Hirdetés

Cáfolja a Vidraru-tó kiürítésével kapcsolatos konteókat az energiaügyi miniszter

Vidraru-tó

Több összeesküvés-elmélet is terjed a Vidraru-tó kapcsán

Fotó: Pexels

Cáfolja Bogdan Ivan energiaügyi miniszter azokat a közösségi oldalakon terjedő álhíreket, amelyek szerint idegen érdekek állnak az Argeș megyei Vidraru-tó kiürítésének hátterében.

MTI

2025. augusztus 20., 08:592025. augusztus 20., 08:59

A tárcavezető a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében a miniszter koholmánynak nevezte azokat a híreszteléseket, melyek szerint „a franciák lecsapolták a tavat, hogy elvigyék az aranyat”, vagy hogy az előkerült „titokzatos romok” elárasztott falvak lennének a mesterséges tó medrének alján.

Azt írta: egyszerűen arról van szó, hogy 60 év elteltével időszerűvé vált néhány olyan korszerűsítési és karbantartási munka elvégzése a Vidraru gátján, amelyhez ellenőrzött módon le kell ereszteni a tó vizét, ehhez pedig a tárca minden szükséges engedélyt beszerzett.

Hirdetés
Idézet
Azt az aranyat, amit innen kiszedünk, nem kilogrammban, hanem energiabiztonságban és függetlenségben mérik”

– fogalmazott bejegyzésében a miniszter. Hozzátette: a 188 millió euró értékű korszerűsítéssel további 40 évre fogják biztosítani a vízierőmű működését.

Bogdan Ivan szerint a lerakódott iszap sem aranyat rejt, és nem azért engedik le a vizet, hogy „idegenek hozzáférjenek az ország kincseihez”,

a tó alján csak azoknak a barakkoknak a maradványai találhatók, amelyben a munkások laktak a 60-as éveben, a gát építése idején.

Az ország vízierőműveit működtető Hidroelectrica állami vállalat amúgy még június végén jelentette be, hogy augusztusban megkezdi a Vidraru-tó vizének leeresztését a völgyzárógát és az erőmű korszerűsítési munkálatainak elvégzése érdekében. A mesterséges tó medrét várhatóan 2026 február végére tudják kiüríteni.

A 14 kilométer hosszúságú, 900 hektárnyi területű, csaknem félmilliárd köbméter befogadóképességű, 320 millió köbméternyi vizet tartalmazó Vidraru-tavat a Fogarasi-havasokban eredő Argeș folyó vizének felduzzasztásával, egy 170 méter magasságú, 300 méter széles völgyzárógát megépítésével hozták létre. A vízierőművet 1966. december 9-én avatták fel. A gát tetején halad át a Fogarasi-havasokat átszelő Transzfogarasi út.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 20., vasárnap

A „piros arany” szezonja és rejtelmei: amit a paradicsomról tudni érdemes

Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.

A „piros arany” szezonja és rejtelmei: amit a paradicsomról tudni érdemes
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Csalóknál landolhatnak az SMS-ek, ha eltűnik a térerő, figyelmeztet a rendőrség

Már nem kell ellopniuk a tolvajoknak a mobiltelefont ahhoz, hogy megszerezzék az áldozat SMS-eit és biztonsági kódjait. A rendőrség a SIM swap néven ismert módszer veszélyeire figyelmeztet.

Csalóknál landolhatnak az SMS-ek, ha eltűnik a térerő, figyelmeztet a rendőrség
2026. szeptember 17., csütörtök

Kelemen Hunor nyakkendőjéről cikkezik a román sajtó

Mindenkit meglepett, megtörte a szokásokat, játékos kiegészítőt viselt – több román sajtóorgánum sem hagyta szó nélkül Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nyakkendőjét, amellyel a Nicușor Dan elnökkel való csütörtöki konzultációra érkezett.

Kelemen Hunor nyakkendőjéről cikkezik a román sajtó
2026. szeptember 17., csütörtök

Elhunyt Deák Bill Gyula, a legfeketébb hangú fehér énekes

Elhunyt Deák Bill Gyula, a magyar blues kiemelkedő alakja. Halálhírét a zenész Facebook-oldalán közölték csütörtökön.

Elhunyt Deák Bill Gyula, a legfeketébb hangú fehér énekes
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Nyelvvadász: indul a Krónika új nyereményjátéka!

Szeptember 26-án ünnepeljük az európai nyelvek napját, a Krónika pedig ennek apropóján egy vadonatúj, pörgős kihívással készül. Itt a Nyelvvadász – a kvíz, amelyből kiderül, mennyire mozogsz otthonosan a kontinensünk nyelvi útvesztőjében!

Nyelvvadász: indul a Krónika új nyereményjátéka!
2026. szeptember 12., szombat

Sakkal hozná össze a generációkat a nagykárolyi tizenéves testvérpár

Nyolcéves gyerek és 78 éves sakkozó is asztalhoz ült már azokon a sakkdélutánokon, amelyeket egy nagykárolyi testvérpár hívott életre. A fiúk azért kezdték szervezni a találkozókat, mert szerettek volna új ellenfelekkel játszani és tanulni.

Sakkal hozná össze a generációkat a nagykárolyi tizenéves testvérpár
2026. szeptember 12., szombat

„Szemenszedett” gasztronómiai élvezet – Amikor a szőlőből nem ital, hanem étel készül

A szőlőről szinte mindenkinek elsőre a borospohár jut eszébe, pedig évezredeken át sokkal inkább a tányér volt az „otthona”.

„Szemenszedett” gasztronómiai élvezet – Amikor a szőlőből nem ital, hanem étel készül
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
Hirdetés
Hirdetés