Marcel Ciolacu miniszterelnök csütörtökön kijelentette: nem fog lemondani tisztségéről.
Miközben olyan hírek érkeztek, amely szerint a Vatikánban már Ferenc pápa halálára készülnek, a Szentszék csütörtök reggel újabb közleményben adott számot az egyházfő egészségi állapotáról.
A kormány alárendeltségébe tartozó intézményekben 1800 köztisztviselői és szerződéses állást szüntetnek meg – jelentette be a csütörtöki kormányülésen Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Zarándokbusz indul március 23-án a Partiumból Borsiba a Rákóczi Ferenc születésnapjára emlékező ünnepségre.
A dél-ukrajnai Herszonban legalább hárman megsebesültek, amikor irányított orosz légibomba csapódott be egy toronyházba, a fekete-tengeri Odesszában pedig egy nő megsebesült a szerda esti dróntámadás következtében.
Az ország légterébe behatoló drónok lelövését lehetővé tevő és a katonai missziók békeidőben történő bevetéséről szóló törvény parlamenti elfogadása tömeges félretájékoztatási kampányt gerjesztett Romániában a TikTok-on és a Facebookon.
A Hamász palesztin terrorszervezet átadta négy izraeli túsz földi maradványait a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a gázai övezetben csütörtök reggel.
Vádat emeltek egy szélsőjobboldali szervezet vezetője, Marian Motocu ellen legionárius propaganda, valamint a közösségi médiában közzétett antiszemita és idegengyűlölő üzenetek miatt.
A harmadik világháború „nincs olyan messze”, de amíg én vagyok az amerikai elnök, meg fogom akadályozni egy ilyen forgatókönyv bekövetkeztét – jelentette ki Donald Trump.
Magyar kérő jelentkezett be egy erdélyi székhelyű, út- és hídépítésre szakosodott cégért: a Duna Aszfalt Zrt. fel kívánja vásárolni a brassói Euro Strada Kft.-t.
Bírálta a hárompárti bukaresti kormánykoalíció államfőjelöltje, Crin Antonescu a tavalyi államfőválasztás első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali Călin Georgescut, miután az a Soros-hálózat Romániából való kitiltását helyezte kilátásba.
Az ukrajnai békéről szóló első amerikai-orosz tárgyalásokon Moszkva felvetette, hogy az Egyesült Államok vonja vissza az 1997 után csatlakozott NATO-tagoknak nyújtott biztonsági garanciákat – állítja Cristian Diaconescu.
Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője megbeszélést folytatott szerdán Kijevben Keith Kellogg-gal, az amerikai elnök ukrajnai és oroszországi különmegbízottjával, és ezen hangsúlyozta: az ukrajnai háborút igazságos és tartós békével kell lezárni.
A széki játékok világába nyújt betekintést Hintalan László János hamarosan bemutatandó könyve, amelyhez kötődően a kincses városban és Széken szervez képzést pedagógusoknak az Erdélyi Hagyományok Háza.
Az RMDSZ-es tisztségviselőt bírósági felügyelet alá helyezték, miután a vádhatóság hivatali visszaéléssel gyanúsította meg, és az igazságszolgálttatás szerint ez idő alatt nem tölthet be politikai funkciót.
Sapientiás diákok lehetnek egy napra azok a középiskolások, akik ellátogatnak az erdélyi magyar tudományegyetem tavaszi nyílt napjára. A toborzónapon interaktív bemutatóval várják a középiskolás diákokat a Sapientia négy karán.
Nem szűnnek a román rendőrség két éve rendszeresített új egyenruháival kapcsolatos panaszok: ezúttal egy mosásban tönkrement uniformis miatt méltatlankodik az Europol rendőrszakszervezet.
Életének 97. évében elhunyt dr. Szabó Judit, született Steiner Judit, Erdély és Románia első női sebészorvosa, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjének birtokosa.