évek elején ez volt a divat – nevet Gondi Mátyás. A fesztiválozók egyébként azóta „magyarosították”, és népi nevén „dupla rizsnek” szokták szellemesen hívni.

A fesztivál, ami nem a gigantikus showkra, hanem a közösségteremtésre fókuszál

A helyiek eleinte értetlenül álltak előtte. „Nem álltak készen rá, nem ellenségeskedtek, de többen inkább távol maradtak. Fogalmuk sem volt, ahogy nekünk se igazán, hogy hogyan fog ez elsülni.” A kíváncsiság azonban sokakat elcsalt a programokra. Többen úgy gondolták, olyan lesz, mint a régi vásárok, mások búcsús, karneváli hangulatot reméltek, és nem csalódtak, mert valóban visszacsempészett valamit a múltból, miközben többet is adott.

Az induláskor a Double Rise-hoz nem volt fogható, olyan magyarországi és erdélyi fellépőket vonultatott fel, akik megmutatták, a zene, a népművészet nemcsak érték, hanem élmény is. A programkínálatban tudatosan szakítottak az Edda–Bikini–Kárpátia-vonallal, és a frissebb, alternatív pop- és folkzenei világ felé nyitottak. Míg a világ körülöttük változott – eluralkodott a trap és a hiphop –, a Double Rise maradt, ami volt: kicsit alter, kicsit pop és igényes.

Az évek folyamán az autentikus vagy alternatív zenekarok mellett olyan előadók is helyet kaptak, akik a hagyományt kortárs módon értelmezik. Így a folk a fesztiválra nem nosztalgiaként került, hanem origója lett: ebből indult ki, és ide tért vissza minden.

Máig ebből építkezik, ez a fesztivál egyik legerősebb pillére. A népművészet itt nem egy eldugott programpont, hanem a rendezvény központi eleme. Már az első években fontos volt, hogy ne csupán dísz legyen a néptánc és a népzene, hanem élő, átélhető, örömteli közösségi élmény. Ez sikerült: a folkprogramokon olykor többen vettek részt, mint a könnyűzenei koncerteken. A fesztiváligazgató mindezt azzal magyarázza, hogy a népi kultúra levetkőzte azt a bélyeget, hogy csak beavatottak számára érthető. Aki nyitott, az tudja, hogy itt nem kell színpadra termett mozdulatokkal verbunkolni, elég, ha jó energiákkal érkezik.

Nem kirakat, hanem találkozás: ahol magyar a magyarral koccint, táncol, énekel

A közösségi szándék kézzel fogható Torockón. Magyarországról egyre többen érkeznek – sokan életükben először járnak Erdélyben. A szervezőknek az is fontos, hogy a fesztivál ne kirakat legyen, hanem találkozás. Egy hely, ahol a budapesti és az aranyosgyéresi fiatal együtt nézhet színházi előadást, együtt énekelhet népdalt, táncolhat. Míg például más erdélyi fesztiválokon előfordul, hogy sokszor egymás mellett, de mégis külön létezik a magyarországi és az erdélyi közösség, itt valami egészen más történik. Itt összefonódnak a jelenlévők, az a negyven százaléknyi magyarországi résztvevő és hatvan százaléknyi helyi kapcsolódik. Közösséggé formálódik – meséli Gondi Mátyás. A Double Rise sajátossága, hogy koncertek után a fellépő és a rajongó koccint, táncol, beszélget egymással.

Mert a fesztivál az emberi megnyilvánulások színtere, nem akar többet mutatni, nagyobbnak látszani, mint ami. És éppen ez a vonzereje is: hogy tíz év távlatából emberi maradt.

Fókusza közben bővült: a folk mellett az irodalom és a színház ma még hangsúlyosabban van jelen. Ezekre is van közönség, sőt, igény is. „Teltházas színházi előadásaink vannak este nyolckor. Ez szívmelengető. Az volt a célunk, hogy ne csak napközbeni töltelékprogram legyen a kultúra, hanem a fesztivál szíve és lényege”.

Éppen ezért igyekeznek népszerű, de igényes darabokat elhozni, legyen szó Radnóti-művekről vagy Cseh Tamás dalain alapuló produkciókról. Az is fontos, hogy fiatal, karizmatikus színészeket vonjanak be, akik hitelesen tudják megszólítani a közönséget. A közönséggel való kapcsolattartás különösen fontos akkor, amikor a művészeti projektek résztvevői különféle háttérrel érkeznek. És a Double Rise fesztiválon nem a világnézeti egyezés számít, hanem a közös alkotás és értékteremtés.

A részletes program elérhető a fesztivál weboldalán és Facebook-oldalán.