Az idei év első 10 hónapjában 1,06 millió tonna tehéntejet gyűjtöttek be a feldolgozóüzemek Romániában, 3,7 százalékkal többet, mint 2023 azonos időszakában, a nyers tej importja pedig 44,5 százalékkal 129 258 tonnára emelkedett.
Meghalt egyik túrázó azok közül, akik vasárnap a Leaota-csúcs közelében rekedtek a rossz idő és a sötétség miatt – tájékoztatott hétfőn a Salvamont hegyimentő szolgálat.
Bár az európai uniós tagállamok belügyminiszterei több éves huzavona után csütörtökön végre jóváhagyták, hogy Románia és Bulgária a schengeni övezet teljes jogú tagjává váljon, Nyugat-Európában nem mindenki örül a hírnek.
A magyar emberek biztonságát, a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést említette a kormányalakításnál elérendő legfontosabb célok között Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A rendőrök hétfőn 69 helyszínen tartanak házkutatást egy szervezett bűnözői csoport létrehozásával és migránscsempészettel kapcsolatos ügyben, és ugyanennyi személyt kísértek be kihallgatásra a DIICOT temesvári igazgatóságának székházába.
Ittasan ült volánhoz, elgázolt két személyt, majd cserbenhagyta áldozatait – ezért kell felelnie egy 21 éves ottlakai fiatalembernek, aki vasárnap este Arad megyében autójával elütött két gyalogost. A cserbenhagyásos gázolás egy ember életét követelte.
„Több száz” észak-koreai katona harcol az orosz csapatok mellett a Kurszki területen – jelentette ki Ukrajna amerikai nagykövete, Okszana Markarova a CBS Newsnak adott vasárnapi interjújában.
Államtitkári kinevezése után a kormánypalotába is felhívott diáklányokat Alfred Bulai szociológus professzor, akit a bukaresti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) több diákja is szexuális zaklatással vádol – derül ki egy leleplező cikkből.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap közölte, hogy „nagyon szívélyes” telefonbeszélgetést folytatott Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel.
A Moldovai Köztársaság fővárosában Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház vezetője rendezett Molnár Ferenc-darabból előadást december elején. Ez volt az első alkalom, hogy magyar rendező állított színpadra darabot Kisinyovban.
A francia rendőrség őrizetbe vett egy férfit és tűzfegyvereket foglalt le, miután előzőleg szombaton öt embert agyonlőttek az észak-franciaországi Dunkerque közelében.
Békét kívánt Közel-Kelet egészének Ferenc pápa a korzikai Ajaccio székesegyházában mondott beszédében vasárnap.
A címvédő és olimpiai bajnok Norvégia fölényesen, 31–23-ra legyőzte Dániát a női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében, ezzel pedig sorozatban harmadjára nyerte meg a kontinenstornát, amelynek gólkirálynője Klujber Katrin lett 60 találattal.
A szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetője, George Simion is jelen volt az Olasz Testvérek (Fratelli d'Italia) párt által Rómában szervezett Atreju kongresszuson.
Sokszor halljuk, hogy nincs jobb és baloldal, de tényleg így van? A kérdést alaposabban megvizsgálva azt kell mondanunk, hogy nem. Sőt, a XX. század eleje óta talán még soha nem volt ennyire aktuális és szembetűnő felosztás a jobb és baloldal között.
Huszonhárom ember rekedt vasárnap este a hegyen a 2133 méter magas Leaota-csúcs közelében a rossz idő és a sötétség miatt; az utánuk induló hegyimentők szerint nagyon nehéz feladat vár rájuk.
Vasárnap is összeültek a leendő négypárti koalíció képviselői, hogy az együttműködés lehetőségéről és a leendő kormány összetételéről tárgyaljanak.
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.