
A váradi vízilabdacsapat 14-8-ra alulmaradt a BVSC-vel szemben
Fotó: Nagyváradi VSK
Hatgólos hátrányba került a Nagyváradi VSK vízilabdacsapata a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjében. Vancsik Leventééknek a hazai visszavágón bravúrra lesz szükségük a budapesti BVSC-vel szemben.
2026. március 18., 20:292026. március 18., 20:29
2026. március 18., 20:452026. március 18., 20:45
Szerdán este játszottak le a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének négy mérkőzése közül hármat. A Nagyváradi VSK Budapesten ugrott medencébe, ahol a BVSC-Manna ABC csapatával csapott össze. A Bajnokok Ligájából a második számú európai kupasorozatba „hullott” romániai bajnok és kupagyőztes – amely a spanyol Terrassa legyőzésével jutott tobább a nyolcaddöntőből – remekül kezdte a találkozót, kétszer is vezetett, és az első negyedben egygólos előnyre tett szert.
Az Európa-bajnoki ezüstérmes magyar válogatott három pólósát is foglalkoztató budapesti vasutasok a második negyedben fordítottak, és három góllal elhúztak (7-4). A Nagyváradnak még úgy sem ment a játék, hogy szerb kapusa, Lazar Dobozanov két büntetőt is hárított.
A harmadik negyed kiegyensúlyozott csatát hozott, mindkét csapatnak csak egyszer sikerült betalálnia, a záró nyolc perc azonban ismét a házigazdáké volt. Csacsovszky Erik vezérletével a BVSC 6-3-ra megnyerte az utolsó negyedet, a mérkőzést pedig 14-8-ra, így a Nagyvradi VSK-nak nehéz dolga lesz a március 28-ai hazai visszavágón.
Eurokupa, negyeddöntő, első mérkőzés:
BVSC-Manna ABC - Nagyváradi VSK (CSM Oradea) 14-8 (2-3, 5-1, 1-1, 6-3)
A Nagyváradi VSK góldobói: Filip Gardasevics 3, Tiberiu Negrean 2, Belényesi Dávid, Ivan Gusarov, Czenk Ferenc 1-1
A BVSC gólszerzői: Csacsovszky Erik, Ekler Zsombor 3-3, Szeghalmi Zsombor, Csapó Miklós 2-2, Tátrai Dávid, Benedek Mór, Batizi Benedek, Bundschuh Erik 1-1

Bejutott a legjobb nyolc közé a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Eurokupában, miután a nyolcaddöntő visszavágóján döntetlent játszott idegenben spanyol ellenfelével. A váradi vízilabdázókra a folytatásban montenegrói vagy görög ellenfél vár.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.
szóljon hozzá!