Hirdetés

Kelemen Hunor: az RMDSZ a kisebbségi jogok védelmére kíván koncentrálni

Kelemen Hunor

Kormányalakítási láz. Kelemen Hunor szavai szerint intenzív tárgyalások következnek

Fotó: Pinti Attila

A magyar emberek biztonságát, a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést említette a kormányalakításnál elérendő legfontosabb célok között Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

MTI

2024. december 16., 10:592024. december 16., 10:59

Kelemen Hunor emlékeztetett, nagykoalíció készül, ez azt jelenti, hogy a nacionalista, magyarellenes erőkön kívül mindenki részt venne a kormányban. A koalíciós megállapodást még írásban meg kell erősíteni – tette hozzá. „Az RMDSZ törekvése, hogy a kormányprogramba a saját választási programjából minél több olyan elemet beemeljen, melyek a társadalmi problémákra jó megoldásokat kínálnak” – húzta alá Kelemen Hunor.

Idézet
A szövetség a kisebbségi jogok védelmére kíván koncentrálni, hiszen a több mint egyharmados súlyú magyarellenes frakciók támadására lehet számítani.

Már készültek olyan javaslatok és még lesznek is olyanok, melyek a megszerzett jogok csorbítására vonatkoznak. Példaként a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) törvényjavaslatát említette, amely a nyelvi jogokat korlátozná – tudatta a politikus.

Hirdetés

Kelemen Hunor szavai szerint intenzív tárgyalások következnek. Az év végéig meg kell a kormánynak alakulnia, de jó lenne, ha ez már karácsony előtt megtörténne.

A költségvetést rendbe kell tenni, el kell fogadni azt a sürgősségi kormányrendeletet, amely a költségvetési sarokszámokat tartalmazza és a jövő évi fiskális mutatókat meghatározza.

korábban írtuk

Újabb koalíciós egyeztetés zajlott, lehet, hogy karácsony előtt meglesz az új kormány
Újabb koalíciós egyeztetés zajlott, lehet, hogy karácsony előtt meglesz az új kormány

Vasárnap is összeültek a leendő négypárti koalíció képviselői, hogy az együttműködés lehetőségéről és a leendő kormány összetételéről tárgyaljanak.

Kelemen Hunor úgy látja, még korai a minisztériumok elosztásáról beszélni, de az RMDSZ olyan tárcák vezetését vállalná, amelyeken keresztül közvetlenül tudják segíteni a közösséget. Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján a fejlesztési terület a szövetség számára a legfontosabb.

A jövő évi elnökválasztás szempontjából meghatározó, hogy milyen kormány alakul, és az első száz napban milyen programot hajt végre. 2025-ben sokkal nehezebb lesz elnökválasztást nyerni a kormánykoalíció oldalának, ha nem hozza meg idejében a jó döntéseket – jelentette ki Kelemen Hunor.

korábban írtuk

Kelemen Soós megbilincselését bírálta és megszorításokat harangozott be a miniparlamenten
Kelemen Soós megbilincselését bírálta és megszorításokat harangozott be a miniparlamenten

Az RMDSZ az elmúlt 35 évben nagyon sokszor, nagyon nehéz körülmények között vállalta a kormányzást, soha nem állt félre, amikor kihívások elé került, és most is kész visszavinni a józan észt a román kormányba – hangsúlyozta Kelemen Hunor.

Idézet
Még arról is vita folyik, hogy egy vagy két jelöltje legyen a kormányalakító oldalnak.

Fennáll a veszélye ugyanis annak, hogy brutálisan polarizálná a társadalmat, ha a két oldal egy-egy jelöltje indulna, és emellett a második fordulóra nem maradna tartalék – fejtette ki az elnök.

Kelemen Hunor úgy fogalmazott, a mai napig vita kérdése, hogy az alkotmánybíróság döntése helyes vagy helytelen volt, amikor érvénytelenítette az elnökválasztás első fordulójának eredményét.

A feszültség a társadalomban maradt, az emberek úgy érzik, megfosztották őket a választás lehetőségétől, arra készülnek, hogy jövőre igazságot tesznek.

Idézet
Annak érdekében, hogy a polgárokban meglévő bizonytalanságot csökkenteni lehessen, meg kellene ismerni a döntéshez vezető érveket és bizonyítékokat.

Románia és Bulgária felvétele a schengeni övezetbe azt jelenti, hogy korlátozások nélkül lehet utazni, de szúrópróbaszerű ellenőrzések még hat hónapig fennmaradnak – tudatta.

Kelemen Hunor emellett jó hírnek nevezte, hogy megnyílik tíz olyan határátkelőhely is, amely már évekkel ezelőtt megépült, de csak hétvégente működött néhány órát. Ezzel nem kell 50-60 vagy akár 100 kilométert kerülni a nagy határátkelőhelyek felé.

Egyszerűbbé válik a kapcsolattartás, ami a romániai magyarságnak rendkívül fontos, hiszen „erre várunk száz éve” – hangsúlyozta a pártelnök, hozzátéve, a schengeni csatlakozás jó a gazdaságnak is.

A román–magyar kapcsolatokat is segíti, hogy Magyarország uniós elnöksége alatt született döntés a schengeni csatlakozásról, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a kérdést fél éven át napirenden tartotta és támogatta – mondta Kelemen Hunor.

korábban írtuk

Kelemen Hunor: mielőbb létre kell hozni egy stabil parlamenti többséget
Kelemen Hunor: mielőbb létre kell hozni egy stabil parlamenti többséget

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mielőbb létre kell hozni egy stabil parlamenti többséget, és az Európa-barát pártok körvonalazódó koalíciójának be kell jelentenie, hogy lesz-e közös államelnökjelöltje.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

A kisebbségek jogainak védelme és bővítése is szerepel a Mureșan-kormány programjában

Az egyéb, általános témakörök mellett többek között a kisebbségek jogainak szavatolására, sőt bővítésére is kitér a Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök és az őt támogató három párt tervezett kormányprogramja.

A kisebbségek jogainak védelme és bővítése is szerepel a Mureșan-kormány programjában
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Simion: Nicuşor Dant fel kell függeszteni tisztségéből a választás ellenzése és a Georgescu-ügy miatt

Nicuşor Dan elnököt fel kell függeszteni tisztségéből – szögezte le csütörtökön George Simion, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.

Simion: Nicuşor Dant fel kell függeszteni tisztségéből a választás ellenzése és a Georgescu-ügy miatt
2026. szeptember 24., csütörtök

Fiaskó: nem ment át a teszten Románia két felújított drónelhárító légvédelmi rendszere

Nem ment át a szükséges teszteken két, a német Rheinmetall fegyveripari konszern által felújított román légvédelmi rendszer, amelyeket drónelhárításra akarnak használni.

Fiaskó: nem ment át a teszten Románia két felújított drónelhárító légvédelmi rendszere
2026. szeptember 24., csütörtök

Nicușor Dan arról beszélt, mi lesz az előre hozott választásokkal, ha elbukik a Mureșan-kormány

Nem szeretne előre hozott választásokat Nicușor Dan államfő abban az esetben, ha Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök, nemzeti liberális párti EP-képviselő kormánya nem kap bizalmat a parlamentben.

Nicușor Dan arról beszélt, mi lesz az előre hozott választásokkal, ha elbukik a Mureșan-kormány
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Egymilliárd forintos mentőöv a csángóföldi magyar oktatási programnak, zajlik közben az átvilágítás

Folytatódhat a magyar oktatási program Csángóföldön a budapesti kormány által megítélt egymilliárd forintos kiegészítő támogatásnak köszönhetően – erősítette meg szerdán az MTI-nek Pogár László, a szervezet elnöke.

Egymilliárd forintos mentőöv a csángóföldi magyar oktatási programnak, zajlik közben az átvilágítás
2026. szeptember 24., csütörtök

Drón sértette meg a román légteret, majd lezuhant, több megyében is riasztást adtak ki

Drón sértette meg a román légteret csütörtökön reggel.

Drón sértette meg a román légteret, majd lezuhant, több megyében is riasztást adtak ki
2026. szeptember 23., szerda

Műholdakkal és kamerákkal a falopás ellen: új korszak kezdődhet a romániai erdőkben

Műholdas riasztásokkal, videókamerákkal és háromdimenziós szkenneléssel erősítették meg a romániai erdők ellenőrzését európai uniós forrásokból.

Műholdakkal és kamerákkal a falopás ellen: új korszak kezdődhet a romániai erdőkben
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
2026. szeptember 23., szerda

Kelemen: Georgescu nem az űrből jött, tisztázni kell az elnökválasztás érvénytelenítésének körülményeit

Tisztázni kell végre a 2024-es elnökválasztás eredményének állítólagos orosz befolyás miatti érvénytelenítésének körülményeit – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az államfői hivatal mindmáig késlekedő jelentése kapcsán.

Kelemen: Georgescu nem az űrből jött, tisztázni kell az elnökválasztás érvénytelenítésének körülményeit
2026. szeptember 23., szerda

A Mureșan-kormánynak még mindig nincs többsége, de nagyra törő programmal állt elő

Európa-párti kormányt ígér Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök, aki ugyanakkor még mindig nem rendelkezik a szükséges parlamenti többséggel ahhoz, hogy kormánya meg is kapja a bizalmat és hivatalba léphessen.

A Mureșan-kormánynak még mindig nincs többsége, de nagyra törő programmal állt elő
Hirdetés
Hirdetés